Magányos szaharaiak

Harcias nyugat-szaharaiak tüntettek Madridban szombaton, mert marokkói katonák a múlt héten szétverték sátortáborukat az 1975 vége óta jogilag nem, de ténylegesen Marokkó fennhatósága alá tartozó volt spanyol gyarmat, Nyugat-Szahara székhelyén. A konfliktus két fontos szereplője, a spanyol és a marokkói állam viszont az államérdeket helyezte előtérbe a múlt heti tragikus események után.

A történtek miatt még távolabbra került az észak-afrikai térség harmincöt éve rendezetlen feszültséggócában kialakult helyzet megoldása. November 8-án a marokkói katonák erővel számolták fel a nyomorúságos élet- és gazdasági körülményeiket megelégelő húszezer nyugat-szaharai sátortáborát El Aaiúnban. A nyugat-szaharaiak 19 halottról beszélnek, de nem tudni pontosan, hányan vesztették életüket. Madridban az ellenzéki spanyol néppárt tagjai is képviselték magukat a szombati tüntetésen, Mariano Rajoy pártelnök pedig egy katalóniai pártgyűlésen a madridi kormány szemére vetette, hogy lemondott felelősségeiről. A marokkói kormányfő válaszul országa területi egységének megsértésével vádolta a néppárti vezetőt, és élesen támadta a spanyol sajtót is, mondván, „manipulálja a marokkói valóságot”. A spanyol szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero megvédte Rajoyt, a külügyminiszter ugyanakkor pragmatikusan kezeli a történteket. Trinidad Jiménez megismételte a 35 éve folyamatosan hangoztatott madridi álláspontot, hogy nem ismeri el a marokkói fennhatóságot volt gyarmata felett, és azt hangoztatta, hogy kiáll a nyugat-szaharai önrendelkezés mellett. Jiménez közölte, hogy spanyol érdek az együttműködés Marokkóval, a stratégiai partnerrel, többek között a terrorizmus elleni küzdelemben.
De miért ilyen fontos Nyugat-Szahara? A jelenlegi marokkói uralkodó, VI. Mohamed édesapja, II. Hasszán éppen 35 éve, 1975. november 6-án vonult be a volt spanyol gyarmat, Spanyol-Szahara északi részére, és bejelentette igényét az egész területre, azaz kész tények elé állította a következő madridi kormányokat. A becsapott nyugat-szaharaiak fegyvert fogtak, mert a spanyol, a marokkói és a mauritániai kormány a hátuk mögött egyezett meg egymással – róluk is. Az 1976-ban egyoldalúan kikiáltott Nyugat-szaharai Arab Demokratikus Köztársaság (spanyolul RASD) líbiai és algériai segítséggel folytatott függetlenségi küzdelme csak 1991-ben ért véget 15 évi harc után. Az ENSZ azóta rendre megújítja a békefenntartók, a MINURSO mandátumát, de a sokadik próbálkozás után sem tudja megegyezésre bírni a feleket. Közben egymillió szaharai hagyta el az eredeti területének tíz százalékára zsugorodott Nyugat-Szaharát, mintegy kétszázezren pedig Tindufban, egy algériai menekülttáborban tengetik életüket. Líbia és Algéria 1991 után sorsára hagyta a Polisariót, ezért a RASD félhivatalos kormánya azóta is keresi a lehetséges új támogatókat. Eddig egyedül Kuba és Venezuela ítélte el a marokkói katonaság múlt heti fellépését. A tábor szétverése óta ezért néhány száz elkeseredett fiatal nem lát más kiutat, és harcolni akar hazájáért, pedig többségük még nem is élt a konfliktus kitörésekor. A vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara gazdag foszfátlelőhelyekben, partjai közelében kiválók a halászóhelyek. Évek óta zajlik az olajkutatás amerikai és francia cégek részvételével is, de Nyugat-Szahara rendezetlen jogi helyzete nagyon megnehezítené a kitermelést, ha valóban elegendő mennyiségű olajat találnak.