A spanyol származású német közgazdász, Jürgen B. Donges még a nyáron elemezte a spanyol gazdasági helyzet súlyosságát és az ország egyedülálló és decentralizált autonómiarendszerében keletkezett zavarokat. Október végén a spanyol konzervatív ABC viszont már egyértelműen levonta a következtetést, hogy jelenlegi formájában tarthatatlan a spanyol autonómiák rendszere, mert az a külső és a belső adósság gerjesztésének egyik oka. A többi elemzés visszatérő érve, hogy drága az autonómia fenntartása, ezért közpénzből már nem tudják fizetni a 17 tartomány többmilliósra duzzadt hivatalnokseregét. A jegybank elnöke is figyelmeztette az érdekelteket, hogy már meghaladta a 120 milliárd eurót az autonóm tartományok összes adóssága. Ehhez még hozzá kell adni az önkormányzati települések utóbbi 15 évben megháromszorozódott adósságát is.
Spanyolország 1978 decembere óta alkotmányos királyság, amelynek alaptörvénye tartós megoldást keresett a spanyol államot kormányzók több évszázada visszatérő nehéz problémájára, és minden érdekelt félnek megfelelő keretet adjon az ország területén élő nemzetiségek számára. Közülük a baszkok és a katalánok nemzetnek tekintik magukat, sőt a galíciaiak ismét előálltak ezzel a több évtizedes igényükkel. Az új alkotmány kidolgozói ezért egységes, ám decentralizált, autonóm közösségekből álló rendszert alkottak. A spanyol polgárháború (1936–1939) és a Franco-diktatúra (1939–1975) után a történelmi előzmények miatt Baszkföld, Navarra, Galícia és Katalónia megkapta a kért jogkörök többségét, míg a többi tartomány kevesebb előjoghoz jutott saját autonómiai rendszere kiépítéséhez. Az egyes országrészek között azonban már a kezdet kezdetén megszűnt az egyetértés, mert közéjük dobták a viszály almáját. Tudniillik a hoppon maradt országrészek nem nyugodtak bele vereségükbe, és átvették a tartományokért felelős akkori miniszter, Manuel Clavero jelszavát: kávét mindenkinek! Vagyis a többi tizenhárom országrész is igényt tarthat a négy tartománynak megadott előjogokra. Végül kialakult az autonómiák most ismert és az alkotmányban rögzített kétsebességes, gyors és lassú modellje, és a hatáskörök fokozatos bővítését helyezte kilátásba a kevesebb jogkörrel felruházott autonómiáknak. A kávét mindenkinek elve igazából csak a kiválásról titokban sosem lemondó országrészeket fékezte. A 2007-ben kipukkanó spanyol ingatlanbuborék és az egy évre rá beköszöntő pénzügyi válság óta megszűnt a pénzbőség. Ezért a José Luis Rodríguez Zapatero kormányára kívülről gyakorolt nyomás miatt is – például az egyes tartományok, köztük Baszkföld adósságkockázatának leminősítésével – az ország újabb és újabb megtakarításokra kényszerül. Az autonómiák ügye most azért is időszerű és kényes kérdés, mert november végén tartják a katalán tartományi választást, amelynek központi kampánytémája az alkotmánybíróság június végi döntése a négy éve bővített statútumról. A taláros testület évekig tartó huzavona után csak június végén kurtította az eredeti méretre a katalánok autonómiaalkotmányát. És nagyon úgy tűnik, hogy a többi országrésznek is meg kell majd elégednie azzal, amit az elkövetkezendő szűk esztendők költségvetései és a madridi kormányok engednek neki. Ehhez egyelőre megvan a parlamenti többség is a 2012-es választásokig, mert addig a 350 fős madridi parlament öszszetétele is megfelel a kormányzó szocialisták (169) és a legnagyobb ellenzéki alakulat, a Néppárt (154) érdekeinek az autonómiák ügyében, hiszen együtt összesen 323 képviselői helyet birtokolnak. A mindenkori madridi kormányoknak pedig továbbra is rendkívüli ügyességre és manőverezőképességre van szükségük, hogy megértessék a spanyol állam létérdekeit az egyes országrészekkel.
origo.hu
Szavaztak az olvasók: ez Magyar Péter legbotrányosabb kijelentése
