Olvasóim azt kérdezik: mi az? Az egy bécsi találmány, s magyarul annyit jelent, hogy „az úrhatnám magyar”. A magyar, aki nem fér meg a bőrében. A magyar, akinek szűk a világ. A magyar, aki, ereje még nem levén arra, hogy meghódítsa magának a földgömböt, legalább csináltat magának törvényhozásilag „magyar glóbuszt”. Persze arról volt csak annak idején szó, hogy a magyar iskolák használatára szánt papiros-pépglóbuszok – magyar felírásokkal készíttessenek. Ez épp oly természetes volt, mint az, hogy ezért a német roppantul megharagudott, mivel hogy azelőtt a glóbusz is csak németül járta nálunk. A németek tehát, minthogy egyebet sem tehettek azzal a szesszel nevettek német-világszerte rajtunk, hogy mi úrhatnám hóbortunkban már az egész glóbuszt Magyarországgal akarjuk telepingálni. Annyival könnyebben nevethettek, mert hiszen számunkra csakúgy ők liferálják most a magyar glóbuszt, mint liferálták annak előtte a németet. Övék a haszon és a nevetés, mienk csak a glóbusz. Régen németül, most magyarul verik egy kicsit a fejünkbe és egy kicsit a fejünkhöz.
De nem olyan nagy oktondiság az, amilyennek a németek kitalálták. Hiszen csak uralkodásról van szó, arról, hogy hány emberen uralkodik a magyar. És ha az „ember” szót nem filantropikus értelmében vesszük (némelyek már-már a macskát is, de a majmot bizonyosan e fogalom alá veszik), hanem határokat vonva a két király: az indulat és az ítélet birodalma közt, csak azokról beszélünk, akik az utóbbinak polgárai: lélekben, tudásban, ízlésben művelt elemei az emberiségnek, akik felett uralkodni nem a pallos jogával, hanem a szellem hatalmával lehet csak: akkor, nos, akkor a magyar glóbusznak nem is olyan nagy híja lesz. Ki csak ama részei esnek a föld kerekének, amelyeken az európai műveltség ízlése nem parancsol.
[…] Amely nép az emberiség művelődésében, a rettentő küzdelemben a tökéletesedés felé e tökéletesedésnek négy csúcsát érinti, amely nép négy héroszt ád egy század szellemi harcának hőskölteményébe; amely nép a nagyság mértékét négy alakban betölti teljesen: az a nép, ha kicsi, ha nagy, az elsők közt ragyog, részese a jelen legfőbb dicsőségének, biztos zálogával bír egy reményteljes jövőnek, tényezőivel a nagyságnak. Abban a népben a kor nyavalyái tehetnek rombolást, az anyag ereszthet belőle vért, egy brutális ellenség ideig-óráig rátaposhat, de életéhez nem fér semmi hatalom. Annak a népnek tehetsége, teremtő ereje adja meg a jogot a helyre, melyet elfoglal a glóbuszon. Arra a népre szüksége van a világnak, mert nála nélkül jelene kisebb volna, mint amekkora.
(Rákosi Jenő: A magyar glóbusz, 1882)
origo.hu
Elgázolt a vonat egy embert Mosonmagyaróváron
