Tulipános poharakból ismertem meg az elmúlt két évben több országrész arcát. Hogy milyen délen és milyen északon a gyümölcsök íze, hogy mit gondolnak nyugaton és keleten az emberek a gyümölcsről, az italról, a tájról, az alkalomról. Gyermekkorom gyümölcsöskertjeit idézte meg gömbölyded, eperfa hordós érlelésű barack- vagy birspálinkájával, krumplis palacsintájával, más arisztokratikus vaníliás finomságot mutatott egy szederpálinkában, szertelen cigánymeggypálinkával mulattatott vagy szépséges törkölypálinkák társaságába vitt.
Szülővárosom, Kecskemét pálinkaarcát egy tréningen pillantottam meg először egy villányi (Bock Tamás) törköly cuvée képében. S aztán most a budai várba, a Királyi Borok Házába voltam hivatalos, hadd ismerjem meg ízeken, illatokon keresztül újra a rég magam mögött hagyott alföldi világot. Most Szent Miklós, azaz a pálinkások szentjének ünnepnapján éppen róluk írok.
Cseh Gáborék azt mondják, hogy 45 fokos Spiritus Primus pálinkáik a tiszaföldvári bérfőzdében vegyes technikával készülnek, de amit én szagoltam, kóstoltam, az – különösen a mostani magyar mezőnyben – még mindig jóval közelebb áll a kisüstihez, mint a németes–osztrákos simulékony, finomított pálinkához. Meghökkentően gazdag, burjánzó, archaikus, vad az íz is, az illat is. Némiképp szokni kell. Mára már annyira körülvesz bennünket a túlfinomultság művi világa, hogy ösvényt kell magunkban taposnunk ahhoz a szabad, pányvázhatatlan lélekhez, amely a római betűkkel rótt birspálinkás palackból beszél hozzánk. De ha kedvünk, türelmünk, bátorságunk is van kalandhoz, egy hosszú, szép ívű ízúton egyszerre csak megértjük, hogy az egyediségen túl mi a vonzó, mi a különös ebben a burjánzásban. Mi az, ami miatt még kell belőle sürgősen két cent, és aztán még.
Ami vad maradhat, amit hagytak szabadon kibomlani, mindenki gyönyörűségére, olyannak, amilyen a természete, ami a lényege, azon nincsen rajta az agresszió látható vagy láthatatlan lenyomata. Nem terjeng körülötte a kegyetlenség dermesztő párája. Derűs, vidító, vigasztaló, főleg ha ital. És nem is csak az íz miatt tart vele rokonságot dió és olívabogyó, amelyekkel az asztalra került, hanem a gyógyító hajlam miatt is.
Ha a konstantinápolyi gyümölcsfajtából főzött birspálinka zöldes, ősi-eleven szilajsága miatt szép, akkor a Spiritus Primus Dereszla aszútörkölye, amelyet aszús fahordóban érleltek ódon, vaskos, míves, méltósága miatt az. És ha hiányzik a mindennapjainkból a megkínzatlanság alapélménye, hát hiányzik a csöndes, de csupa erő méltóság, és hiányzik a magára sokat adó, munkát, figyelmet nem méricskélő mívesség is. Gyógyital hát ez a szép, geometrikus, indiai teák ízére emlékeztető aszútörköly is, amely sápadt fényével biztat, és jó éveket ígér, amikor hamar sötétedik és könynyű elbúsulni. A hozzá feladott pálinkás rokfort fémessége a kapribogyóval megismétli az ital veretes előkelőségét.
A Spiritus Primus pálinkáiba a főzőmesterek belekomponálták a gyümölcshéj viaszosságát is, s így valami édenkerti mézesség is benne ragadt az üvegekben. Nekem egy Vaszary-festmény jutott eszembe róluk. Az Aranykor, igen.
origo.hu
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?
