Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg a nép szavát harsogja-e a Népszava publicistája, amikor a lap tegnapi számában ekképpen kezdi írását: „Mégiscsak van a magyar közvéleménynek realitásérzéke, amikor látványos érdektelenséggel tünteti ki a hosszú nevű parlamenti albizottság ügyködését, amelyik azt állítja magáról, hogy a 2006 őszén történtek felderítésével foglalkozik.” Az nem derül ki a dolgozatból, milyen felmérések alapján tájékoztatja olvasóit Szász István, attól tartok, inkább csak a vágyait összegzi. Erre utal cseppet sem leplezett hovatartozása is. „Csak helyeselni lehet, hogy az MSZP nem kívánta jelenlétével legitimálni ezt az albizottságot és nem küldött ehhez a színjátékhoz statisztát (…) Gyurcsány viszont helyesen döntött, mikor nem jelent meg – törvényi kötelezettsége ugyanis nincs – kiszemelt áldozatként az albizottság előtt.”
Idézetként talán ennyi is elég a négy évvel ezelőtt történteket elemző „Szász-jelentésből”, a lényeg: a közelmúlt rövidlátói még mindig itt botorkálnak közöttünk, s jelek szerint az sem zavarja őket, hogy időközben tájékozottabbá lett az ország. Lám a betokosodott kolléga is abban a hitben matatott a klaviatúrán, hogy a magyar olvasótábor kettős látásban szenved, készpénznek veszi Gergényi Péter tenyérbe mászó magyarázkodását, amnéziáját, a tüntetőket lecsőcselékező Gyurcsány ártatlanságát. Azzal ugyanis, hogy 2006 őszét „a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének erőszakos megdöntésére irányuló kísérletnek” minősíti a Kádár-korból itt felejtett szerző, voltaképpen (miközben csörgősipkát húz a saját fejére) elvtársi jobbot nyújt a kérdések elől megfutamodott trágárnak. Azért csak szólni kéne ennek a Szász embernek, hogy véget ért a hadikommunizmus.
origo.hu
Újabb részletek derültek ki a debreceni halálos munkahelyi balesetről
