Spanyolok vándorbottal

Az 1986-os uniós csatlakozás után Spanyolország hirtelen vonzó célpont lett a latin-amerikaiak számára, különösen 1996 után, amikor a fellendülő építőiparnak szüksége volt az olcsó munkaerőre. A három éve kezdődött jelzáloghitel-válság, majd az ingatlanbuborék következő évi kipukkanása óta viszont megfordult a vándorlás iránya, újra a spanyol munkavállalók keresik a boldogulást külföldön.

A választási nyilvántartásból az derül ki, hogy jelenleg másfél millió kettős állampolgársággal rendelkező spanyol él a világ huszonkét országában, a legtöbben, 322 ezren Argentínában. A válság miatt idén csaknem 120 ezer spanyol állampolgár hagyta el hazáját, a legtöbben éppen argentin– spanyol állampolgárok, akik még a 2001-es argentin államcsőd után menekültek az ibériai országba. Havonta ezer-ezerkétszáz személy érkezik Argentínába, az elmúlt két év során több mint 33 ezren. Az elvándorlók többsége fiatal, 25–35 éves, legalább egy idegen nyelvet beszélő diplomás vagy magasan képzett kutató, aki képtelen elhelyezkedni Spanyolországban, és a több mint négymillió munkanélküli jelentős részét, legalább negyven százalékát teszi ki.
Az Adecco foglalkoztatási tanácsadó cég úgy tudja, hogy a fiatalok főleg az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, és kisebb részben Európában (Németországban és Nagy-Britanniában) vagy Ázsiában helyezkednek el. Leginkább az álláshiányra vagy a rosszul fizetett munkákra panaszkodtak, de a távozás indokai között szerepelt a szülőkről való leválás igénye is.
Az emigrálás régről ismert fogalom Spanyolországban, hiszen a XV–XVI. századi nagy földrajzi felfedezések óta spanyolok népesítették be a ma ismert Latin-Amerikát. Mire a XIX. század végére teljesen felbomlott az egykori spanyol gyarmatbirodalom, ismét spanyolok milliói keltek át az Atlanti-óceánon, hogy Latin-Amerika valamelyik új és már független államában telepedjenek le. A huszadik században sem maradt el az újabb nagy hullám, mert a véres spanyol polgárháborúban (1936–1939) vesztes köztársaságpártiak szintén Európa és Latin-Amerika országait választották, és főleg Mexikóban találtak menedéket. A Franco-diktatúra (1939– 1975) végén, a hatvanas és hetvenes években ugyancsak sok ezer spanyol keresett és talált munkát Nyugat-Európában, például Németországban, Belgiumban és Svájcban is. Galíciából, az északnyugati spanyol tartományból vándoroltak el a legtöbben, és a tendencia nem változott, hiszen naponta ötven fiatal távozik innen a jobb jövő kedvéért. A második helyen Madrid, a spanyol főváros áll a munkaképes lakosságot nyilvántartó intézet szerint: csak az utolsó két évben tizenhatezer fiatal döntött úgy, hogy nem várja meg, amíg hazájában magának megfelelő munkát találhat.