Nemrég állt elő az egészségügyi államtitkárság az Újraélesztett egészségügy, gyógyuló Magyarország címet viselő Semmelweis-tervvel. Ön szerint ez a javaslatcsomag valóban képes újraéleszteni a magyar egészségügyet?
– Ez az anyag döntően szakmai, elméleti megközelítést ad, hogy miként lehet az egészségügyet fenntartható pályára állítani. De a gyakorlatba még valóban nincs átültetve.
– A konkrétumok hiánya nem arra utal, hogy az egész mögött nincs kiforrott koncepció?
– Ennek az anyagnak az olvasása egy szellemi pezsgőfürdő. Majdnem mindenről szó van benne, az egyenlő hozzáférés esélyének biztosításáról, a betegutakról, az alapellátásról, a mentésről, a kapacitáselosztásról vagy éppen a pszichiátria újrarendezéséről.
– A megoldandó problémahalmazzal már régóta tisztában vagyunk, de a konkrét intézkedések nem olvashatók ki belőle.
– Diagnózis, terápiás elképzelés már van, és ehhez kell elkészíteni egy cselekvési programot, amely az elveket átülteti a gyakorlatba.
– Miért nem volt már kész a pontos cselekvési program a kormányváltás idejére?
– Cselekvési programot majd csak akkor lehet alkotni, ha látjuk, hogy a nagy rendszerek – többek között a közigazgatás – miként változnak az ország nagypolitikájában.
– Elkészült ugyan egy javaslatcsomag is a tárcánál, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz, többek között a patikaliberalizáció visszafordításáról vagy Semmelweis ünnepének munkaszüneti nappá nyilvánításáról, de ezek sem fogják megmenteni az egészségügyet, mint ahogy azt Orbán Viktor ígérte.
– Áttörést, paradigmaszerű nagy változást valóban nem látok. De ez nem a tárca hibája, hiszen nincs is olyan gazdasági mozgástér, amely nagymértékű átalakítást tenne lehetővé. Felelőtlenség, kalandor akció lenne, ha ilyen helyzetben paradigmaszerű szerkezetátalakítást, finanszírozási változást csinálnának. Ezekkel a módosításokkal visszatérünk a helyes útra. Voltak az egészségügyben olyan pozitív gyakorlatok, amelyeket az elmúlt nyolc évben megszüntettek, szétvertek. Most visszatérünk azokhoz az alapokhoz, amelyről elrugaszkodva újraépítkezni lehet.
– Az idő nem volt elég több korrekciós intézkedéshez?
– Engem is aggaszt kicsit, hogy a tárca ugyan megpróbál nagyon alapos elméleti előkészítést folytatni, de ennek természetszerűen lassú az üteme. Az ágazatban azonban olyan súlyúak a problémák, hogy attól félek, ráborulnak erre az előkészítő tevékenységre. Annyira nagyok a bajok, annyira nő az elégedetlenség és annyira nagy a várakozás az egészségügy megmentése iránt, hogy hosszú időt már nem lehet várni. Sokszor van olyan érzésem, hogy a tárcának aktívabbnak kellene lennie, több lépést kellene megtennie, akár még az alapos szakmai előkészítés leegyszerűsítése árán is.
– Ha önön múlt volna, milyen lépéseket tett volna még?
– A nagy, 10-20 milliárd forintos éves költségvetéssel működő intézeteket azonnal állami fenntartói felelősség alá vontam volna. A korábbi kapacitáselosztás drámai torzulásokat eredményezett, és ezeket csak nagyon kemény, állami akarattal, állami felelősségvállalással lehetne helyretenni.
– Kényszerrel, akár az önkormányzatok akarata ellenére is meglépné a viszszaállamosítást?
– Magyarországon van egy alkotmányos rend, és vannak olyan jogszabályok, amelyek ebben a kérdésben az önkormányzatokkal való egyeztetést kívánják meg.
– Mostanában vannak ezt figyelmen kívül hagyó törekvések is.
– Én puccsszerű intézkedésnek nem volnék híve. Szinte minden önkormányzatnál a mi politikai erőnk dominál. Le kell ülni, és egyeztetni kell velük. Sok önkormányzati vezetőt ismerek, ők is érzik, hogy ezek a hatalmas intézetek nincsenek jó helyen, ezért kezdeményezték maguk is, hogy állami működtetésbe adnák a területükön lévő kórházat. Itt egyébként nem visszaállamosításról van szó, hiszen az ingatlanok vagy éppen a műszerek az önkormányzatok tulajdonában maradnának. A fenntartói felelősségről van szó, a működési, fejlesztési források biztosításáról.
– Miért lenne jobb gazdája az állam ezeknek az intézményeknek? Főleg úgy, hogy a jól jövedelmező részlegeket már régen kiprivatizálták.
– Az önkormányzati működtetői felelősség mellett sokszor parciális érdekek érvényesülnek, szemben az állami ellátási érdekekkel. Egy állami rendszerben egy központból lehet kontrollálni az intézmények működtetését. Ha a szükség úgy hozza, akkor pillanatok alatt strukturális, financiális változásokat lehet megtenni. A hideg futkos a hátamon, amikor összeülnek önkormányzati testületek, és megbízható ismerősöket, barátokat neveznek ki az intézmények igazgatói posztjaira. Egy kórházat vezetni a legnehezebb tudomány, nehezebb, mint a miniszteri poszt. Nem politikai testületeknek kellene eldönteniük, hogy kik vezessék Magyarország legnagyobb üzemeit, a kórházakat. Ehhez professzionális stábok kellenének.
– Állami intézményeknél sem éppen ritka, hogy megbízható ismerős kerül a vezetői posztra.
– Ez nem egészen így van. Egyes nagy önkormányzati kórházak élére – még a közelmúltban is – olyan gyenge képességű embereket neveztek ki, akik hónapok alatt a csőd szélére sodorták az intézményüket. Szerencsésebb lenne, ha központilag történne e nagyüzemek menedzsmentjének átalakítása. A másik szempont, hogy az egységes technológiai rendszerek és az infrastruktúra alakításában nagy hatékonysági, gazdasági tartalékok vannak. Átgondoltabb fejlesztési koncepcióra van szükség, hiszen néha parciális érdekek mentén telepítenek nagy értékű berendezéseket, amelyeket aztán az óriási lakossági nyomás hatására támogatni kényszerül a társadalombiztosítás. Ezek sokszor nem racionális megoldások. Azt gondolom, hogy a nagy kórházaknak az esetek többségében az állam jobb gazdája lehetne.
– Ki áll ellen ennek a törekvésnek?
– Senki. De az állam egy egészen új közigazgatási rendszerben gondolkodik. Bár létrehozta a megyei közigazgatási hivatalokat, még nem jutott odáig, hogy ezek feladatait tisztázza. Márpedig ezt meg kell várni egy ilyen lépés előtt.
– Kudarcként értékeli a jövő évi költségvetés tervezetét?
– A 2011-es pénzügyi kondíciók egy fenntartható túlélésnek a pozícióját jelentik. Talán az alkatomból adódóan én azt várom, hogy a tárca kicsit erőteljesebb legyen, mert tudom, hogy egy költségvetési tárgyalás kemény talajfogást kíván. Úgy számoltam, hogy a büdzsé nem csökken reálértéken, sőt a gyógyításra 56 milliárddal több jut jövőre. Két olyan kritikus területet látok, amelyet valamilyen módon kezelni kell. Az egyik a gyógyszerkassza, amely nagyon szűkre szabott és nem lehet belőle kijönni. A másik pedig a járóbeteg-szakellátás, ahol nagyon komoly gondok lesznek. Talán 2013–14-ben lesz meg az a lehetőség, hogy az egészségügy nagyobb mozgásteret kapjon az alapvető átalakításokra. Addig a túlélés és a kiigazítások lehetősége lesz meg. Arra számítottam viszont, hogy sokkal nagyobb lesz az átjárás az egészségügy és a szociális terület között, s mód nyílik bizonyos szerkezetátalakításokra és szociális átprofilírozásra. De ennek most még nincs nyoma a költségvetésben.
– A frakció és a tárca között vannak viták. Ezek mely területeket érintik?
– Volt egy frakcióülés, ahol Szócska Miklós államtitkárt valóban megrohanták a frakció tagjai a kérdésekkel, de ezek jó szándékú felvetések voltak. Az elmúlt években olyan rettenetes forráskivonás történt az egészségügyben, hogy mindenhol megroppant az ágazat, és a képviselők persze „jelentkeznek” a hozzájuk eljuttatott betegpanaszokkal és más intézményi problémákkal. Nyilván a szakmától, az egészségügyi államtitkártól kérnek választ és segítséget a bajaikra. De a jelenlegi ágazatvezetés élvezi a frakció bizalmát.
– Olyan éles nézetkülönbség nincs, mint Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter és a mostani oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa között?
– Itt nem feszül egymásnak két markáns elképzelés.
– Még abban a kérdésben sem, hogy az ellátórendszer társadalombiztosítási vagy állami alapú legyen?
– Van valóban egy szakmai vita, hogy követhető-e a ma már több mint 110 éves bismarcki, jövedelemarányos járulékokra alapozott, szociális biztonsági tb-rendszer. Felvetődik szakmai műhelyekben, hogy fenntartható-e, amit mi védünk körömszakadtáig, a társadalombiztosítás továbbvihető-e, vagy pedig egy állami egészségügyi rendszerre kell áttérni, aminek a kiépítése nem egy-két évig tart. Ez teljesen új társadalmi szerződést jelentene. De most nem szüntetnénk meg a társadalombiztosítást, csak egy nagyon erős állami felelősségvállalást tennénk mögé.
– Valóban inog Szócska Miklós széke? Egyes hírek szerint akár már januárban meneszthetik.
– Nem látom a januári menesztés szándékát. Mondtam is az államtitkárnak, hogy erősítse meg a lelkét, mert emlékszem, amikor én voltam a miniszter, havonta jöttek ilyen hírek.
– Ha felkérnék, vállalná Szócska Miklós után ezt a posztot?
– Meg vagyok elégedve azzal a pozícióval, amit nekem szánt a kormányzat. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának vezetése komoly pozíció, nekem nincs másféle ambícióm. Voltam már miniszter, egészségügyi menedzseri képzettségem van, több mint negyven éve vagyok a pályán, megjártam az ágazat minden bugyrát. Pontosan tudom, hogy az a tevékenység, amit az ágazatvezetés végez, milyen nehéz. Egyértelműen támogatom őket.
origo.hu
Megint hazudtak Magyar Péterék
