Szokolay-bemutató a Széchenyi-gálán

Százötven éve halt meg Széchenyi István, születésének évfordulója pedig éppen mára esik. Ebből az alkalomból rendezte meg idei gáláját vasárnap este a MűPában a Széchenyi Társaság, amelyre Szokolay Sándor zeneszerző új művet komponált a legnagyobb magyar írásaira. A hangversenyt Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője nyitotta meg.

A széchenyi társaság idei díjai. A Széchenyi Társaság jeles ünnepe gróf Széchenyi István születésének napja. Ennek alkalmából tegnap koszorúzási ünnepséget tartottak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) előtti Széchenyi-szobornál, az ezt követő emlékülést Pálinkás József, az MTA elnöke nyitotta meg. A társaság kiosztotta idei díjait is: Duray Miklós, Schulek Ágoston és felesége, Szkalla Edith, Szilágyi László és felesége, Fodor Zsuzsanna, Csermely Péter professzor, valamint Éhn József vehette át az elismerést.

Gálája műsorválasztásával is a XIX. század légkörét kívánta megidézni a Széchenyi Társaság, a legérdekesebb darabnak mégis Szokolay Sándor Organum Hungarorum op. 200 című művének ősbemutatója ígérkezett. Nemcsak azért, mert Liszt II. magyar rapszódiája a Wolf-féle átiratban és az Erkel Ferenc Kamarazenekar előadásában nem volt átütő, mint ahogy a Jandó Jenő zongoraművész által megszólaltatott Magyar történelmi arcképek részletei sem jelentették a hazai koncertélet csúcsát. Herczku Ágnes népdalénekes és Ürmös Sándor cimbalomművész korabeli magyar népdalokból álló csokra a kicsit modoros előadásmód miatt sem vált az est legmaradandóbb részévé. Annál inkább az volt Szokolay Sándor új kompozíciója, akinek az Organum Hungarorum mellett a nemrég elhunyt Bánffy Györgyre emlékező kórusművét is előadták.
Az Organum Hungarorum alcíme sokat elmond a műről: „Áhítatos, himnikus énekkoszorú a magyarságról, Archaikus kantáta vegyes karra és vonószenekarra gróf Széchenyi István írásai és naplótöredékei nyomán”. Szokolay azért választotta a szóló helyett a kórust és a zenekart, mert bevallottan „közösségi hangon” kívánt szólni a magyarság sorskérdéseiről. A komponista a kilencvenes években már írt Széchenyi-miniatűrök címmel alt szólóra és orgonára egy művet, amely e három tételes opus egyfajta előzményének tekinthető. A három tétel – A magyar; Mindennapi imádság; Az erény lépcsőjén – Széchenyi szavaival inti a nemzetet a jó irányába, nemcsak a figyelmeztető, felszólító hangnemet, hanem a vágyott tiszta harmóniákat is megmutatva, s a végébe beledolgozva az elementáris erővel ható magyar Himnuszt. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar Vashegyi György vezényletével és a Purcell-kórussal együtt kellően érzékeltette a darab különböző szintjeit, a számos zenei és szövegi áthallást, párhuzamot, amely egyszerre utal a XIX. század zenei stílusára, a történelmi magyar zenei örökségre, illetve a XX. század zenei nyelvezetének sajátos hazai ízére.