Utassy József halálára

„Én szemfedőlapod lerántom: /
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!”

A mostani ötvenesek, hatvanasok, hetvenesek nemzedékének a fenti sorokról Utassy József költő neve jut eszébe, aki a hatvanas évek végének bénult légkörét kavarta fel a Zúg március című költeményével. Most sokkolóan éri az embert a hír: Utassy József, a Kilencek költőcsoport egyik legmarkánsabb alakja, a jelenkori költészet kiemelkedő képviselője, nemzedékem egyik példaképe 69 éves korában, tegnap reggel a zalaegerszegi kórházban elhunyt.
Pörögnek zaklatott emlékezetemben Utassy életútjának állomásai. Ózdon született 1941. március 23-án. Szegény sorsú család sarjaként, a saját bőrén érezte a kitaszítottak minden stigmáját. A népi-nemzeti elkötelezettségű költészet képviselőjeként robbant be a köztudatba úgy, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a kollégiumban hasonló indíttatású költőtársakkal alapította meg a Kilencek költőcsoportot. Közös jellegzetességük, hogy a Juhász Ferenc, Nagy László által meghonosított mitikus költészettől eltérően, közvetlenül az élő magyar valóságból merítik életanyagukat. Lírájuk másik jellegzetessége, hogy kiábrándultak immár nemcsak a létező, hanem az eszmei szocializmusból is. Ez az egyértelműen vállalt kemény tartás nehezítette pályakezdésüket, legendás közös kötetük, az Elérhetetlen föld hosszú huzavona után látott napvilágot. Utassy József kötetei az 1969-ben megjelent Tüzem, lobogómtól kezdve a Hungária kávéház? – Kávéház Hungária!, a Földi szivárvány, a Havasok hatalma mind-mind felemelő-felkavaró eseményei voltak a magyar irodalomnak. Utassy a Zúg március című versével szimbolikusan jelölte ki már 1969-ben a saját útját, amiről mind a mai napig, halála pillanatáig soha nem tért el. Sorsát nehezítette, hogy szembesülnie kellett fia tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálával is. Ezt tetézte a többszörös kiábrándulás az általa is oly sokszor megáhított rendszerváltozásból és annak újabb és újabb fejezeteiből. A súlyos lelki betegség traumája 1974 óta többször is halál közeli állapota vitte. Démonokkal vívódó életének hűséges társa volt felesége, rédicsi magányukban is hűségesen ápolta. Utassy József számtalanszor legyőzte a teljes széthullás ördögi hatalmát, viszonylag ritkán, de súlyos, nagy versekkel, lenyűgöző kötetekkel győzte le a halált.
Ameddig ez lehetséges volt. Földi életútja tegnap véget ért. Már csak múlt időben beszélhetünk a Kilencek zseniális költőjéről, amit nagyon-nagyon nehéz lesz majd feldolgozni. Siratják őt szerettei mellett társai, a Kilencek tagjai, saját halottjának tekinti a Magyar Írószövetség és a Pannon Írók Társasága. Vigaszként szomorúan újra és újra mondjuk nagy versének záró sorait: „Talpra, Petőfi! Sírodat rázom, / Szólj még egyszer a szabadságról!”