Ügyészségi őrségváltás

A közvélemény arra is kíváncsi, hogy az elmúlt nyolc esztendőben konkrétan kik fosztogatták a közvagyont, mennyit loptak el, hogyan gyarapították mások sérelmére a saját javaikat. Számot kell adniuk
a hatóságoknak – köztük elsőként az ügyészségnek – arról is, mi történt 2006 őszén a pesti utcákon

Ajövő kedden hivatalba lép Polt Péter, a vádhatóság új vezetője. Kovács Tamás jelenlegi legfőbb ügyész megbízatása december 13-án lejár. Az őrségváltás egyúttal korszakváltás is. Polt megválasztása előtt ugyanis az Országgyűlés véglegesen kijelölte a vádhatóság helyét a hazai alkotmányos rendszerben. Az ügyészséggel az új alkotmány kodifikátorainak már nem lesz tennivalójuk.
A parlament nemrégiben módosította az alkotmányt és az ügyészségi szolgálati törvényt. Úgy rendelkezett, hogy az országgyűlési képviselők a jövőben nem intézhetnek interpellációt a vádhatóság vezetőjéhez, s a legfőbb ügyészt kétharmados többséggel, kilenc évre kell megválasztani. Mindez tömören azt jelenti, hogy az ügyészség független szervezet. Nincs alárendelve a kormánynak, és senkinek sem tartozik politikai felelősséggel. Vezetőjét nem lehet leváltani, eltávolítani.
A szabályok lezárták azt a vitát, amely szinte a rendszerváltozás pillanatában elkezdődött: független vagy kormány alá rendelt szervezetként működjék-e a vádhatóság? Az éppen hivatalban lévő ügyészségi vezetők rendszerint úgy foglaltak állást, a kormány is irányíthatná az ügyészséget, de mégiscsak jobb, ha a szervezet önállóan tevékenykedik. Az aktuális kormányzat rendszerint azt szerette volna, ha a legfőbb ügyész az igazságügyi miniszter beosztottja lenne, az ellenzék ugyanakkor a függetlenség mellett kardoskodott.
A polémia azért alakulhatott ki és tarthatott mostanáig, mert az utolsó pártállami Országgyűlés által 1989-ben módosított ’49. évi alkotmány felemás módon jelölte ki a közvádló helyét. Szakítani akart a szovjet mintára 1949-ben átvett megoldással, amely szerint az ügyészség nem tartozhat a kormány alá. Ezt az elvet 1990-ben az MDF–SZDSZ-paktum után is fenntartották, de kiegészítették egy demokratikusnak tetsző új rendelkezéssel. E szerint az országgyűlési képviselők interpellációt intézhetnek a legfőbb ügyészhez. Talán mondani sem kell, hogy a szocializmus idején a valóságban szó sem volt az ügyészség függetlenségéről. A szervezet élére – a bírósághoz hasonlóan – az állampárt jelölte ki a vezetőket, s ugyancsak a párt látta el őket megfelelő instrukciókkal. Ezt a jogkört nevezték akkoriban káderhatáskörnek. Az MSZMP mindenkori adminisztratív titkárai a mindennapi gyakorlatban is érvényt szereztek a központi elképzelésnek. Olykor a szomszédjogi viták és a gyermekelhelyezési perek is a központi bizottság illetékes titkárának kívánsága szerint dőltek el. A büntetőügyekről nem is beszélve.
A rendszerváltoztatók, érthető módon, szakítani akartak a múlttal. A demokratikus országokban ismert két változat közül azonban egyiket sem merték vállalni: az ügyészséget nem rendelték a kormány alá, de nem is garantálták a szervezet önálló működését. A hazai szabályozás félresikerült: a régi alárendeltséget új váltotta fel. Így az ügyészség független is volt, meg nem is. Ez nagyon káros következményekhez vezetett. A polgári kormány távozása után, 2002-től az MSZP és az SZDSZ koalíciója az ügyészséget próbálta felhasználni arra, hogy politikai harcot vívjon, kriminalizálja a jobboldali erőket. Keller László közpénzügyi államtitkár a Medgyessy-kormány idején sorra kezdeményezte az alaptalan eljárásokat az előző kabinet tisztségviselői, hivatalnokai, gazdasági vezetői ellen. Ezek egy részét az ügyészség utasította el, szüntette meg, más alkalmakkor a bíróság hozott felmentő ítéletet. Ekkoriban, 2000 és 2006 között Polt Péter volt a legfőbb ügyész. A szabad demokrata képviselők – köztük Pető Iván és Eörsi Mátyás – agresszív parlamenti interpellációkkal és beadványokkal szorgalmazták a valójában politikai indítékú felelősségre vonást. Sokat tett az ügyek előmozdításáért a szocialista Géczi József Alajos is. Polt annak idején minden esetben azt mondta: az ügyészség a törvény szerint intézi a különféle feljelentések alapján indult közpénzügyi eljárásokat. Az MSZP–SZDSZ-többség a válaszokat nem fogadta el. Természetesen nem a képviselők szerepe volt a döntő, hiszen ők csak végrehajtói voltak az akkori kormánypolitikának. Voltaképpen Bárándy Péter igazságügyi miniszter irányította az akciókat azzal, hogy többször hangoztatta: Polt Péter legfőbb ügyésznek távoznia kell a tisztségéből, mert a parlament sorozatosan leszavazta az interpellációkra adott válaszait. Bárándy pontosan tudta, hogy az alkotmány szerint a legfőbb ügyész menesztésére nincs mód. Miután az ügyészség nem volt hajlandó együttműködni velük, a politikai leszámolást a vádhatóság megkerülésével próbálták megvalósítani: az adó- és a vámhivatal pótmagánvádlóként fordult a bírósághoz.
A durva politikai csatározás akkor csitult némiképpen, amikor Polt Péter kezdeményezésére az Alkotmánybíróság (AB) 2004 februárjában és 2005 novemberében határozatot hozott az ügyészség státusáról. Először megerősítette, hogy a vádhatóság vezetője nem visel politikai felelősséget, hanem csak a szakmai feltételeknek kell megfelelnie. Gyakorlatilag nem interpellálható, válaszainak elutasítása miatt nem távolítható el a pozíciójából. Második alkalommal az AB azt fejtette ki, hogy nincs két vádhatóság. Az állam büntetőjogi igényét csak a közvádló, vagyis az ügyészség érvényesítheti, állami pótmagánvádra nincs lehetőség.
A nemrégiben elfogadott alkotmánymódosítás és az ügyészségi törvény megváltoztatása az elmúlt keserves húsz esztendő konzekvenciáit vonta le, amikor kiiktatta az interpelláció lehetőségét és kétharmados többséget írt elő a vezetői poszt betöltéséhez. Az ügyészség ezzel immár egyértelműen független. Sokan berzenkednek az új jogalkotás miatt, szerintük jobb lenne a régi, ellentmondó szabályozás, a huzavona, a politikai vádaskodás, a fejetlenség. Vannak, akiknek nem az a fontos, érvényesül-e a közbiztonság és a jogbiztonság, a bűnelkövetők felelősségre vonása. Sőt, szerintük ez mellékes kérdésnek számít. A társadalmi igény ugyanakkor egyértelműen megváltozott. Ezt az áprilisi országgyűlési választás óta már nem lehet kétségbe vonni.
Ideje, hogy a bűnüldözésben, a hatósági munkában érzékelhető javulás történjen. Mit sem ér, ha az ügyészség az előírt harminc vagy hatvan napon belül benyújtja a vádiratot, ha előzőleg a nyomozás évekig tart, utána pedig a bíróság szintén hosszú idő múltán hoz ítéletet. Az egész rendszer felülvizsgálatra szorul. A különféle magyarázatokkal és szép statisztikai kimutatásokkal húsz éve tele van a padlásunk.
A közvélemény arra is kíváncsi, hogy az elmúlt nyolc esztendőben konkrétan kik fosztogatták a közvagyont, mennyit loptak el, hogyan gyarapították mások sérelmére a saját javaikat. Számot kell adniuk a hatóságoknak – köztük elsőként az ügyészségnek – arról is, mi történt 2006 őszén a pesti utcákon. Miért nem volt a rendőrökön azonosító, milyen utasításokat adtak a parancsnokok az őszödi beszéd kiszivárgását követő elégedetlenség elfojtásakor. Mi történt a rendőrök által elfogott emberekkel a Nagy Ignác utcai börtön vagy a Magyar Rádió udvarán. Megválasztása után Polt Péter a Legfőbb Ügyészségen lefolytatott belső vizsgálatokról készült jelentések tanulmányozását ígérte és azt mondta, hogy ezeket egybeveti a külső elemzésekkel. Fontos ez, hiszen nem titok, hogy a kétféle megközelítés közt ellentmondások vannak. Amíg a 2006-os történések okai, körülményei nem tisztázódnak, a sérelmeket nem orvosolják, nem állítható helyre a bizalom a jogszolgáltatás iránt. A múlt feltárása nélkül nem várható el az állampolgároktól, hogy együttműködjenek az állammal és tiszteljék a törvényeket.