Most is mindennapi gyógyszere a tánc

Ma ünnepli 80. születésnapját Timár Sándor, a táncházmozgalom legendás alakja, a néptáncoktatás világhírű Timár-módszerének kidolgozója, a Bartók Táncegyüttes alapítója, az Állami Balett Intézet néptánc tagozatának egykori vezetője, a Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti igazgatója és koreográfusa, Magyar Örökség díjas, állami díjas érdemes művész.

Karsai Zsigmond 90 éves. Ünnepi műsorral köszöntik vasárnap délután négy órakor Karsai Zsigmondot, a Népművészet táncos-énekes mesterét a Hagyományok Háza (I., Corvin tér 8.) színháztermében 90. születésnapja alkalmából. A legendás lőrincrévi néptáncos és festőművész 1943-ban települt át Pécelre, hogy elvégezze a Képzőművészeti Főiskolát. Egy gólyabálon fedezték fel kiváló tánctudását, így főiskolai tanulmányai mellett már akkor táncot tanított a Színművészeti Főiskolán. Karsai Zsigmond sokat segített a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutatóinak, többek között az ő dalai alapján készítették el Lőrincréve monográfiáját is, 1943-tól egészen a közelmúltig gyűjtések százait forgatták vele a magyar néptánckutatók. Népdalénekesként is ismertté vált szülőfaluja dalaival; Sebő Ferenccel készített 1986-os, Lőrincréve című önálló lemeze elnyerte Az év hanglemeze díjat. Tudását kivételes memóriájának köszönhette, a Maros–Küküllő mentét a II. világháború miatt húszévesen hagyta el. Festőművészként két évtizeden át volt a Tokaji Művésztelep egyik vezetője, művészetében hangsúlyos helyet kapott a természet és a szülőföld tájélménye. Karsai Zsigmond elnyerte Pécel város díszpolgári címét is. Tiszteletére hétfő délután négy órakor alkotásaiból nyílik kiállítás Pécelen. A mostani jeles alkalomra Karsai Zsigmond festőművész, a népművészet mestere címmel könyvet adnak ki. (K. E. V.)

Timár Sándort hétfő este fél nyolckor gálaesttel köszöntik a MűPában, ahol jelenlegi együttese, a Csillagszemű Táncegyüttes és külföldi növendékei mellett egykori tanítványait láthatjuk a színpadon: többek között Sebestyén Mártát, Maczkó Máriát, Virágvölgyi Mártát, Fekete Antalt, Halmos Bélát, Sebő Ferencet, a Jánosi együttest, a Kolompos, a Muzsikás és a Téka zenekarokat. Timár Sándor – állapítja meg első pillantásra, aki vele találkozik – nyolcvanéves kora ellenére feltűnően fürge.
– Szedem a gyógyszerem. Ez pedig a tánc.
– Ilyen komoly szerepe van a fizikai erőnlét megőrzésében?
– Igen, nagyon. Az a baj, hogy mára a civilizáció elfelejtette velünk a régi hagyományt, pedig óriási érték rejlik benne. Többek között azért, mert sok oldalról épült fel. A magyar népzene dallamvilága is rendkívül sokszínű, kezdve a régi stílustól az új stílusig, a pentatontól a hétfokú skáláig, és a táncmozgás is szinte mindenre kiterjedő. Már a játék is tanító: a gyerekek bújnak, kapuznak, forognak, közben vigyáznak, nehogy beüssék a fejüket, hogy átférjenek a kapun, hogy jó irányba forduljanak, tehát már egész kiskorban maga a népi gyermekjáték rengeteget fejleszt. Később jön a tánc is, amit a gyerek utánozással tanul, és ez szellemileg is sokat követel már: meg kell érteni, tanulni a folyamatokat, a szabályokat. A mozgás pedig igazán sokoldalú a néptáncban: nemcsak egy testrészre koncentrál, hanem mindegyikre, és a mozgásformák is változatosak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy formálja az ízlésvilágot, segít a kapcsolatteremtésben, a közösségépítésben. Felkészít az életre. Ez az, amit ma az iskolában egyik tárgy sem tud megadni. Ezért kellene, hogy a néptánc is bekerülhessen a közoktatásba, már óvodáskortól.
– Az ön legendás módszere abból indul ki, hogy a néptáncot táncos anyanyelvként kell tanítani, éppen úgy, mint ahogy Bartók és Kodály zenei anyanyelvként kezelte a népzenét.
– Nem másolni akartam a Kodály-módszert, ez így tudatosan nem is merült fel bennem, egyszerűen ösztönösen találtam rá ugyanarra az útra. Egyet sajnálok nagyon. Sokat járok Japánba magyar néptáncot tanítani. Örömmel látom, mennyire virágzik náluk a Kodály-módszer és annak minden gyümölcse, és szomorú vagyok, hogy nálunk, Kodály szülőhazájában egyre inkább eltűnik. Az is elszomorít, hogy bár egy időben sok helyen elindult az óvodai-iskolai néptáncoktatás, egyre többfelől hallom, hogy abbamaradt.
– A Bartókéhoz hasonló gondolkodás az oka annak, hogy olyan természetességgel nyúl a műveihez?
– Eleinte ösztönösen készítettem a koreográfiákat, aztán amikor Martin György gyűjtései hatására elkezdődött a néptáncos figurák, folyamatok lejegyzése, világossá váltak a sajátosságai. Én mindig törekedtem arra, hogy ezek alapján dolgozzam. Bartók Mikrokozmosza vagy a hegedűduók, amelyek közül többre készítettem koreográfiát, megfogott. Volt olyan is, aminek az érdekes ritmusát csak gyakorlatnak használtam a próbákon, később annyira sikeres volt a gyerekek között, hogy kérésre koreográfiává alakítottam. Nemcsak Bartók- vagy Kodály-művekre, hanem Veres Sándor zenéjére is dolgoztam már.
– Milyen tervei vannak a közeljövőre?
– Új koreográfiával készülünk Liszt Ferenc születésének évfordulójára, és a 74. japán utunkra a feleségemmel.
– Ez a japán kapcsolat különösen erős. A hétfő esti műsorban is helyet kap?
– Igen. Nemcsak táncosok jönnek Japánból, hanem egyik ottani tanítványom több olyan koreográfiáját is előadják, amelyek pont olyanok, mintha én készítettem volna. A világ szinte minden pontján tanítottam már a magyar néptáncot, egyedül Ausztráliában nem jártam, de közvetetten még ott is vannak tanítványaim.