Harc az IMF irányításáért

Elektronikus megfigyeléssel szigorított házi őrizetben várja bírósági tárgyalásának folyatását a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn, aki egymillió dolláros óvadék fejében távozhatott tegnap a börtönből. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérének utódjáról tovább folyik a vita a nagyhatalmak között.

2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg az Európai Unió vezetői a hagyományokra (miszerint az IMF vezetője európai kell legyen) és az eurózóna problémáira hivatkozva azt követelik, hogy európai legyen Dominique Strauss-Kahn utódja, Brazília, Kína, Oroszország és Törökország is jelezte: a gazdasági-politikai erőviszonyok megváltoztak, eljött az ideje, hogy egy fejlődő ország képviselője kapjon esélyt. Selim Kuneralp, Törökország EU-nagykövete emlékeztetett a két évvel ezelőtti londoni G20-csúcstalálkozó résztvevőinek megállapodására, miszerint a következő IMF-vezért érdemei alapján választják meg. A jelöltek között Kemal Dervis volt török gazdasági miniszter neve is felmerült. Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter a maga részéről Grigorij Marcsenkót, a kazah jegybank elnökét ajánlja új IMF-vezérnek, Guido Mantega brazil pénzügyminiszter pedig úgy véli: „Túljutottunk azon a ponton, hogy mindenáron egy európai állampolgár számára tartsuk fenn ezt a fontos pozíciót.” A kínai központi bank vezetője, Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan) szerint az IMF vezetésének jobban kellene tükröznie a világgazdaságban végbemenő változásokat. Egyes elemzők felháborítónak tartják, hogy miközben az IMF tevékenysége a fejlődő országokra van a legnagyobb hatással, ezeknek az államoknak jóval kisebb beleszólási lehetősége van a valutaalap működésébe.
Szakértők szerint a legesélyesebb jelölt továbbra is Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, akit az Egyesült Államok is támogat. Amerika és az európai országok együttesen a szavazatok közel ötven százalékával rendelkeznek az IMF-ben. Az EU tagállamai hamarosan közösen hoznak döntést hivatalos jelöltjükről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.