A sorkatonaság visszaállításáról újból fellángolt a vita a német kormányon belül, miután Friedrich Merz kancellár (CDU) a hétvégén személyesen telefonált Boris Pistorius védelmi miniszternek (SPD), hogy gyors megoldást találjanak a kérdésre.


A sorkatonaság visszaállításáról újból fellángolt a vita a német kormányon belül, miután Friedrich Merz kancellár (CDU) a hétvégén személyesen telefonált Boris Pistorius védelmi miniszternek (SPD), hogy gyors megoldást találjanak a kérdésre.

A CDU elnöke hétfőn, a párt elnökségi ülését követően bejelentette: a következő napokban személyes egyeztetésre kerül sor a két politikus között, hogy „megoldják ezt a problémát”.
Merz ezzel világossá tette: a sorkatonaság ügyét kancellári szintre emeli, és központi kérdéssé teszi a német kormány politikájában, írja a Bild.
A kancellár döntése hátterében az áll, hogy a CDU/CSU és az SPD frakciói között éles vita robbant ki a múlt héten a sorkatonai szolgálat visszaállítását célzó törvénytervezet részleteiről. A CDU/CSU által javasolt sorsolásos rendszer, amely akkor lépne életbe, ha nem jelentkezne elegendő önkéntes a Bundeswehrbe, komoly bírálatokat váltott ki a koalíciós partnerek körében.
Merz a CDU hétfői tanácskozása után elégedetlenségét fejezte ki a kormányon belüli viták miatt.

Mint mondta:
Ilyen helyzet nem ismétlődhet meg. Az efféle viták elhomályosítják mindazt a pozitív lépést, amelyet a kormány az elmúlt hónapokban tett.
A kormány szóvivője, Stefan Kornelius hangsúlyozta: a sorkatonaság ügyében csak akkor lehet eredményre jutni, ha a parlament és a kormány közösen vállalja a döntést.
„Minden érintett tudja, hogy gyors megállapodásra van szükség” – mondta.
Merz hétfő délután, a hannoveri IGBCE ipari szakszervezet rendezvényén is kitért a témára, és bírálta a politikai vitákat, amelyek szerinte hátráltatják a kormányzati munkát.
A sorkatonaság ügye Németországban évek óta megosztja a közvéleményt. A Bundeswehr az elmúlt időszakban komoly toborzási nehézségekkel küzd, miközben Berlin a NATO elvárásainak megfelelően növelné haderejét. A kancellár mostani lépése is azt jelzi, hogy a német kormány új lendületet adna a sorkatonaság bevezetésének.
A háborús pszichózis csúcsra járatása az elmúlt hónapokban a nyugat-európai politikusok missziójává vált. Donald Tusk lengyel miniszterelnök jelentette ki, hogy Ukrajna háborúja Európa háborúja is, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig arra figyelmeztetett az ENSZ közgyűlésén, hogy Európa számára elkerülhetetlen a közvetlen konfliktus, ha Oroszországot nem állítják meg.
António Costa, az Európai Tanács elnöke pedig szintén az ENSZ-ben úgy fogalmazott:
Ez nem egyedül Ukrajna harca, ez harc mindazokért az alapelvekért, amelyeket mindannyian fontosnak tartunk
– tette hozzá.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig szeptember közepén, az EU helyzetéről szóló beszédében jelentette ki, hogy Európa harcban áll.
A brüsszeli elit egyre többször és egyre nyíltabban adott hangot háborúpárti álláspontjának és beszélt már akár az európai katonai beavatkozásról.
Aki gyenge, annak nem lesz békéje, csak veresége
– hangoztatta korábban a háborúpárti Ursula von der Leyen, világossá téve, hogy szerinte a békéhez nem tárgyalás, hanem a további fegyverszállítások vezetnek.
Európa nem áll háborúban, de ez már nem is béke – jelentette ki nemrég Friedrich Merz német kancellár.
Hadd fogalmazzak meg egy elsőre talán kissé megdöbbentő mondatot… nem állunk háborúban, de békében sem vagyunk többé
– mondta Merz.
A háborúpárti Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője korábban úgy fogalmazott:
Európának elrettentő erőt kell építenie, tudnunk kell elrettenteni, és megvédeni magunkat.
Borítókép: Friedrich Merz német szövetségi kancellár (Fotó: NurPhoto/AFP/Christian Marquardt)

Ők a legnépszerűbb párt Németországban.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.

Az Olaszországban élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók radikalizációja komoly problémát jelent az országnak.

Ők a legnépszerűbb párt Németországban.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.

Az Olaszországban élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók radikalizációja komoly problémát jelent az országnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.