Gerberacsokor díszeleg Tartini kezében

<p>S Z O M S Z É D O L Ó </p><p>Folytatva a múlt heti szlovén–toszkán csavargást Korte Padna és Dragonja környékén, ezúttal Piranba ereszkedünk, hogy Észak-Isztria legszebb városkájában Giuseppe Tartini hegedűvirtuóz, zeneszerző és -pedagógus úrral ismerkedjünk.</p>

Mankó. Autóval Piran csak a helyieknek megközelíthető, a turisták – nagyon helyesen – a város feletti parkolóházban hagyhatják kocsijukat napi 12 euróért. Megszállni a hostelekben érdemes, például a Val Hostel napi 25 euróért a tengertől 10 méterre kínál igazi Piran-élményt reggelistől, sikátorostól, harangszavastól és halillatostól. Info magyarul is:www.hostel-val.com; [phone].

Olyan Pirannak Tartini, mint Salzburgnak Mozart, Doborjánnak Liszt. Ahhoz gyaníthatóan zenei tanulmányokat kell végezni (vagy az életben egyszer el kell jutni a szlovén tengerpartra), hogy bővebben halljunk a zeneszerzőről, aki ma is tökéletes turisztikai portéka: színes-szagos életet élt.
Az eredetileg olasz Piranóban született 1698-ban, papnak nevelték, de ő beintett a szülői szigornak, jogot, teológiát, filozófiát és irodalmat hallgatott, bajvívott és eljegyzett egy nem éppen neki szánt zenetanárnőt, akit a szülei tiltakozása ellenére is feleségül vett. A szülőket meg lehetett kerülni, de a harmatos feleség unokabátyját, a padovai püspököt már nem. A fiatalasszony végül egy zárdában, Tartini pedig Assissi ferences kolostorában kötött ki, ahol – hogy elüsse az időt – hegedülni tanult. 24 évesen már beleírta magát a zenejátszás történetébe, 1721-ben pedig kinevezték a padovai Szent Antal-bazilika első hegedűsének. Közben felfedezte a Tartini-féle kombinációs hangokat (amelyek két hang együtthangzásából erednek), kis prágai kitérővel hegedűiskolát alapított Padovában, tanári tapasztalatait esszékben publikálta. Messze vagyunk már a botrányos bajvívótól, Giuseppe Tartini világszerte megbecsült zeneszerzőként és -pedagógusként 78 éves korában, Padovában halt meg.
Ma minden róla szól a szülővárosában, legutóbbi látogatásomkor a Piran-napi ünnepség fő attrakciójaként gerberát helyezett a markába a köz (hogy értsék: Piran Tartini-ról elnevezett főterén, a Hotel Tartini és a Tartini-szülőház hatósugarában áll Tartini hatalmas szobra, amelyet az augusztus közepén megrendezett városünnepen virágcsokorral díszítenek fel a helyiek). A Magyarországtól öt-hat órányi autóútra található Pirannak az 1900-ban végzett népszámlálás szerint 6791 olasz, kilenc szlovén és egy horvát lakosa volt. Ma város – a Siófokot Cannes-nal ötvöző – Portorozzsal együtt, kicserélődött lakossággal igazi szlovén ékkő. Tartini is elszlovénosodott, ahogy a pizza, ami az útikönyvek szerint szlovén nemzeti eledellé lépett elő.
Piran a magas sikátoraival, időtlen nyugalmával, halszagú terecskéivel, zseniális kiskocsmáival és turistacsalogató vendéglősorával tökéletes célpont lehet a vénaszszonyok nyarán. A dombra épült városkában minden megvan, ami egy romantikus festményre kívánkozik: a főtér legszebb dísze az említett szobron kívül a velencei gótika stílusában épült oroszlánkonzolos erkélyű „Velencei-ház”. A látképet pedig az 1354-ben a dombtetőre húzott, tengerre néző Szt. György- templom uralja. A tizennegyedik században alapított Szt. Ferenc-templomban Celesti, Tintoretto, Lazzarini és az ifjabb Palma által festett képeket találunk, a kolostor kvadrumjában pedig hangfalakból szól a gregoriánzene. De addig nem leszünk méltók Piranhoz, amíg a főtéri turistacentrumban Tartini-zeneműveket nem vásárolunk, mert itt ő az igazi brand.