Bár nem ez az első kirándulása más műfajok irányába, a Pannon dalok népzenés műfaja hasonlóan meglepő egy operacsillag életútján, mint amilyen annak idején Szörényi Leventével közös műsora volt. Mi vezette rá a népzenére?
– Miután elértem az álmaimat, és majdnem mindenhová eljutottam, ahol énekes felléphet, el kellett azon gondolkoznom, hogy mi jöhet még. Megértettem: hiába megyünk el a világ végére azt a bizonyos „kincset” keresni, rá kell jönnünk, hogy a kincs ott van, ahol születtünk. Számomra a népzene ez a kincs. Ezért aztán ez a koncert nemcsak kirándulás, hanem egyfajta kibővítése a zenei létemnek. Arról szó sincs, hogy mostantól csak népzenét énekelnék, a hivatásom továbbra is az operajátszás, ám ahhoz, hogy ezen a téren tovább fejlődhessek, szükségem van a népzenére. És milyen érdekes: a népzenére jellemző szabadabb zenélés hozzáadott az operai szerepformálásomhoz is. Így sokkal öszszetettebb lett a Bohéméletből Mimi szerepe – amit idén Szegeden és Pesten is énekeltem –, mint hét évvel ezelőtt Olaszországban. Sokkal inkább éltem a szerepet, mint játszottam.
– Az utóbbi időben már többet hallhattuk itthon is. Ez a tendencia folytatódik?
– Úgy néz ki, hogy igen, de ez a hazaiak nyitottságán is múlik. Mostanában tényleg számítanak rám, együtt tervezünk, és ez nagyon jól esik. Például Mimi szerepét négyszer is éneklem majd az évad során az Operaházban, és egy itthon még tőlem nem hallott új szereppel is bemutatkozom a májusünnepen: az Othello Desdemonájaként. A repertoárom területén egy kicsit váltásban vagyok.
– Ez a váltás az életkorral függ össze, illetve a hang érettségével?
– A hang érettségével, egyfajta minőségi változással. Ez egy másik életszakasz, így lehet, hogy az életkorral is összefügg, de egész biztosan azzal a változással is, ami az egész világban megy végbe, akár a gazdaságban, akár a gondolkodásban. Egy másik szakaszába került az emberiség is.
– Említette a repertoár váltását. Milyen új szerepekre gondol?
– Például Richard Straussra. Az idei miskolci operafesztivál koncertszerű előadásán Richard Strausstól a Daphne címszerepét énekeltem, és ez mérföldkő volt a pályámon. Richard Strauss mellett ez elmozdulást jelent Puccini, esetleg majd Janacek felé, tehát az úgynevezett jugend-dramatisch, vagyis a kicsit drámaibb szerepek felé. Ez persze nem azt jelenti, hogy rögtön Toscát fogok énekelni, de ez az irány, ebbe már a Pillangókisaszszony vagy Tatjána belefér.
– Visszatérve az itthoni szerepléseire: sokan állítják, hogy a külföldön is sikeres magyar művészek azért szűnnek meg a szülőhazájuk számára, mert amíg tőlünk nyugatra két-három évvel előre leszerződtetik őket, Magyarországon mindenki csak az adott évben tervez, így a kölcsönös szándék ellenére sem találnak már megfelelő időpontot.
– Én ott látom a központi problémát – egyébként minden területen –, hogy csak az orrunkig látunk, és nem tudunk hosszú távon gondolkodni. Nem jó, hogy itthon minden vezetés politikafüggő, így négyévenként reflexszerűen kirúgják az embereket a teljesítményüktől függetlenül. Négy év alatt semmit nem lehet elérni. Nézzük csak meg Ioan Holendert, aki 19 évig vezette a bécsi Staatsopert, volt ideje felépíteni egy remekül működő házat. Honatyákat szeretnék látni, még ha nagyon régimódian is hangzik, olyanokat, akik tényleg abban gondolkodnak, hogy megtartsuk az értékeket, amelyekből ennek az országnak bőven jutott, és senki ne kényszerüljön külföldre, vagy ha el is megy egy rövid időre, akkor azért menjen, hogy tanuljon, és aztán a tudását itthon kamatoztassa.
– Sosem merült fel önben, hogy tanítson?
– Most már gondolkozom ezen. Amíg az ember világjáró művész, ez nehezen megvalósítható. Talán lassan be tudnék iktatni egy-két hetes periódusokat az életembe, amikor mesterkurzust vállalhatnék. Persze a hogyanon is gondolkozom. Nem biztos, hogy a megszokott formákat választanám, és valószínűleg nem egyedül csinálnám. Másfajta lenne a megközelítésem, és nemcsak az éneklésre koncentrálnék, hanem mindarra, ami még ehhez a szakmához tartozik. Sokan szeretnék, ha foglalkoznék velük, és én is egyre inkább úgy érzem, jó lenne valamit továbbadni a fiatalabb kollegáknak.
– Melyek azok a darabok, szerepek, amelyekről különösen sok mondanivalója van?
– A repertoárom fontos operái: a Rigoletto, a Traviata, a Bohémélet, A varázsfuvola mindenképpen belekerülne. Poulenc A karmeliták dialógusai című operáját ritkán játsszák, mégis sokat kaptam a darabtól. Poulenc nagyon érdekes zeneszerző – mélyen hívő ember volt, és nagyon megérintett ez a szerep.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
