Papp Árpád halálára

Vannak emberek, akiket időskorukban is fiatalnak gondolunk, szellemük nyitottsága, gondolataik frissessége miatt. Papp Árpád író, költő, műfordító, szerkesztő, tanár a mediterrán életerőt, a vidéki menedékbe visszavonuló filozofikus, bölcs elme örökifjúságát testesítette meg. Éppen ezért a gyász és a döbbenet fogja el írótársait, amikor meghallják, kimondják: hetvenhárom éves korában tegnap az ajkai kórházban elhunyt. Papp Árpád kései indulása, szűkszavúsága összefügg azzal is, hogy nem rejtette véka alá keresztény hitét, pedig akár jó kádernek is számíthatott volna. Somogyaszalóson született 1937. március 19-én, kisparaszti családban. Magántanulóként végezte a népiskolát, melyre falujának református lelkésze készítette föl. A tehetséges, nyílt eszű fiú magyar–latin szakos diplomát szerzett Budapesten.
Költőként Pilinszky János, Kormos István példáját követte, rostálta, szűrte a verseket. 1963-ban írta meg népballadai alapokon nyugvó, Duna–Don sirató című kompozícióját, amelyet 1967-ben adtak elő a keszthelyi Helikon ünnepségen, de nyomtatásban csak 1983-ban jelenhetett meg. E színpadi műve miatt politikailag megbízhatatlanná vált, Metszéspontok címmel látott napvilágot 1972-ben egyetlen verskötete, melynek címadó költeménye viszont nagylélegzetű, 260 sorból áll, s már folyóiratbeli megjelenésekor kivívta a magyar irodalom mítoszteremtő nagysága, Nagy László tetszését. Szerkesztőként több mint száz kötet megjelenésénél segédkezett, s bár a mediterrán líra legismertebb magyar műfordítójának számított, 1990 előtt irodalomtörténeti munkáit sem engedték megjelenni. 1966-tól a Világirodalmi lexikon újgörög és ciprusi görög irodalommal foglalkozó részének főszerkesztője volt. Ő az, aki a legtöbb elméleti művet tartotta haláláig az asztalfiókjában. Olimposzi derűjét soha nem veszítette el, ott bontakozott ki, ahol engedték. Míves, az eredetihez mégis hűséges műfordítóként világhírnevet szerzett, aki vidéki tanár, szerkesztő létére a legmagasabb tudományos fokozat, az irodalomtudományok doktora cím birtokosa lehetett. Szűkebb pátriájához haláláig hű maradt a Somogyban és a kaposvári Búvópatakban havonta jelentek meg írásai. Pannónia és az egész magyar irodalom gyászolja a legnagyobb magyar mediterrán műfordítót.