Az utóbbi hónapokban szinte valamennyi nagy egyetem lecserélte a régi rektort. Az ELTE mellett új vezető áll a pécsi, a debreceni és a szegedi egyetem élén, de rektorcsere volt Kaposváron és Szolnokon is. Ön szerint véletlen, hogy a vezetőcserék nagyjából egybeestek a kormányváltással?
– A rektorválasztások időpontja nem függ a kormányzati ciklusoktól. Az egyetemek maguk határoznak arról, hogy az aktuális vezetőt mennyi időre választják, új voksolás pedig értelemszerűen akkor lesz, amikor az előző rektor megbízatása lejár. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a választások környékén a társadalomban felfokozott a megújító hangulat, ez pedig kihat az egyetemi vezetők választására is.
– A felsőoktatás egyik központi problémája a természettudományos képzések iránti vészes hallgatói érdektelenség. A tudományterület megújulása és népszerűsítése létkérdés. A jelenlegi helyzetben nem lett volna célszerűbb az ELTE élére egy természettudóst választani?
– Nem, hiszen az ELTE egyedül nem tudja megoldani ezt a problémát. Csak úgy juthatunk előre a kérdésben, ha szoros kapcsolatokat alakítunk ki a társadalommal, az oktatásirányítással, illetve más felsőoktatási intézményekkel. Ma egy egyetem csak úgy tud versenyképes maradni, és úgy képes az érdekeit érvényesíteni, ha aktív, ha kommunikál, ha javaslatokat és egyeztetéseket szorgalmaz az oktatáspolitikai döntéshozókkal. Az aktív egyetem megteremtése pedig kimondottan jogásznak való feladat.
– Milyen konkrét lépésekre lenne szükség a természettudományos képzések megmentése érdekében?
– Az ELTE házhoz megy – természettudományi utazó cirkusz elnevezésű programmal a középiskolákban bemutatókkal igyekszünk népszerűvé tenni a képzést. Az egyetem azonban csak keveset tehet, a megoldás az oktatásirányítás feladata. Alapvető fontosságú a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által megígért, kiszámítható jövőképet adó pedagógus-életpályamodell bevezetése. Ha ugyanis ennek hiányában a diák azt látja, hogy a fizikatanárnak évtizedeken keresztül nincs előrelépési lehetősége, ha anyagi körülményei rosszak, ha a munkáját nem ismerik el, akkor meszsziről elkerüli a pályát. Szükség lenne a közoktatásban a reáltárgyak óraszámának növelésére is. A legutóbbi óraszámcsökkentéskor ugyanis a fizika- és kémiaórák számát annyira redukálták, hogy ma már az alapismeretek átadására se nagyon nyílik lehetőség, a diákok érdeklődését felkeltő kísérletezésre pedig egyáltalán nincs idő.
– Az ELTE évek óta a legnépszerűbb, legtöbb hallgatót vonzó egyetem. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy önnek sokkal könnyebb dolga van, mint egy csőd szélén álló vidéki intézmény vezetőjének, akinek pénz nélkül kellene versenyképessé tennie az egyetemet.
– Szó sincs arról, hogy nyugodtan hátradőlhetnék. Alkalmatlan az a vezető, aki nem akar továbblépni, fejleszteni, hanem rátelepszik az eredményekre. Kétségtelen, hogy mennyiségi problémáink nincsenek, hiszen az összes jelentkező 19 százaléka az ELTE-re felvételizett, miközben több mint hetven felsőoktatási intézmény van. A minőséget tekintve azonban bőven van tennivalónk: a többi kutatóegyetemmel együtt az a célunk, hogy nemzetközi szinten is komolyan versenyképessé váljunk. Örömteli ugyanakkor, hogy az országhatárokon belül is vannak versenytársak, hiszen a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetem az elmúlt években hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Ahhoz, hogy megtartsuk az első helyet, folyamatosan fejleszteni kell a tudományos potenciált.
– Számos felsőoktatási intézmény küzd anyagi problémákkal. Az ELTE kivétel?
– Túlzás lenne azt állítani, hogy stabil a pénzügyi helyzetünk. Elsősorban a finanszírozás kiszámíthatatlansága okoz problémákat, az előző oktatási kormányzat ugyanis több alkalommal, indoklás nélkül változtatta az egyes képzésekre adott képzési normatívát. Legutóbb például a tanítóképzés normatíváját csökkentették olyan radikálisan, hogy a kar az összeomlás szélére került. A képzést csak más karokról történő forrásátcsoportosítással tudjuk finanszírozni. A jelenlegi állami normatíva legfeljebb a fenntartásra elég, a fejlesztéshez szükséges forrás minden egyes fillérjét nekünk kell előteremtenünk. Problémát jelent az is, hogy a főváros térségében szinte egyáltalán nem volt olyan pályázat, amelynek keretében uniós fejlesztési pénzekhez juthattunk volna.
– A Hoffmann Rózsa vezette oktatási kormányzat új felsőoktatási törvényt készít, amelynek egyik alapeleme a felsőoktatás finanszírozásának átalakítása. Azt tervezik, hogy szakítanak a tisztán hallgatói létszám alapú finanszírozással, mert ma az egyetemek a magasabb támogatás reményében túl sok hallgatót vesznek fel, ez pedig rontja a minőséget.
– Én a magam részéről már évekkel ezelőtt boldogan csökkentettem volna a hallgatói létszámot, a tömegek rázúdítása a nagyjából változatlan intézményrendszerre és oktatógárdára ugyanis valóban nagymértékben rontotta a színvonalat. Az új rendszer kidolgozásánál vigyázni kell azonban az állami források arányos elosztására és a támogatás mértékének kiszámíthatóságára.
– Ma a pótfelvételikkel együtt évente átlagosan több mint százezer fiatal kerül be a felsőoktatásba. Ez rengeteg.
– Még mindig nem éri el hazánk az OECD-országok diplomás átlagát. Jelenleg a diplomás réteg feltöltése a cél.
– Fontos dolog a mutató, de hol fog elhelyezkedni ennyi diplomás?
– Meggyőződésem, hogy a végzett középiskolások jó részét a szakképzés felé kellene irányítani. Ezzel két dolog oldódna meg egyszerre: nem lennének tömegek az egyetemeken, és enyhülne az égető szakmunkáshiány.
– Hány hallgató lenne az ideális?
– A rendszerváltás környékén a diákok tíz százaléka került be az egyetemre, ma pedig szinte mindenkit felvesznek valahova, aki be akar kerülni. Az arany középút valahol a kettő között van. Ha körülbelül feleannyi hallgatóval tudnánk dolgozni, mint most, elképesztő minőséget produkálhatnánk.
– Minőségjavító intézkedésnek szánta az előző kormány a felvételi minimum ponthatár 200-ról 240 pontra emelését is.
– Ez valóban minőségjavító tényező, hiszen a kritériumok emelésével értelemszerűen kihullanak a leggyengébbek. Jóval nagyobb hozadéka lesz azonban az emelt szintű érettségi felvételi alapkövetelménynyé tételének. A jó minőség érdekében mindenképpen lépni kell: vagy a felvételizőket kell szigorúbban szűrni, vagy a felsőoktatási intézmények között kell rangsorolni oly módon, hogy bizonyos egyetemek csak elitképzést folytassanak.
– Az államtitkár már megkezdte az egyeztetéseket az egyetemekkel az új felsőoktatási törvényről?
– Úgy tudom, az államtitkár által felkért szakemberek három bizottságban dolgoznak az új törvény koncepcióján. Hoffmann Rózsa ugyanakkor arra kért mindenkit, hogy ne szellőztessenek meg félmunkákat, csak akkor álljanak a nyilvánosság elé, amikor kész a hivatalos vitaanyag. A közzététel a hírek szerint még az ősszel megtörténik.
– Valaki mégis megszellőztetett egy „félmunkát”. A dokumentum szerint a kormány azt tervezi, hogy az emelt szintű érettségi mellett a középfokú nyelvvizsga megszerzését is alapkövetelménnyé teszi a felvételizők számára.
– Ennek már régen így kellene lennie. Egy ilyen kis létszámú nemzet megfelelő nyelvtudás nélkül képtelen bemutatni és versenyképessé tenni magát a világban. A legjobb megoldás az lenne, ha a diákoknak nem a piacról kellene nyelvvizsgát szerezniük, hanem a középiskolai nyelvi érettségi lenne olyan szintű, hogy az megfeleljen egy nyelvvizsgának. Ma az emelt szintű érettségi nyelvvizsgát ér, ám azt nem kötelező letenni, és a diákok közül csak kevesen merik megpróbálni.
– Hoffmann Rózsa korábban kijelentette, hogy újratárgyalják a felsőoktatási integrációt, amelynek következtében várhatóan csökkenni fog az önálló felsőoktatási intézmények száma. Nem áll ez ellentétben a vidéki főiskolák megmentésének tervével?
– Első ránézésre ellentétesnek tűnik a két cél. Ha azonban az integrációt pusztán csatlakozással és összeolvadással valósítjuk meg intézménybezárás nélkül, akkor a folyamat akár segítheti a vidéki intézmények megmaradását.
– Arra gondol, hogy a kis intézmények csak az önállóságukat veszítenék el, az iskolák azonban továbbra is működnének?
– Pontosan. Fontos, hogy a folyamat ésszerű alapokon nyugodjon. Az előző integráció után ugyanis azt vettük észre, hogy több felsőoktatási intézmény lett, mint korábban bármikor. A fúziók előkészítésekor ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy minél nagyobb és erősebb egy egyetem, annál nehézkesebb is.
– Miért jó, ha papíron ugyan kevesebb a felsőoktatási intézmény, de a képzési helyek és a hallgatói férőhelyek száma lényegében nem változik?
– Egy hallgatóhiánnyal küzdő vidéki főiskolának mentőövet jelenthet, ha egy nagy hírű egyetemhez csatlakozik, és mondjuk annak a kihelyezett tagozataként működik tovább. A vidéki képzések megtartása gazdasági és kulturális szempontból is nagyon fontos, hiszen sok városban a főiskola a legnagyobb foglalkoztató, és a helyi értelmiség bázisát adja.
– Ma az államilag támogatott férőhelyeket a jelentkezői létszám és az elért pontszámok alapján osztják el a felsőoktatási intézmények között, vagyis a jelenlegi rendszerben az olyan népszerű egyetemek járnak jól, mint az ELTE. Az oktatásirányítás azonban azt tervezi, hogy a vidéki főiskolák megmentése érdekében előre felosztják majd a férőhelyeket az iskolák között. Ez a módszer nem kedvezne önöknek.
– Ha a torta nagyobb lesz, mint most, akkor nem baj, ha többfelé vágják. Ha azonban ugyanakkora marad, akkor értelemszerűen kisebbek lesznek a szeletek. Ha megmarad a jelenlegi, hallgatói létszám alapú finanszírozás, akkor kevesebb hallgatóval egyértelműen rosszabbul járnának a nagy egyetemek, ami rombolná a gazdaságukat és csökkentené a színvonalat. Ha azonban kevesebb államilag finanszírozott hallgatóra is megkapnánk a jelenlegi állami támogatást, akkor annak minőségjavító hatása lehet.
– Vagyis az új férőhelyelosztásnak együtt kell járnia a finanszírozás átalakításával.
– Igen.
– Hoffmann Rózsa tervei szerint az egyetemek újra visszakapnák a szóbeli felvételi vizsga visszaállításának lehetőségét, amit még Magyar Bálint volt miniszter törölt el a kétszintű érettségi rendszer bevezetésekor.
– Nagy ellensége voltam a szóbeli felvételi vizsga eltörlésének, hiszen az egyfajta korrekciós lehetőség volt a hallgatók számára. Az idegenek előtti próbatételre mindenkinek szüksége van, aki be akar kerülni egy felsőoktatási intézménybe, hiszen a későbbiekben sokszor kell majd jó teljesítményt nyújtania stresszes helyzetben. A felvételi vizsga eltörlése óta többször előfordult, hogy az első féléves vizsgán elájult a hallgató, mert annyira izgult. Nem jó, hogy ma minden az érettségin áll vagy bukik. Ez különösen a fiúk számára kedvezőtlen, akik hajlamosabbak időnként kiengedni a középiskolai négy év alatt. A felvételire azonban általában nagyon össze tudják kapni magukat, így korábban egy jól sikerült vizsgával korrigálhatták az iskolából hozott gyengébb érdemjegyeket. Ma erre nincs lehetőség. A felvételi vizsga újbóli bevezetése jó ötlet, annak technikáját azonban még ki kell találni. Korábban a diák ott vizsgázott, ahová első helyen jelentkezett, és ez aránytalanul nagy terhet rótt a nagy egyetemekre.
– Jól értelmezem, hogy ön nemcsak a szóbeli vizsga visszaállítását támogatná, hanem azt is, ha az írásbelit is újra egyetemi vizsga váltaná ki az érettségi helyett?
– Ebben a kérdésben az egyetem nevében nem beszélhetek, de személy szerint én ezzel értenék egyet.
– Melyek azok a változtatások, amelyeket elengedhetetlenül szükségesnek tart a felsőoktatásban?
– Mindenképpen át kell alakítani a felsőoktatás finanszírozását, és sürgősen korrigálni kell a bolognai (kétciklusú, hároméves alap- és kétéves mesterképzésből álló) rendszer kapkodó bevezetéséből képződő hibákat. Ezeknek a megoldására már vannak kormányzati törekvések. Szükségesnek tartanám ugyanakkor a különböző felsőfokú képzések átcsoportosítását, rendbe tételét. Teljesen feleslegesnek tartom például, hogy a diplomát nem adó felsőfokú szakképzéseket egyetemek tartsák, ezeknek egy másik iskolatípusban lenne a helyük. Azt a jelenlegi gyakorlatot azonban sürgősen felszámolnám, amely megengedi, hogy diploma utáni továbbképzéseket kft.-k végezzék. Az ilyen kurzusoknak a felsőoktatási intézményekben a helyük.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter megtalálta, amihez ért
