Nem könnyű megmaradni jónak

2010. 12. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Milyen sors várna a XXI. század 2008-as évében Néri Szent Fülöpre, akinek Luigi Magnini rendező az 1984-ben készült Legyetek jók, ha tudtok című filmjével állít maradandó emléket. Borbély László Büntetlenek című regényének főhőse, Csontos Ferenc, a tiszta szívű, elhivatott tanár és boxedző nem véletlenül érzi magát Néri Szent Fülöp újkori megfelelőjének. Csontos feleségét és gyermekét a 2006. augusztus 20-án felelőtlenül megtartott tűzijáték során vesztette el, amelyet az akkori kormány a meteorológiai vihar-előrejelzések ellenére is megtartatott. A küldetéstudattal megáldott tanár bűntudatot érez, mert nem volt együtt szeretteivel egy nemzetközi versenyen való részvétel miatt, de az egyedülien helyes utat választva perifériára szorult, deviáns sorsra kárhoztatott gyerekek lelkének és egészségének megmentését vállalja egy külvárosi iskolában és edzőteremben, akár az 1500-es években élő Néri Szent Fülöp.
Csontosnak, a XXI. században küszködő prófétának is van egy Loyolai Szent Ignáchoz hasonló, a keresztény humanizmus eszméjének elkötelezett főnöke, ám kiderül, hogy ami a XVI. században nagy nehézségek árán bár, de sikerülhet, az 2006-ban szinte lehetetlen. Azt a gyerekekért élő, az élet értelmét elméleti szempontból is megtalálni igyekvő, keresztény, hinduista, buddhista tanokat tanulmányozó pedagógus is tudja, hogy nem könnyű megmaradni jónak, de azt bizonyára nem hitte volna, hogy sajátos földi balsorsát és égi megigazulását éppen az a gyerek teljesíti be, akiért a legtöbbet fáradozott.
Borbély László regényében a megalopolis külvárosában tengődő, kábítószernek, italnak, túl korai szexélményeknek kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek kilátástalan életének elmélyült és árnyalt körképét adja. Főhőse úgy érzi magát mindennap, mint aki egy lépést előre, két lépést hátra volna kénytelen haladni – ha engedné, hogy így legyen. Nem hagyja cserben a regény másik főszereplőjét, a lumpen, városszéli környezetben kallódó, bandázó kisfiút akkor sem, amikor a gyereket már az egyébként keresztény, humanista elvű igazgatónő is reménytelennek ítéli. Akkor is megpróbál belőle jobb tanulót és kiváló sportolót faragni, amikor az új igazgatónő nyíltan ellene dolgozik hamis anarchista szabadságeszmények nevében.
Az író finoman jelzi azt is, mi lehetne a teljes megváltás útja-módja, de az igazmondásnak elkötelezett alkotóként csak úgy fejezheti be a regényét, ahogyan az elmúlt nyolc év során megtörténhetett. Ahogy a cím is jelzi: azok, akik megpróbálnak bűntelennek maradni, Istent követni, az esetek túlnyomó többségében bukásra vagy halálra vannak ítélve. Akik pedig a rossz oldalára állnak, ezen a világon „Büntetlenek” maradnak. Borbély László, a középnemzedék jelentős írója hetedik önálló kötetében a lehető leghitelesebb megoldást választja a konfliktus feloldására. Amennyire lehetséges, felemelően tragikus végkifejletbe futtatja a szocio-krimiként, társadalmi, lélektani, metafizikus regényként egyaránt hiteles, profi módon szerkesztett munkáját. Bebizonyítja, hogy a bonyolult jelenről is lehet érvényes szépirodalmi művet alkotni.
(Borbély László: Büntetlenek. Regény, illusztrációk: Gyulai Líviusz. Magyar Írók Egyesülete, 2010., 182 oldal, 2500 forint.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.