Meddő népfrontos vágyak

Népfrontba tömörültek a kormány ellen a legkülönbözőbb csoportok, látszólag független szervezetek és politikai alakulatok. Érthető ez a közelmúlt magyar történelmének ismeretében. Az antifasiszta összefogás a magát baloldalinak nevező nosztalgiadiktatórikus erők számára mindig is vonzó volt. Megnyilvánulási formái változatosak. Hol chartás, hol szocialista, hol pénzügyi befektetői mezben jelennek meg ezek a törekvések. Aztán mint a vektorok a matematikában, összeadódnak, és mit tesz az élet és a véletlen, minden nyíl valahogy a regnáló polgári kabinet felé döf. Az utóbbi időben azonban némi változatosságot csempészett az egyhangú demokráciaféltés megszokott sikolyszimfóniáiba, hogy új szereplők csatlakoztak a kórushoz. Ez felfogható a polgári kormány dicséreteként is, hiszen a nehézütegeket csak akkor tolják ki a fedezékből, ha a csata csehül áll. Simor András MNB-elnök újbóli hadrendbe állítása ebbe a kategóriába illik. A hányattatott sorsú offshore-cégtulajdonos pár hónap csend után felébredt Csipkerózsika-álmából, és megújuló energiával esik a kormánynak. Még a ballib orgánumok is elcsodálkoztak, milyen vehemenciával rántott kardot a költségvetés ellen. Gőzerővel halad a volt és jelenlegi alkotmánybírák lázítása is. Sajnálatosan olyan szereplője is van az elkeseredett antifasiszta békeharcnak, aki eddig nem vett részt a hagyományos kormánybuktató rituálékban. Sólyom Lászlót sikerült csatárláncba állítaniuk, akinek fellépései azért is meghökkentők, miután a neoliberális oldalról sportszerűtlenebb hátba támadások keveseket értek a magyar közéletben. Leparasztozták, sz…r alaknak nevezték és minden létező módon igyekeztek tekintélyét porrá zúzni. A mégis a polgári oldalra sértődött exállamfő saját korábbi véleményét is annullálta és amellett foglalt állást, hogy a jelenlegi alkotmány a legeurópaibb és a létezők legjobbika. Aztán visszatért korábbi álláspontjához és legutóbb ismét úgy vélte: új alkotmányra van szükség. Lapzártánk idején az Alkotmánybíróság első elnökének véleményében a helyzet változatlan. Az ellenben üdvös lenne, ha revideálná azon ítéletét, hogy az Alkotmánybíróságnak befellegzett. Intő jel lehetne a számára, hogy amikor azon élcelődött: most nem Arkhimédész szólt rá a katonára, hogy ne zavarja a köreit, hanem fordítva – a közönség nem honorálta hálás nevetéssel a poént. Az értelmiségi hallgatóság dekódolta, hogy az őt többször megalázó szocialistákkal került egy platformra. Biztos, hogy erre van szüksége a tiszteletre méltó jogtudósnak? Viszszaemlékezhetne, amikor tekintélyét csorbítandó sosem akceptálták a véleményét az MSZP-ben. Hiteltelenítették a tömegek előtt azzal, hogy hasztalan kérte a valós költségvetési adatokat, hiába emelte fel a szavát köztársasági elnökként a kormányzati-rendőrségi brutalitás ellen, a szemébe nevettek. Amikor az őszödi beszédet követően kimondta, hogy a miniszterelnök morális válságba taszította az országot, és folyamatosan kitér a felelősség tisztázása alól, ugyanazok, akik szeretnék ma nagyon a maguk oldalán tudni őt, szavait lesöpörték az asztalról. Az államfői sérthetetlenség alkotmányellenes semmibevételébe némi duzzogással, de beletörődött. Mi erre mindannyian emlékszünk: ő hogyan felejthette el? Lehet, hogy Gyurcsány őt felelősségre vonó levele késztette rosszabb belátásra? Sólyomnak vigyáznia kellene: a vállveregető Árpi bácsizás mintájára nehogy belőle is Laci bácsit faragjanak a balliberális chartások. Gondoljunk csak arra, hogy Göncz Árpádot sem bírták kezdetben ugyanazok az utódpártiak, akik később körülhízelegték.
Utolsó esélye az ellentétes érdekekben utazó érdekcsoportoknak, hogy különböző, úgynevezett független szervezeteket és vezetőket állítanak be demokratikusként, s rájuk támaszkodva indítanak offenzívát – a népfelség elve alapján megválasztott parlamenttel szemben. Eddig csak a költségvetés elkaszálásában bíztak, most már többre sóvárognak. Maradék reménysugaraik a jegybankon és az exállamfőn kívül: az Alkotmánybíróság, az ügyészség és a bíróságok. Tradicionálisan társulnának még ehhez a csapathoz a szakszervezetek, ám úgy tűnik, ez utóbbiak mégsem akarják a népnél végképp kihúzni a gyufát. Hát a multik, a nemzetközi befektetői körök, pénzpiacok és a külföldi sajtó? Csak nem hagyják cserben az agyondédelgetett, mert mindig akarat nélküli, kezes bárányként doromboló díszletbaloldalt? Az a szomorú fejlemény, hogy a gazdasági szereplők érdekalapúak. Tehát nemigen fog menni a kormány ellen való mozgósításuk, hisz nem akarnak elesni a kedvező lehetőségektől. Nem játszik a kezükre eléggé el nem ítélhető módon a gazdasági környezet, s a nemzetközi helyzet sem hajlandó fokozódni. Ez a megbízhatatlan GDP szintúgy nem akart az elemzők és persze a posztkommunisták várakozásai szerint alakulni. Pofátlan módon nem 1–1,3, hanem 1,6 százalékkal növekedett. Még az idő is ellenük dolgozik: heteken belül begyűrűzhet a német gazdasági fellendülés, és akkor harangoztak a válságremake-es vágyaknak. Addig kell valami maradandót kavarniuk, amíg némi sikerrel kecsegtet a népek rémisztgetése. Egy pillanatig sem szabad lebecsülni őket. Komoly tartalékai vannak a múlt erőinek. Elég, ha utalunk arra a díszes kádernévsorra, amely a magánnyugdíjpénztárak vezetésében trónol. Egy percig sem adják fel, s ne legyen kétségünk: minden dugipénzt bedobnak, hogy elérjék a kormány, illetve az ország sikertelenségét. Mert ők ebből élnek, mint az a tőzsdés, szerencsejátékos, aki mindig besszre, vereségre játszik. Most fel vannak háborodva, hogy nincs preparálva a rulettasztal, s cinkelve a kártyapakli. Ha már magánpénztárak: vajon milyen érzés az eddig befizetésre kényszerítetteknek, hogy tőzsdéznek a pénzükkel? Vagy jobb lenne, ha lottóznának és kenóznának? Esetleg játéktermekben lenne a szocik szerint hasznosabb helyen a sok zseton? Jelszavuk: Betartás! Éljen Gyurcsány! Az előadás címe: A birodalom visszavág. Céljuk, hogy kettős hatalmat hozzanak létre – éppen olyasmit, amivel 2003 őszén Gyurcsány alaptalanul vádolta a Fideszt. Elérhetnek valamit? Egyre több az ellenérzés az MSZP-n belül is. Nem mi kiáltjuk, a párt dübörög: nem kérnek a Motim-milliárdos népfrontos elképzeléseiből. Nem más mondta ezt, mint a szocialisták elnökhelyettese. Azért ez tényleg más hang, mint a teszetosza Mesterházy Attiláé. Balogh András diplomáciatörténeti kutatásaiból, nemzetközi tapasztalataiból tudja, mennyire más kikötőbe menne az a léket kapott hajó, amire a bukott kormányfő próbálja őket édesgetni. A professzor szerint vissza kell térniük a baloldalisághoz és a kapitalizmus kritikájához, így a rózsadombi Gőgös Gúnár Gedeonnak nem osztanak szerepet. Belátták: olyasvalaki hamis, színfalhasogató alkotmányféltése egy egész pártot hiteltelenít, aki sosem tartotta tiszteletben az alaptörvénynek egyetlen pontját sem. Filló Pál, az MSZP munkástagozatának elnöke deklarálta: támogatja a Fidesz politikáját, mert hatékonyabban képviseli a munkások érdekeit, mint a szocialisták az elmúlt nyolc évben. Annak az elismerése ez, hogy a kormány nem terméketlen nyavalygással, kifogáskereséssel múlatja az időt, hanem tényleg megoldja a dolgokat.
Úgy látszik, az MSZP józan erői sem szeretnék megvárni, míg Gyurcsány hipp-hopp már nem is a ’89-es, hanem a régi jó 1949-es népi demokratákat istenítené.