Nem tűnik csalódottnak, pedig legutóbbi politikai irányváltása ezt sugallja. Nem is olyan nagyon régen még a Julija Timosenko vezette párt, a BJUT frakciójában ült. Onnan aztán, nem leplezve kiábrándultságát, kilépett, majd most már hogy úgy mondjam, a másik oldalon vállalt szerepet. Behegedtek már a szakítás okozta sebek?
– Sokáig, s különböző minőségben dolgoztam együtt Julija Timosenkóval. Eleinte a konzultánsa, mondhatom, tanára, majd alárendeltje s helyettese voltam. Sokkolt azonban az a metamorfózis, amin Timosenko átment. Olyan eszközöket alkalmazott a politikában, amelyek számomra elfogadhatatlanok voltak. A frakcióban egyedüliként szavaztam a parlament blokád alá vétele, működésének erőszakkal történő megbénítása, vagy olyan speciális eszközök bevetése ellen, mint a tudatra ható, nem mellesleg a hallást erősen károsító ultrarövidhullámú hangeffektusok. Végül alárendeltem magam a többség döntésének, felháborított azonban, hogy miközben a mi hallásunk károsodott, Julija Vlagyimirovna egy speciális műszerrel védte a magáét.
– Ez sokat elárul a mentalitásáról…
– Így van. Csupán ágyútöltelékként kezelt mindenkit. Gátlástalanságáról árulkodik például az is, hogy egy határozat elfogadásának megakadályozása érdekében gond nélkül megrongáltatta a parlament elektromos rendszerét is. Úgy vélem, az ilyen módszerek alkalmazása nemcsak a jó érzést, hanem a törvényt is sértik. A szakítás formális oka velem szemben ezután a pártfegyelem megsértése volt.
– Utalt rá, hogy komoly szerepe volt Julija Timosenko politikai karakterének megformálásában. Milyennek képzeli az ideális politikust?
– Olyan ember, akiben a politikust általában jellemző alapvető vonások egyensúlyban vannak. Olyan, akit erkölcsi, s nem pusztán hatalmi szempontok vezérelnek. Timosenkóban egy idő után ez utóbbi mindent maga alá gyűrt.
– Ha már az elvekről beszélünk, az sem szokványos, hogy a politológusok egy-egy párthoz csatlakozva közben parlamenti képviselők is. Hogyan beszélhetünk így a függetlenségről? Kereste az utat a politikába, avagy a nagypolitika találta meg?
– Négyszer mondtam nemet a felkérésre, míg csatlakoztam Julija Timosenkóhoz. Sokszor eszembe jutott azóta a Holdra először lépő űrhajós, Neil Armstrong egyik kijelentése, miszerint sokan azt hiszik, az asztrológus és az asztronauta nem is olyan sokban különbözik. Pedig az egyik egy kávé mellett figyeli a távoli csillagokat, míg a másik az életét is kockáztatva rajtuk lépdel. Hát ilyen különbség van a politológus és a politikus között is. Egymáshoz közel álló hivatásokról van szó, de azért nem szabad összekeverni őket. Sajnos túl későn olvastam Armstrong figyelmeztető szavait.
– Utólag tehát úgy érzi, hibás döntést hozott, amikor a politika mezejére tévedt?
– Egyértelműen.
– S akkor miért olyan nehéz elszakadni a politikától? A nemzetbiztonsági tanács helyettes titkári posztja azért nem tekinthető egyértelmű hátraarcnak…
– Ez azért inkább intellektuális, semmint politikai feladat. Itt stratégiai problémákkal, széles értelemben vett biztonságpolitikával, ezen belül is alapvetően a környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozom.
– Sokan hallhattak önről mint elemzőről vagy politikusról, kevesebben ismerik azonban mint a magyarok nagy barátját. Honnan irántunk ez a tiszteletre méltó szimpátia?
– Fiatal emberként Magyarország volt számomra a külföld. Az első ország, ahol megfordultam. Az első szerelem, amelyet soha nem feledünk. Ekkor 18 éves voltam, s előtte már magyarokkal voltam építőtáborban. Beleszerettem a magyar nyelvbe, s több magyar dalt ismerek, mint oroszt vagy ukránt. „Hej mi, mi, mi, mi mozog…” Korábban tanultam magyarul, mint angolul. Magyarok voltak az első külföldi barátaim…
– Magyarország a „gulyáskommunizmusával”, a viszonylagos szabadságával abban az időben sokak számára szimpatikus volt…
– …mert a gulyás tényleg finom, még a kommunista is. Egy szó, mint száz, Magyarországot istenítettük.
– S mennyire maradt meg példaként a mai ukránok szemében?
– Az enyémben továbbra is az. A szimpátia töretlen, így egyértelmű volt, hogy képviselőként is az ukrán–magyar parlamentek közötti kapcsolatokért feleltem. Kár, hogy a kétoldalú kapcsolatok egyengetése helyett nekem is inkább a parlament működésének blokkolásával kellett foglalkoznom.
– S mennyire elégedett e kapcsolatok helyzetével?
– Elégedetlen vagyok, mert messze nem használtuk ki a kétoldalú viszonyban rejlő lehetőségeket. Példaként a gazdasági kapcsolatoktól a korábban virágzó krími turizmusig sok mindent említhetnék, mint ahogy kudarcba fulladtak a környezetvédelmi projektek, és úgy tűnik, a záhonyi közlekedési csomópont és szabadkereskedelmi zóna ötlete is.
– A politikus után, mint politológust kérdezném. Miközben az interjúra vártam, a falon megpillantottam egy képet, amely önt viccesen Ukrajna eddigi államfőinek és Julia Timosenkónak a társaságában ábrázolja. Talán nem véletlenül, hiszen majd’ mindegyiküknek adott tanácsokat. Kit tart a független Ukrajna legtehetségesebb, legjobb elnökének?
– Ahogy mondják, a legjobb könyvet még nem írták meg. Így Ukrajna legjobb elnökére is várnunk kell. Ami pedig az eddigieket illeti, mindegyik tett valami emlékezeteset.
– S mit? S mi az, amit nem tettek meg?
– Úgy vélem, az ember első nagy sikerekor mutatja meg a leginkább önmagát. Leonyid Kravcsuk esetében ez akkor volt, amikor a kommunista párt ideológiai titkára lett, Leonyid Kucsma számára ezt az áttörést az jelentette, amikor egy nagy hadiipari üzem igazgatójává nevezték ki, míg Viktor Janukovics Donyeck megye kormányzójaként mutatta meg először magát. Kravcsuk elnökként is alapvetően ideológiai kérdésekkel foglalkozott, a himnusszal, a zászlóval, az új ideológiával, miközben minden összeomlott. Kucsma úgy tekintett az országra, mint egy nagyüzemre, amelyben művezetőktől az igazgatóig meghatározott a hierarchia, s a főnökség maximálisan kihasználja a pozíciójából adódó lehetőségeket érdekei érvényesítésére. Janukovics most megpróbál egy terület kormányzójából az egész ország elnökévé válni. Reménykedem a sikerében, mert a kormányzó és az elnök között kisebb a különbség, mint az ideológus vagy a gyárigazgató és az államfő között. Nem említettem Viktor Juscsenkót, aki az első komoly élettapasztalatot méhészként szerezte. Ez meg is látszott.
– Az új elnök elődjéhez képest lényegesen megváltozott nemzetközi környezetben tevékenykedhet. Kedvezőbb, avagy inkább hátrányos Ukrajna számára, hogy Barack Obama megválasztásával és az Egyesült Államok lehetőségeinek szűkülésével, valamint Oroszország erősödésével megváltozott a posztszovjet térségben a nagyhatalmak aktivitása?
– Úgy gondolom, a helyzet Ukrajna előnyére változott. Rendkívül megnehezíti ugyanis a felnőtté válást, ha bábáskodnak valaki felett. Az előző amerikai adminisztráció pedig ugyancsak rátelepedett Ukrajnára. Mi másként értékelhető az, ha a különleges szolgálatok végzős tisztjeinek díszszemléjét az amerikai tanácsadók fogadták. Ez elképzelhetetlen egy független államban.
– Ukrajna úgynevezett narancsos elitje mintha túlságosan hamar elfelejtette volna, milyen volt a szovjet időszak…
– Úgy tűnik, ez így van. Ezért nekem nem tetszik az sem, ha nyugatról, s az sem, ha keletről sértik az ország függetlenségét. Ne bábáskodjon felettünk senki! A mi katonáink tisztelegjenek csak az ukrán elnök előtt!
Az önállóság azonban felelősséggel is jár, s Ukrajna mintha túlságosan hozzászokott volna ahhoz, hogy mások, előbb Moszkva, majd Washington segít, s megoldja helyette a gazdasági és politikai problémákat…
Nem jó, ha helyettünk akár Washington, akár Moszkva helytartója dönt. Ukrajnának immár a geopolitika tárgyából annak alanyává kell válnia. Idáig sokszor fájdalmas, gondokkal terhes út vezet, de nem szabad meghátrálnunk. Így is sokáig bíztuk magunkat a dadák gondoskodására. Ideje már felnőni!
– Ezzel egyetérthetünk, ám képes-e a mély belső politikai és gazdasági válságából éppen csak éledező, így kiszolgáltatott helyzetben lévő Ukrajna érvényesíteni az érdekeit, megállítani a robogó orosz mozdonyt?
– Donyeck környékét sokan tartják orosz tartománynak. Az a tény azonban, hogy ez a terület lényegében orosz ajkú, nem jelenti egyben azt is, hogy idegen. Az idegen tőke jóval nagyobb mértékben van jelen Ternopil vagy Ivano-Frankivszk megyékben, hiszen a nyugati országrészszel ellentétben a Donbassz cégeinek tulajdonosai nagyobb részben ukránok, akik legfeljebb kisebbségi részt engednek át a külföldi tőkének. A befektetésekre szükség van, s a globalizált világban a tőkeáramlást megakadályozni sem nagyon lehet, de az ellenőrző pakettet azért nemzeti tulajdonban kell tartani. Az Ukrajna nevű cég tehát nem eladó.
– S hol van az orosz befolyás erősödésének, a két ország szemmel látható ismételt egymásra találásának a határa? Talán a Gazprom és a Naftogaz egyesülése lehet az üzleti életben ez a pont?
– Ne misztifikáljuk a dolgokat. A két ország közeledése csak az elmúlt mintegy öt év vákuumának, elhidegülésének fényében tűnik gyorsnak. Egyébként normális dolog. Aztán senki sem aggódik akkor, amikor a Gazprom részesedést szerez a Ruhrgazban. A fontos az, hogy a gazdasági befolyás ne folyjon át politikaiba, és a külföldi tőke tartsa be az ukrán törvényeket. Ha ez így van, akkor nincs mitől félni.
– Ukrajna azonban nem Németország. Jelenlegi helyzetében túlságosan gyenge ahhoz, hogy megvédje az érdekeit.
– Nincsenek gyenge országok, csak gyenge elitek. Az Ukrajnát jelenleg irányítók nem ilyenek. Bírják a társadalom 60-70 százalékának bizalmát. Így képesek lehetnek megbirkózni a kihívásokkal. Garantálni persze ezt nem lehet, a remény azonban megvan erre.
– A világsajtó jelentős része – véleményem szerint leegyszerűsítőn és helytelenül – szemben a „narancsos” táborral, oroszbarátként írja le ezt az elitet. Egyetért az ilyen felosztással?
– Mit értünk nyugatbarátságon vagy oroszbarátságon? Azt, hogy beáldozza személyes vagy adott esetben éppen a nemzeti érdekeket a közeledésért. Juscsenkót, akinek a felesége és gyerekei amerikai állampolgárok, ha nehezen is, de valahogy el tudom képzelni ilyen helyzetben, Janukovicsot azonban nem.
– S akkor hogyan jellemezné az Ukrajnát most irányító elitet?
– Olyan embereknek ismertem meg őket, akik a földön járnak, míg elődeik valamilyen virtuális világban. Ez az elit pragmatikus és realista, s Ukrajnának most erre van szüksége, mivel eddigi irányítói legalább három éve nem foglalkoztak az országot érintő valós problémákkal. Míg Juscsenko számára az volt a fontos, hogy az elitalakulatok megtanulják a kozák hopaktáncot, addig Janukovics megelégszik azzal, ha leküzdik az ellenséget. Elég volt a virtuális világból, amikor a való világ tele van problémákkal!
– Úgy véli, Ukrajna konszolidációja jó úton halad?
– Igen, s nagyon fontos, hogy ez a konszolidáció ne váljon egyfajta monopolizációvá.
– Egy másik Ukrajnával kapcsolatos sztereotípia, hogy az ország, ahogy azt már veszélyként Huntington is felvillantotta, a civilizációk találkozása mentén kettészakad. Elképzelhetőnek tartja ezt a forgatókönyvet akár történelmi perspektívában?
– Huntington sok dolgot világosan látott, de ne felejtsük el, hogy a civilizációk találkozása egyes helyeken tragédiába torkollik, míg másutt a kreativitást erősíti. Minden attól függ tehát, hogy az emberek mit hoznak ki ebből a helyzetből. Olyan ez, mint egy vulkán. Egyeseknek a pusztulást jelenti, míg mások hasznosítják a felszabaduló hőenergiát. Bízom tehát abban, hogy mi a javunkra tudjuk fordítani e kulturális sokszínűséget. Nem tartom reálisnak az ország szétesését már csak azért sem, mert e kulturális, politikai és történelmi események megítélésében megmutatkozó szembenállás egyrészt nincs olyan stádiumban, hogy robbanjon, másrészt az ország leginkább eltérő zónái egymással közvetlenül sehol sem érintkeznek.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
