Ruhába szőtt emlékképek

Molnár-Madarász Melinda (Meyke) öltözéktervező a kalocsai, matyó és kalotaszegi tájegységek viseleteit alapul véve tervezte meg saját kollekcióját. A nagyanya hímzései örökre bevésődtek emlékezetébe: textiltervezőként már a magyar népi motívumvilág felkutatása, átörökítése lett az életcélja. Meyke nemrég nyitotta meg saját szalonját a Fiatal Iparművészek Stúdiójának Egyesülete épületében.

Makrai Sonja
2010. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ruhatervezőként végzett a Magyar Iparművészeti Egyetemen 2003-ban. Diplomamunkájaként készítette el az első kalocsai kollekcióját. Mi késztette arra, hogy a magyar népművészethez forduljon?
– Nagyszüleim egy Kalocsa melletti településről, Géderlakról származtak. Nagymamám rengeteget hímzett, tőle nagyon sokat tanultam. Textillel dolgozni számomra sokáig csak hobbi volt, a középiskolát keramikusként végeztem el, és az iparművészetire is ilyen szakra felvételiztem. Csak később, az egyetemen váltottam, és kezdtem ruhatervezéssel foglalkozni. Akkoriban még nem volt jellemző a magyar népművészeti elemekkel való kísérletezés. Bennem is csak a diploma környékére érett meg, hogy ezt felvállaljam. Szinte tiltott dolognak számított a népi motívumkincs használata, a rossz előképek miatt: a hetvenes évek virággyerekeire, a nyolcvanas évek turistagiccseire gondolok. Mindez felháborított, de egyben inspirált is, hogy felfedezzem a gyökereimet.
– Nemcsak a magyar népi kultúra díszítőelemeit jeleníti meg, hanem a régi viseletek felépítését, szerkezetét is továbbörökíti. Hogyan?
– Nem szeretem, amikor kiemelnek egy népi motívumot saját közegéből, és ráapplikálják egy elasztikus pólóra. Ez nem az áthagyományozás útja. Én igyekszem a ruhák szerkezetét is megtartani. Például a kalotaszegi gyöngyökkel sűrűn szőtt, nagyon testes viselet, viszont ha mindent átemelek, az ma már hordhatatlan. Ezért például a kötényeken használatos forgókat, a kétsoros mintákat vettem át, és felhasználtam a bagaziát, amely egy felcsatolható kötény-szoknya. A népi öltözködés másik fő jellemzője, hogy minden anyagot felhasználtak. Hogy ne menjen kárba anyag, a matyók téglalap alakú szoknyákat készítettek. Ezt a struktúrát is átvettem.
– Saját öltözékein mennyire változtatta meg a motívumokat? Az anyagok is a letűnt korokat idézik?
– Hagyománytisztelő vagyok: a mintákat eredeti formájukban használom fel. Bár a hímzések nem manuálisan, hanem géppel készülnek. Ennek ellenére, nem a tipikus tükrözéses módszert használom, amely szimmetrikussá teszi a motívumokat, hanem megtartom a minták kézi rajzolatát. Attól válnak a ruháim tényleg hagyományőrzővé, hogy benne vannak azok az íróasszonyok, akiknek a rajzával dolgoztam. Gyűjtéseim során a kalocsai motívumkincs feltérképezése volt a legnagyobb meglepetés számomra. A köztudat csak az 1930-as évek utáni Gyöngyösbokréta táncmozgalom általi túlzottan színes, nagy virágos, harsány változatát ismeri. Pedig az archaikus kalocsai motívumvilág csendes, tiszta. Vízszintes csíkozás, egyszínű, fehér-fekete, piros-fehér és fehér alapon fehér hímzések jellemezték ezt a korszakát a kalocsai motívumoknak. Engem ez fogott meg. Az anyagokkal viszont már többet játszottam: a tiszta gyapjú mellett használok kevertszálas, elasztikus textileket is.
– A három tájegység inspirál-ta ruhák Meyke olvasatában milyen karakterjegyeket viselnek magukon?
– Kortalanok. És mindegyik más évszakhoz kapcsolódik. A kalocsait nyárias viseletként dolgoztam fel: fehér alap a piros játékával, könnyed, csipkés. A matyó terület gótikus vonalú ruhái többnyire őszi viseletek. A kalotaszegi testessége miatt télivé lett nálam. De a variálhatóság miatt bárhogy lehet őket hordani.
– Van mód a ruhák nagyszámú gyártására?
– Tőkefüggő. Azt tudom, hogy ha olyan árban lehetne gyártani őket, mint ahogy a nagyobb középkategóriás divatházak kínálják a termékeiket, akkor felvevő piac is lenne. De azt nem szabad hagyni, hogy ez a minőség kárára menjen, hogy kispóroljuk belőle az anyagokat. Az a tervem, hogy az haute couture kollekció mellett lehessen a ruhák olcsóbb, egyszerűbb, mégis minőségi változatát legyártani. Az elkészült kollekciók mellett már a torockói (Erdély) és martosi (Felvidék) viseleteket is dokumentáltam. Remélem októberre, a design hétre el tudom készíteni ennek is néhány darabját.
– 2003 óta sok minden megváltozott az Iparművészeti Egyetemen, frissebb, nyitottabb lett. Sorra jelennek meg olyan tervezők – Esztány István, Aquanauta csoport stb. –, akik szintén a népi világhoz nyúlnak vissza munkáikban.
– Büszke vagyok, arra, hogy miután elkészítettem az első kalocsai kollekciómat, megindult ez a folyamat. A magyar népművészet kiaknázhatatlan. Az Aquanauta csoport például a trendet követi, én ennél lassabb ember vagyok. Nekem ez életforma: én el akarok mélyedni, minden tájegységet megismerni. Ők inkább kalandként élik meg a népművészetet. De ez nem baj, mert a hagyomány így több úton tud tovább élni. Nem jó, ha egyféleképpen nyúlunk hozzá a nemzeti örökségünkhöz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.