Sutyorgás helyett beállni a sorba

Nébald György lemondása után kérdéses, hogy ki irányítja majd a párizsi vívó-vb-n csak tizedik helyen zárt és a világranglistán is a tizedik pozícióba süllyedt férfi kardcsapatunkat, s nem megfeledkezve a női szakágról sem, ki lesz a fegyvernem új szövetségi kapitánya. Ha minden igaz, a Magyar Vívószövetség elnöksége jövő szerdán hozza meg a döntését, az viszont egészen biztos, hogy a korábbi szakvezető, Szabó Bence vállalná a feladatot.

2010. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párizsi vb-n talán a férficsapat tizedik helyénél is nagyobb traumát okozott a nyolc közé jutásért a németektől elszenvedett 45-25-ös vereség. Emlékszik hasonló csapásra a versenyzői pályafutásából? – kérdeztük a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bencétől, aki első ötkarikás aranyát 1988-ban éppen Nébald Györggyel együtt nyerte csapatban.
– Hogyne, egyszer nagyon csúnyán megvertek bennünket az oroszok, de ez az atlantai olimpia döntőjében történt, és az ezüst mégiscsak elviselhetővé tette ezt a kudarcot. (Utánanéztünk, és mit tesz a véletlen, az oroszok éppen 45-25-re nyerték meg azt az összecsapást – a szerk.)
– Korábban, 2006 előtt egyszemélyi szövetségi kapitányként irányította a válogatottat, előtte a kardozókat vezényelte, s mivel jelenleg a „fél csapat”, Nemcsik Zsolt és Iliász Nikolász edzője, adná magát, hogy újra pozícióba kerüljön.
– A válogatott mellett dolgozó kardedzők szerdára meghívót kaptak a szövetség vezetőitől egy megbeszélésre, utána okosabbak lehetünk. A magam részéről mindenesetre leírtam az elképzeléseimet, szerintem melyek a legsürgősebb tennivalók. S nem tagadom, úgy érzem, alkalmas lennék arra, hogy kirángassam a válogatottat abból a kátyúból, amiben most van. A párizsi kisiklás dacára nem egy kutyaütő társaságról van szó. Az egyéni világranglistán négy versenyzőnk is ott van az első tizenhat között. (Szilágyi Áron 4., Iliász Nikolász 14., Decsi Tamás 15., Nemcsik Zsolt 16. a rangsorban – a szerk.) S idén voltak jó eredményeink is. Áron és Zsolt egyaránt nyert Grand Prix-t, Niko pedig élete legjobb évét produkálta, junior világbajnok lett, és négy Világkupán volt ott a nyolcas döntőben. Az már más kérdés, hogy ez a gárda rosszul menedzselt csapatként a vb-n olyan eredményt ért el, amilyent.
– Mire céloz a rossz menedzseléssel?
– Például arra, hogy a vb-n nem az emlékekre hagyatkozva, hanem a pillanatnyi forma alapján kellett volna kijelölni a németek elleni csapatot. Ha így történik, akkor Szilágyi és Iliász mindenképpen vív, s csak az a kérdés, hogy Nemcsik vagy Decsi a harmadik versenyző. Iliász azonban ült a kispadon, és amikor a kapitány cserélni akart, ezt elfelejtette bejelenteni, ezért alakult úgy, hogy nem Tomi, hanem utána kényszerűségből Zsolt jött le. De említhetek mást is. Már a vb előtt tudtuk, hogy a nyolc közé jutásért a németek ellen kell vívnunk, mégsem készültünk fel belőlük. Elismerem, ebben az én felelősségem is benne van, hiszen én is részt vettem a felkészülésben, de hiába forszíroztam a videózást, a kapitány és a vezetőedző ezt nem tartotta fontosnak. A németek bezzeg alaposan kielemeztek bennünket. Azt sem lehet elhallgatni, hogy az edzők valamennyire mind megpróbálták a saját útjukat járni, így én is, és az összhang hiánya is közrejátszott a párizsi leszereplésben. Ha sokan sutyorognak, akkor nem lehet közösséget, csapatot építeni. S ha széthúzás van, az a mindenkori szakvezető felelőssége.
– Mit kellene tenni?
– Alapvető, hogy az edzők között meglegyen az összefogás a közös cél érdekében, mindenki álljon be a sorba, és a magyar válogatott érdekét tartsa szem előtt. Ennek érdekében összehoznék egy edzői teamet, és úgy gondolom, olyan központi felkészülést kellene megvalósítani, amelyben mindennap van keretedzés. Ennek persze lenne anyagi vonzata is, mert az edzőknek természetesen biztosítani kellene valamiféle javadalmazást, ám szerintem ez is megvalósítható.
– A már említett négy versenyzőhöz vegyük oda Lontay Balázst is, mert a csapattagságra öten pályázhatnak. Kapitányként, ugyanakkor edzőként is, hogyan válogatna?
– A ranglista első helyezettje automatikusan csapattag lenne, az én versenyzőim pedig íratlan szabály szerint csak akkor kerülnének be az együttesbe, ha a legjobb négyben vannak.

Kapitánykeringő. Információink szerint felvetődött, hogy a párbajtőrözők szövetségi kapitánya, Kulcsár Győző egymaga irányítsa a válogatottat, de a négyszeres olimpiai bajnok visszautasította a felkérést. Lépése hátterében az áll, hogy az általa a tőrözők vezetőedzőjének javasolt Szlovenszky Lajos az egyik edzővel történt nézeteltérése miatt visszakozott. A tőrözőknél a jelenlegi szakmai alelnök, Kamuti Jenő élvezi a feltétlen bizalmat, nem lepődnénk meg, ha ő lenne a fegyvernem irányítója. A kardozók kapitányi posztját Szabó Bence mellett egy korábbi szakvezető, Kovács Tamás, a MOB jelenlegi sportigazgatója is betöltené.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.