Antifasiszták emlékeztek az ellenállásra

Lapunk régi „ismerőse” volt a második világháború idején annak az antifasiszta demonstrációnak a főszereplője, amelyet tegnap este tartottak az Erzsébet híd budai hídfőjénél évtizedekkel ezelőtt felállított, úgynevezett Ellenállás-emlékkőnél. Szikra Sándor 1942 második felében írt levelet, amelyet a Magyar Nemzet közreadott.

Maga a megemlékezés nem vonzott túl népes közönséget, ötvenen-hatvanan jelenhettek meg, s ennek tekintélyes része a sajtó munkatársaiból, illetve – a sugdosásból ítélve – ellenszimpatizánsokból állt. Az alkalmat az adta az összejövetelre, hogy hatvanhat évvel ezelőtt, 1944. október 6-án robbantotta fel Gömbös Gyula hajdani németszimpatizáns miniszterelnök szobrát a Marót-csoport. Alföldi Andrea, a fáklyás megemlékezéssé váló est rendezője, az Új Szocialista Mozgalom vezetője korabeli hírlapi és irodalmi idézetekkel illusztrálta Gömbös politikai portréjának sötét tónusait. Azt, hogy a náci Németország egyik első hazai pártfogója volt az ország vezetésében. A tények kedvéért megjegyzendő: Gömbös egyáltalán nem élvezte az akkori politikai elit és személyesen Horthy Miklós rokonszenvét sem. Bethlen Istvánt, aki végig a kormányzó legfontosabb politikai tanácsadója maradt a miniszterelnökségtől való búcsúja után is, Gömbös személyes ellenfeleként tartotta számon. Szikra Sándor értekezésében szintén a felrobbantott szobor modelljének szemére hányta a múlt bűneit. Szerinte a magyarlakta területek elvesztését vonta maga után az a politika, amit a néhai kormányfő képviselt. A veterán partizán úgy vélte: mintha megint olyan hangokat lehetne hallani egyes politikusoktól, mint egykoron.
Szikra Sándor arra nem tért ki: ha a megszálló német csapatokkal szembeni akciókat tartotta fontosnak a háromtagú különítmény, Horthy Miklós 1944. október 15-i bejelentését a háborúból való kiugrásról vajon miért nem támogatták? Mint kiderült, Szikra nem vehetett részt a robbantásban, mert mozgalmi tevékenységéért éppen börtönben ült, majd megszökött a németektől. Kérdésünkre felelevenítette lapunkhoz fűződő régi kapcsolatát. 1942-ben a szociáldemokrata ifjúsági szervezetek betiltása után lakatostanoncként olvasói levelet írt a Magyar Nemzetnek, amit meg is jelentettek.