A teljes lélekkel elmondott, a szívünkből fakadó ima a megújulás, a megtisztulás titokzatos útjainak egyik, naponta kötelező gyakorlata – mondta nekem a konfirmációmra előkészítő hittanórán Dezső László, a Nagytemplom Északi Egyházközség esperese. Lehet, hogy általános iskolásként nem egészen értettem még, mit is jelent mindez. Most, többször is újraolvasva Czakó Gábor Misztikai ösvény – Titkos könyv című nagyszerű esszékötetét, eszembe jutott az egyik legnépszerűbb hatvanas évekbeli debreceni református hitoktató, Laci bácsi mondata. Egy ízig-vérig katolikus író-gondolkodó döbbentett rá utólag a református hittanórán elhangzott bölcsesség igazi értelmére. Szent hely a templom, a mise helyszíne – írja Czakó Gábor. De azt is hozzáteszi, nemcsak a naponta teljes átéléssel elmondott ima, hanem a templomba lépést közvetlenül megelőző szakrális gesztus, a keresztvetés is hozzátartozik a napi lusztrációnkhoz. A lélek megmosakodik a szentelt vízben, ha belemártva ujjainkat úgy vetünk keresztet, hogy valóban keressük az azonosulást az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Ha az általunk leírt virtuális kereszt vertikális, függőleges szára valóban öszszeköti az eget és a földet, s a vízszintes, horizontális ága magába zárja a földi létnek egyetemét, elkezdődik az éntisztítás folyamata. Gyarló egyéniségünk Istentől áldott személyiséggé alakul át, ha kimondjuk úgy a Krisztus-imát, hogy nemcsak értjük, de át is érezzük minden porcikánkkal: Uram Jézus Krisztus, Istennek fia, irgalmazz nekem, bűnösnek…
Nem elég hát lélektelenül keresztet vetni, naponta templomba járni, szórakozottan, kötelességszerűen imát mormolni – tanít bennünket az evangélium nyomán Czakó Gábor. A rutinná vált, istenlélek nélküli vallásos napi gyakorlatok nem szabadítanak meg bennünket azoktól az evilági terhektől. A lélektelen üresség veszélyeihez hasonló a vad, az agresszív vitamódszer. Czakó Jézus példájával világít rá, hogy vitapartnerünket nem legyőzni kell, hanem „megismerni, megérteni, ezáltal fénnyel áthatni, és ily módon megszelídíteni”. Jézus nem rohanja le soha akár csillogó, racionális érvekkel sem azokat, akikkel beszédbe elegyedik. Jézus kérdez, s a kérdéseire adott helyes válaszok eljuttatnak bennünket annak megértéséhez, hogy „a tisztánlátás a Szentlélekkel való telítettség”. A Szentlélek az, aki megmondja nekünk a megvilágosodás pillanataiban, mit kell tennünk az élet határhelyzeteiben, hogy a misztikai ösvényén elérkezzünk Isten végső igazságaihoz. S vajon miért adta Czakó Gábor könyve második részének a Titkos könyv címet? A szentkönyv az élet értelmének, más szóval titkának „megtalálása és megvalósítása”. E fejezetben értelmezi azt az imádságot, amit Jézus Krisztustól tanultunk, s amely az evangéliumi tanításoknak is kvintesszenciája. Ha az Úr imádsága (Miatyánk) szellemében megszabadulunk a gonosztól, miénk „az ország, a hatalom és a dicsőség”. Az író az Álom című utolsó előtti fejezetben elfogulatlan őszinteséggel tárja elénk, hogy szabadult meg súlyos balesete után a rémálmaitól. A Szentháromság megértette vele azt is, hogy bár békére lelt volna, ha engedve az örök élet kísértésének, átmegy a túlvilágra már akkor, még vissza kell térnie, mert várják küldetései, szerettei. Ez a kötet egyik legszebb igazsága: csak Isten tudja igazán, mikor kell végleg hozzá térnie a földön tévelygő léleknek.
(Czakó Gábor: Misztikai ösvény, Titkos könyv, esszék, Cz. Simon Könyvek, 2010., 195 oldal.)
origo.hu
Orbán Viktor: Magyar-román csúcs
