Örül, ha volt diákja Nobel-díjat kap

Holnap a boszniai Zenicán játszik Európa-bajnoki selejtezőt a magyar U21-es labdarúgó-válogatott. Ezen a fontos mérkőzésen tér vissza a csapat kispadjára a Pécs és a Feyenoord egykori kiválósága, Róth Antal, aki 2002 és 2008 között már betöltötte a szövetségi edzői posztot.

Ránézésre az érzelmeit kevéssé kifelé megélő ember; mégis, nem dobbant nagyobbat a szíve, amikor visszatért ahhoz a feladathoz, amit hat évig sikerrel ellátott, s ok nélkül fosztották meg tőle?
– Valóban nem az érzelmek felől közelítenék. Azonnal szembesültem a felkérés megtisztelő voltával, s ami számomra fontos, a külső sportszakmai és szurkolói visszajelzések is mind pozitívak voltak.
– Gondolom, azért klubjánál, a Haladásnál nem örültek, hogy amikor újra „hívta a haza”, indult is.
– Ebben a szakmában ritkán előforduló helyzetbe kerültem, választhattam a feladatok között. Korrekt viszonyt ápoltam a klubvezetőkkel, akik megértették az indokaimat, s élő szerződésem ellenére elengedtek. Így, mondhatjuk, csak helyettesítettem rövid ideig Csertői Aurélt a szombathelyi kispadon… Ilyenkor sok szempontot mérlegel az ember, de nemcsak én érzem úgy, hogy jól választottam, hanem az is jelzi, mindenki gratulált, senki sem mondta, hogy mekkora hülyeséget csináltam.
– Az alatt a szűk két év alatt, amit az utánpótlás-válogatottakon „kívül” töltött el, milyen szemmel figyelte az eseményeket? Örült-e, hogy nem volt részese a szerbek elleni „Várhidi-buktató” 0-8-nak, vagy irigykedett-e kicsit az U19-es Eb- és U20-as vb-bronzok kapcsán, hogy nem vezethette a csapatokat?
– Az irigység nem jellemzi a megközelítésemet, úgy vagyok vele, mint a többség, szívből szurkolok a magyar sikerekért. Emellett figyelemmel kísérem a fiúk egyéni sorsának alakulását, s boldog vagyok, ha komoly karriert futnak be felnőttként. Kissé túlzó hasonlattal élve ilyenkor úgy érzem magam, mint egy tanár, aki írni-olvasni tanította a gyermeket, akiből aztán később Nobel-díjas tudós lett.
– Ez a most kézhez kapott generáció, amelyik nagyszerű eredményeket ért el a közelmúltbeli utánpótlás-világversenyeken, más, mint a többi?
– Eddig külső szemlélője voltam ennek a korosztálynak, s bár a négy-öt legtehetségesebbel dolgoztam már korábban, igazából most ismerkedünk. Azt azért már látják, hogy nem kell tőlem félni. A ’89-es születésűeké tényleg elit generáció, amit az U17-es, U19-es és U20-as nemzetközi eredményeivel bizonyított. Nem véletlenül jöttek a sikerek, benne van a fiúkban a tehetség. A jelenlegi U21-es csapatba bekerülhettek 1988. január elseje után születettek, tehát egy évvel idősebbek is. Most az a fontos, hogy mennyit versenyeznek, felnőtt szinten milyen szintű bajnokságban mekkora lehetőséget kapnak. Fontos, hogy ne fordított versenyeztetés történjen, vagyis hogy ne a korosztályos válogatottban szerepeljenek sűrűn, hanem a klubjaikban. Az első korosztályommal, a ’81–82-es születésűekkel az volt a baj, hogy csak négyen játszottak rendszeresen bajnokikon, később, 2005-ben, amikor Eb-pótselejtezőig jutottunk, már huszonnégyen kaptak szerepet.
– Mit vár a jelenlegi Európa-bajnoki kvalifikációtól, ezen belül is a szerdai, boszniai mérkőzéstől?
– Ahogy a mérkőzések képe és az állás is mutatja, ez egy kiegyensúlyozott csoport, ahol négy, közel azonos erejű gárda található, az olasz, a bosnyák, a walesi és a miénk. Az adott pillanat fog dönteni, s nekünk nincs hibázási lehetőségünk. Boszniában nehéz lesz nyerni, mert az ellenfél jó passzban van, szépen és eredményesen játszik, s a hangulat is speciális lesz, de ettől még nem lehetetlen a siker.
– Koman és Elek nélkül is, akik a „nagyokkal” Londonban vendégeskednek Zenica helyett?
– Ez az élet rendje, az A válogatott nálam mindig prioritást élvez.