A Boszporusztól a Dunáig

Építsük együtt a török–magyar kulturális hidat! – hirdette az Új Harmónia Fúvósegyüttes plakátja. A péntek esti, diplomáciai eseménynek is számító koncerten a magyar zenészek török művészekkel együtt léptek színpadra. Az Új Harmóniának nem ez az első török–magyar estje, augusztusban Isztambulban mutatkoztak be közösen a közönségnek. A kezdeményezés folytatódik: meghívások sora várja a formációt Törökországban és Magyarországon.

Egyre többen fedezik fel az utóbbi időben a párhuzamokat a magyar és a török kultúra között. Tudjuk, Bartók Béla személye e tekintetben azért sem mellékes, mivel anatóliai gyűjtései komoly jelentőséggel bírnak a folklórtudomány történetében, alapot nyújthatnak a két nép tudományos és művészeti kapcsolatához.
Bartók Béla anatóliai tartózkodása során megismerkedett és barátságot kötött a törökök nagy zeneszerzőjével, Adnan Saygunnal, akinek Uc Kus, vagyis Három madár című, énekhangra és zongorára írt műve fel is csendült a péntek esti hangversenyen. A művet Kolonits Klára Liszt-díjas énekesnő tolmácsolásában hallhattuk, aki Basak Dilara Özdemir – Budapesten is tanult – török zongoraművész-zeneszerző kíséretében úgy szólaltatta meg a török nyelvű szöveget, hogy a nyelvi korlátok ellenére pontosan érezhető volt, miről is szól a darab, de legalábbis lenyűgöző volt, ahogy a különböző hangszínek, hangulatok sora felvonult néhány perc alatt. Basak Dilara Özdemir a másik magyar vendégművésszel, a fuvolista Kaczander Orsolyával is hangszínekre és árnyalatokra érzékeny duót alkotott Lendvay Kamilló Quattro duetti című darabjában, ahol a modern hangszerjáték technikai fogásait is megcsillogtatta a két művésznő.
Ez a koncert egyébként is a hangszínekről szólt. Az Új Harmónia egyik nagy erénye ugyanis, hogy akár fúvósokra készült művet, akár átiratot játszanak, megmutatják a darab szerkezetét. Követhetők a vándorló motívumok, a forma, a visszatérő részek, és mindezt az egyes szólamok és hangszínek arányával, azok játékával érik el. Pontosan ez tette olyan feledhetetlenné Mozart Esz-dúr zongoraötösét, amelyet Basak Dilara Özdemirrel adtak elő, s a török művésznő éppen ebben volt tökéletes partnerük. Ugyanez volt az oka a másik Mozart-mű, az Exsultate Jubilate Koncertária sikerének, ahol pedig Kolonits Klára volt a szólista és a társ a formai tagolás és a dinamikai, hangszínbeli árnyalatok terén. A záródarab, Dvorák d-moll szerenádja is éppen ezért kapott olyan vastapsot, hogy meg kellett ismételni az utolsó tétel végét.
Nem véletlen az Új Harmónia sikere, akár az a tény, hogy a Mahler-ünnep idején meg tudták tölteni a MűPa kisebbik termét. Titkuk a kamarazenélés lényegében az összjátékban, az egyéni felkészültségben és a másikhoz való igazodásban rejlik. A remek és kristálytiszta kürtállások, az oboák és a klarinétok válaszolgatásai, a fagottok pontos alapja, az együttes öszszes érdeme ugyanis csak úgy tud igazán érvényesülni, ha mindenki a zenemű része kíván lenni. Ez a fajta együttgondolkodás az, ami feledhetetlenné teszi koncertjeiket.
(Építsük együtt a török–magyar kulturális hidat! – Az Új Harmónia Fúvósegyüttes koncertje. MűPa Fesztivál Színház, szeptember 10., 19.30.)