A Dühöngő bika szerepének megformálásához bőven több mint tíz kilót kellett híznia. Élvezettel hajtotta végre a feladatot, vagy csak a szerep hiteles megformálása motiválta?
– Az első öt–nyolc kilóig még találtam élvezetet az evésben. Öszszesen harminc kilót szedtem fel – a vége egyszerűen borzalmas volt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy például a Nobu (Nobuyuki Matsuhisa, ejtsd: Nobujuki Macuhisza – a szerk.) ételeihez fogható, könnyű, ízes fogásokat fogyasszak, nagyon elhúzódott volna a hízókúra. Az utolsó néhány pluszkilót már kemény munkának éreztem.
– A „method acting” – a teljes fizikai és szellemi átélés az alakítás során – legjobbjának tartják. Mit gondol, megváltozott a színjátszás a számítástechnikai trükkök korában?
– Nem vagyok az ilyen trükkök ellen, bizonyos területeken kiválóan lehet használni, de az emberek alapkarakterét a technikával sem lehet megváltoztatni. Apró, boszszantó hibákat viszont el lehet velük tüntetni. Van egy bőrirritáció az arcomon, ami látszik a közeli képeken, ezért nem is szeretem, ha filmeznek. Számítástechnikai trükkökkel ma már képesek korrigálni, a vásznon nyoma sincs. A trükkök költséghatékonyak, megóvják a produkciót a csúszásoktól, könnyítik a rendező dolgát. Hogy mire képes még a CGI (Computer-Generated Imagery, azaz a számítógépen létrehozott kép), arra a Benjamin Button a legjobb példa: Brad Pitt arcát a technika öregítette meg. A csecsemőkortól a halálig tartó életfolyamat ábrázolásával a film olyan ívet rajzol meg, amelyet nem lehetett volna eljátszani. A trükk segíthet a rendezőnek, hogy valóságosan és a maga teljességében meséljen el egy történetet.
– Több erőszakos, pszichotikus karaktert is megformált. Megtalálták a szerepek, vagy kereste őket?
– Ez is, az is előfordult. Melyikre gondol?
– A taxisofőrre, a Dühöngő bikára, A Keresztapára, az Angyalszívre…
– Az Angyalszívvel megkerestek, A taxisofőrt együtt olvastuk el Martin Scorsesével és Paul Schrader forgatókönyvíróval. A Keresztapa előtt Scorsesével készítettük az Aljas utcákat, amiben látott Francis Ford Coppola. Próbafelvételt készítettünk, majd felajánlotta Vito Corleone szerepét A Keresztapa második részében.
– Egyszer azt mondta, elszalasztott szerepekkel kapcsolatban nem hordoz sérelmeket. Akad mégis olyan, amelyet sajnál, hogy nem kapott meg?
– Elég szerencsés voltam. Akadtak persze szerepek, amelyeket felajánlottak, végül mégis más kapta meg őket, mondjuk mert akkor nem tűntek izgalmasnak, de emiatt nincs bennem rossz érzés.
– A kilencvenes években a szórakoztató filmek felé fordult, több vígjátékszerepet is vállalt. Itt van mindjárt az Apádra ütök. Mi volt az oka a változásnak?
– Akkoriban találtam rá Nobu éttermére, biztosan az ő konyhaművészete idézte elő a fordulatot… (nevet)
– Van olyan drámai szerep, amelyet szívesen elővenne újra?
– Nincs, túl nyomasztó lenne (nevet). De ne aggódjon, lesznek még drámai szerepeim, például a hamarosan mozikba kerülő Stone-ban.
– A Machete című filmben (magyarországi mozipremierje 2010. november 25.) egy, az illegális bevándorlás ellen korteskedő szenátort alakít. Egyetért a karakterben hordozott társadalomkritikával?
– Igen. A rendező, Robert Rodriguez sajátos filmkészítési stílust képvisel, mindig szimpatikus volt. A gyerekeim is ismerik és kedvelik a munkáit. A film dél-texasi miliője érdekelt, okosan van felépítve. A forgatókönyv tempója gyors, olyanfajta érzékenységgel idézi meg a grindhouse-filmeket, amit nagyon szeretek. Sokat beszélgettünk a forgatókönyvről, mielőtt elvállaltam.
– Két filmet is rendezett, a Bronxi mesét és Az ügynökséget. Mit jelentenek ezek önnek?
– A rendezés kaland, fontos tapasztalat, teljesen más, mint a színészet. Egy rendezőnek sokkal összetettebb elvárásoknak kell megfelelnie, nagy rajta a nyomás a pénz miatt, szorítja az idő, a producerek azt akarják, hogy két díszletben vegye fel az egészet. Tisztelettel meg kell hallgatni őket, de a legnehezebb, hogy a rendező végül képes legyen mindezektől elvonatkoztatni, és megvalósítani a saját elképzeléseit.
– Korábban azt mondta, az a legfontosabb, hogy a filmeknek ötven év múlva is érvényes jelentéstartalmuk legyen. A minden idők legjobb filmjeit összegző toplistákon rendre az élbolyban végeznek a mozijai. A taxisofőr társadalmi üzenete talán még aktuálisabb, mint a forgatása idején.
– Igen, ezzel egyetértek. Sosem szerettem kategorizálni a filmeket, de örülök, hogy így alakult. Olyan szerepeket igyekeztem választani, amelyek hosszú relevanciával bírnak. Egy jó mozinak ki kell állnia az idő próbáját.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
