Ruhatervezőként végzett a Magyar Iparművészeti Egyetemen 2003-ban. Diplomamunkájaként készítette el az első kalocsai kollekcióját. Mi késztette arra, hogy a magyar népművészethez forduljon?
– Nagyszüleim egy Kalocsa melletti településről, Géderlakról származtak. Nagymamám rengeteget hímzett, tőle nagyon sokat tanultam. Textillel dolgozni számomra sokáig csak hobbi volt, a középiskolát keramikusként végeztem el, és az iparművészetire is ilyen szakra felvételiztem. Csak később, az egyetemen váltottam, és kezdtem ruhatervezéssel foglalkozni. Akkoriban még nem volt jellemző a magyar népművészeti elemekkel való kísérletezés. Bennem is csak a diploma környékére érett meg, hogy ezt felvállaljam. Szinte tiltott dolognak számított a népi motívumkincs használata, a rossz előképek miatt: a hetvenes évek virággyerekeire, a nyolcvanas évek turistagiccseire gondolok. Mindez felháborított, de egyben inspirált is, hogy felfedezzem a gyökereimet.
– Nemcsak a magyar népi kultúra díszítőelemeit jeleníti meg, hanem a régi viseletek felépítését, szerkezetét is továbbörökíti. Hogyan?
– Nem szeretem, amikor kiemelnek egy népi motívumot saját közegéből, és ráapplikálják egy elasztikus pólóra. Ez nem az áthagyományozás útja. Én igyekszem a ruhák szerkezetét is megtartani. Például a kalotaszegi gyöngyökkel sűrűn szőtt, nagyon testes viselet, viszont ha mindent átemelek, az ma már hordhatatlan. Ezért például a kötényeken használatos forgókat, a kétsoros mintákat vettem át, és felhasználtam a bagaziát, amely egy felcsatolható kötény-szoknya. A népi öltözködés másik fő jellemzője, hogy minden anyagot felhasználtak. Hogy ne menjen kárba anyag, a matyók téglalap alakú szoknyákat készítettek. Ezt a struktúrát is átvettem.
– Saját öltözékein mennyire változtatta meg a motívumokat? Az anyagok is a letűnt korokat idézik?
– Hagyománytisztelő vagyok: a mintákat eredeti formájukban használom fel. Bár a hímzések nem manuálisan, hanem géppel készülnek. Ennek ellenére, nem a tipikus tükrözéses módszert használom, amely szimmetrikussá teszi a motívumokat, hanem megtartom a minták kézi rajzolatát. Attól válnak a ruháim tényleg hagyományőrzővé, hogy benne vannak azok az íróasszonyok, akiknek a rajzával dolgoztam. Gyűjtéseim során a kalocsai motívumkincs feltérképezése volt a legnagyobb meglepetés számomra. A köztudat csak az 1930-as évek utáni Gyöngyösbokréta táncmozgalom általi túlzottan színes, nagy virágos, harsány változatát ismeri. Pedig az archaikus kalocsai motívumvilág csendes, tiszta. Vízszintes csíkozás, egyszínű, fehér-fekete, piros-fehér és fehér alapon fehér hímzések jellemezték ezt a korszakát a kalocsai motívumoknak. Engem ez fogott meg. Az anyagokkal viszont már többet játszottam: a tiszta gyapjú mellett használok kevertszálas, elasztikus textileket is.
– A három tájegység inspirál-ta ruhák Meyke olvasatában milyen karakterjegyeket viselnek magukon?
– Kortalanok. És mindegyik más évszakhoz kapcsolódik. A kalocsait nyárias viseletként dolgoztam fel: fehér alap a piros játékával, könnyed, csipkés. A matyó terület gótikus vonalú ruhái többnyire őszi viseletek. A kalotaszegi testessége miatt télivé lett nálam. De a variálhatóság miatt bárhogy lehet őket hordani.
– Van mód a ruhák nagyszámú gyártására?
– Tőkefüggő. Azt tudom, hogy ha olyan árban lehetne gyártani őket, mint ahogy a nagyobb középkategóriás divatházak kínálják a termékeiket, akkor felvevő piac is lenne. De azt nem szabad hagyni, hogy ez a minőség kárára menjen, hogy kispóroljuk belőle az anyagokat. Az a tervem, hogy az haute couture kollekció mellett lehessen a ruhák olcsóbb, egyszerűbb, mégis minőségi változatát legyártani. Az elkészült kollekciók mellett már a torockói (Erdély) és martosi (Felvidék) viseleteket is dokumentáltam. Remélem októberre, a design hétre el tudom készíteni ennek is néhány darabját.
– 2003 óta sok minden megváltozott az Iparművészeti Egyetemen, frissebb, nyitottabb lett. Sorra jelennek meg olyan tervezők – Esztány István, Aquanauta csoport stb. –, akik szintén a népi világhoz nyúlnak vissza munkáikban.
– Büszke vagyok, arra, hogy miután elkészítettem az első kalocsai kollekciómat, megindult ez a folyamat. A magyar népművészet kiaknázhatatlan. Az Aquanauta csoport például a trendet követi, én ennél lassabb ember vagyok. Nekem ez életforma: én el akarok mélyedni, minden tájegységet megismerni. Ők inkább kalandként élik meg a népművészetet. De ez nem baj, mert a hagyomány így több úton tud tovább élni. Nem jó, ha egyféleképpen nyúlunk hozzá a nemzeti örökségünkhöz.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
