Hoffmann: Állandó pergőtűzben haladtunk

Az integráció jelenleg csak nagyon kevés felsőoktatási intézmény esetében valósítható meg, mert rövid távon több kárt okozna, mint hasznot – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár lapunknak adott interjújában. Az államtitkár szerint racionalizálás címén a közeljövőben elsősorban a párhuzamos képzések felszámolásával és a felesleges karok megszüntetésével kell számolni. Az államtitkárság kampányt indít a családi óvodák elterjesztéséért. Hoffmann Rózsa hosszú hallgatás után felveszi a kesztyűt, és keményen válaszol Pokorni Zoltán kritikáira.

Egyelőre nem lesz összevonás. Réthelyi Miklós tárcája nem terjeszti az új felsőoktatási törvény koncepciójának részében a kormány elé az integrációs elképzeléseket, vagyis az változatlanul a korábbi 29 önálló állami felsőoktatási intézmény nevét sorolja majd fel – mondta lapunknak Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, aki tegnap tárgyalt a nemzeti erőforrás miniszterrel. Arra a kérdésre, hogy a tárca végleg elvetette-e az integrációs elképzeléseket, vagy csak az átalakítás elhalasztásáról van szó, a rektor úgy felelt: nem tud róla, hogy csak ideiglenes lépésről lenne szó. Azokról a sajtóhírekről, amelyek szerint a jövőben egy új intézmény, a József Nádor Egyetem jönne létre a Budapesti Corvinus Egyetem és a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fúziójából, szintén nincs információja. Hozzátette: tizenöt éve támogatott volna egy ilyen elképzelést, azóta azonban sokat változott a helyzet. A külföldi hallgatók szemében ma nagyon jó híre van a Corvinusnak, és kérdésessé válhat, hogy mennyire preferálják majd az új intézményt, ráadásul ma már átfedések is vannak a két egyetem bizonyos képzései között, ami érdekellentéteket szülhet. (F. M.)

Az utóbbi két hétben a felsőoktatási integrációs tervektől volt hangos a sajtó. Az Origo.hu értesülései szerint a 29 állami felsőoktatási intézményből csak 16 maradna meg önálló intézményként. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ötletbörzének nevezte az elképzeléseket. A kritika a sajtónak vagy önnek szólt?
– Lázár János ezzel a kijelentésével a hírek komolytalanságára utalt. Az persze megtévesztő lehet, ha látszólag gyakran változnak az elképzelések. Esetünkben nem ez történt. Mi kezdettől fogva egyeztetésekre, szakmai konszenzusra törekedtünk, ezért már a javaslataink vázlatát is nyilvánosságra hoztuk. A konzultációk egyes fordulói után a szakma javító szándékú észrevételeit beépítettük a tervezetbe. Erre vezethető vissza, hogy a szöveg menet közben többször módosult. Ezt az eljárást rosszindulatúan persze be lehet úgy is állítani, mintha az államtitkárság tervezete káosszerű ötletbörze volna, de valójában nem történt más, mint hogy kikértük az érintettek javaslatait az életüket meghatározó törvény alkotásának folyamatában, és sok indítvány nyilvánosságot kapott.
– Igaz, hogy a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos integrációs tervek a valóságban nem öntől, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumból származnak?
– Nem igaz, mert nincsenek integrációs tervek.
– Az intézmény-összevonásokon kívül milyen más módja lehet a racionalizálásnak?
– Felül kell vizsgálni a jelenleg működő szakokat, karokat. Van például olyan képzés, amelyet az országban 20-30 helyen folytatnak, ezek számát csökkenteni kell. Ám ez nem változtat szükségszerűen az intézmények listáján. Lehet, hogy annak az egyetemnek, amely most 8-10 karral és 50 szakkal működik, a jövőben kevesebb kara és szakja lesz. Az új struktúrát alapos elemzések után és tárgyalások útján alakítjuk ki. Ebben a folyamatban a tudomány, a felsőoktatás, valamint a nemzetgazdaság szereplői is szót fognak kapni. Ezért hozzuk létre a törvénnyel a Felsőoktatási Tervezési Tanácsot. A testület olyan elemzéseket készít majd, amelyek segítenek megalapozni a döntéseket.
– A napokban Pokorni Zoltán és Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere is úgy nyilatkozott, hogy az átalakítással inkább a fővárosi felsőoktatási kapacitást kellene csökkenteni, mert Budapest versenyképessége ezt nem sínyli meg annyira, míg egy vidéki városé.
– Ismerem ezt a véleményt, és megjegyzem, ez az, amit plagizálásnak hívnak. Kezdettől fogva a vidéki főiskolák megtartása mellett érvelek: engem erről tehát nem kell meggyőzni. Senkinek nem kell attól tartania, hogy lakatot tennénk a vidéki intézmények kapujára. De nem támogatunk majd gyenge minőségű, piacképtelen szakokat sem. Ahol jó színvonalú, munkaerő-piaci szempontból hasznos képzések zajlanak, azok biztos megmaradnak.
– Pokorni Zoltán szerint a vidéki intézményekben olyan monopolképzéseket kellene indítani, amelyek máshol nincsenek.
– Ez nem más, mint a mi korábbi javaslatunk megismétlése.
– Sajtóhírek szerint az integráció során a Budapesti Corvinus Egyetem is elveszítené önállóságát.
– Nem a forma a lényeg, hanem az, hogy a magas színvonalú képzések megmaradjanak. Még nem dőlt el, hogy a Corvinus milyen formában működik tovább. A hallgatók megnyugtatásául mondom: akik most a Corvinusra járnak, azok a jövőben is oda fognak járni, és akik jövőre a Corvinusra akarnak jelentkezni, nyugodtan tegyék. Nincs félnivalójuk.
– Ha nem zárják be, akkor mégis miként változhat a Közgáz?
– Több elméleti lehetőség van. Az egyik, hogy minden marad a régiben. A másik, hogy az eddigitől eltérő struktúrában folyik tovább a képzés. És az is felmerülhet, hogy nagyobb szerepet kap vagy kizárólagossá válik a magánfinanszírozás.
– Az ellenzék mellett egyes kormánypárti politikusok is kifogásolják az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentését, mert szerintük ez szembemegy az EU 2020-as célkitűzésével. A gazdaság szempontjából is káros, ha kevesebb lesz a diplomás.
– Az EU-vállalásunk szempontjából nem az a kérdés, hogy mennyi az államilag finanszírozott és mennyi az önköltséges tanulók keretszáma, hanem az, hogy Magyarországon a diplomások aránya ne maradjon el a fejlett világ mutatóitól. Ha a fiatalok csak a saját költségükön tanulhatnak olyan szakokon, amelyek az ország fejlődése szempontjából nem jelentenek közvetlen gazdasági előnyt, az mindenki által belátható és elfogadható helyzet. Ugyanakkor minden hiányszakmát, kultúrateremtő, az ország műveltségét gyarapító szakot államilag kell finanszírozni. Az idén egyébként még nem lesz változás: 53 ezer frissen belépő fiatal tanulmányait fizeti az állam. Hozzá kell azt is tennem, hogy a keretszámok csökkenése nem biztos, hogy kevesebb diplomást eredményez majd, ma ugyanis jelentős mértékű a lemorzsolódás. Ha szigorúbbak lesznek a felvételi és a képzésbeli követelmények, javulhat a felsőoktatás hatékonysága, s többen fejezhetik be sikeresen az egyetemet.
– Mikor lesz végleges felsőoktatási törvényjavaslat?
– Egy szűk hónapra még szükségünk van, hogy a törvény jogi anyagát kidolgozzuk. De a kormányzásunk első évének megkoronázásaként, júniusban, tehát még ebben a ciklusban benyújtjuk az Országgyűlésnek a kész törvényjavaslatot. Nagyon szerettem volna persze előbb. De abban – beismerem – hibáztam, hogy magam sem mértem fel helyesen, mennyi érdeket érintenek és sértenek a tervbe vett változtatások, és hogy mekkora érzelmi hullámokat kavar fel minden, ami ki akarja mozdítani megkövesedett stabilitásából a rosszul működő, megújulásra szoruló rendszert. Emiatt kissé elhúzódott a törvényalkotás folyamata.
– Igazak azok a hírek, amelyek szerint a miniszterelnök aktív alakítója a felsőoktatási változtatásoknak?
– Igazak, és ebben semmi rendkívülit nem látok. Az lenne a furcsa, ha nem óhajtana véleményt nyilvánítani egy ilyen, az egész ország jövőjét meghatározó kérdésben. Alkalmanként konzultálok a miniszterelnök úrral, ami mindig kiemelkedő intellektuális élmény számomra. És a legtöbb kérdésben egyezik a véleményünk. Hazugság, hogy a koncepcióinkat sorozatban dobálta volna vissza a kormány. Majd amikor a parlament elé kerül a felsőoktatási törvénytervezet, mindenki számára igazolódik, hogy az ősszel megismert koncepció alapvetéseiben nem változott.
– Utólag visszagondolva nem érzi úgy, hogy a nyilvános vita a presztízse szempontjából káros lehetett?
– A komoly emberek szemében nem: ők már helyi értékükön kezelik a fals híreket és a csúsztatásokat. Persze az állandó pergőtűz, amelyben ha óvatosan is, de haladtunk, lassította a folyamatot, ezt néha nehéz volt túlélni, de nem volt lehetetlen. A vita önmagában jó és hasznos, én szeretem is. Ám egyesek az állandó támadásaikkal akarnak politikai, gazdasági előnyöket kovácsolni maguknak, vagy kinyilatkoztatásaikkal nagyobb figyelmet irányítani önmagukra. Ez kétségkívül közel sem örömteli, de a cél érdekében megtanultam elviselni. Ha az egészet elölről kellene kezdeni, akkor is ugyanezt az utat választanám, de nagyobb energiákat fektetnék abba, hogy elmagyarázzam egy-egy intézkedés célját, értelmét és szándékát.
– Természetes, hogy az ellenzék pellengérre állítja a kormányzati szereplőket, ahogy az is, hogy egyes szakmai szervezetek – saját érdekeiket féltve – szót emelnek bizonyos elképzelések ellen. Ám a kormánypártokon belülről is kapott kritikát: a legtöbbször Pokorni Zoltán korábbi oktatási miniszter kifogásolta a terveit.
– Igaz, de ez a magatartás rá üt vissza. Egy pártszövetségen belül vagyunk, ahol arra kellene törekedni, hogy egymás munkáját segítve, a kormányzati felelősségviselést nem megkérdőjelezve, egyenrangú felek közötti párbeszédben – és nem diktátumokban vagy ultimátumokban – próbálja valaki a másikat meggyőzni. Sajnos nem minden esetben történt így, ami nem az én hibám. Én sohasem kritizáltam vagy támadtam meg az oktatási bizottság elnökét, míg ő nemegyszer ezt az utat választotta. Kár. És véleményem szerint helytelen is, ha egy kormányzó pártszövetség egyik szakpolitikusa ellenzékiként viszonyul a másikhoz.
– Sejt esetleg valamilyen hátsó szándékot e kijelentések mögött?
– A szándékok kifürkészésével nem foglalkozom. Pokorni Zoltán azt nyilatkozta, hogy ő az oktatás érdekét védi. Ezt azonban visszautasítom mint nem túl korrekt megnyilvánulást. E kijelentése azt sugallja, hogy vele ellentétben én a gyerekek ellen dolgozom.
– Pokorni Zoltán egy interjúban azt állította: az iskolabezárási hullám elkerülhető lett volna, ha ön 2010 őszén végrehajtotta volna az általa javasolt változtatásokat.
– Kérem, kérdezze meg tőle, mire gondol. Egyrészt nem javasolt semmiféle változtatást. Másrészt azt is elmondhatná, a szocialisták által eladósított, működőképességének határára kormányzott országban honnan varázsolta volna elő az irgalmatlan nagyságrendű pénzt az iskolák megmentésére. A bezárások leggyakoribb oka ugyanis az önkormányzatok előző nyolc évből megöröklött súlyos forráshiánya. Szólhatott volna Pokorni Zoltán arról, hogy hol lapulnak a hiányzó milliárdok, amelyekkel ez a helyzet elkerülhető lett volna, biztosan megfogadtam volna bölcs javaslatait. Nekem ezzel kapcsolatban sajnos semmilyen tanácsot nem adott.
– Vannak azért közös pontok is, mint például a korai óvodáztatás, amelynek kötelezővé tételét Pokorni szerint sikerült elfogadtatni önnel.
– Nem ő fogadtatta el velem: a mi javaslatunk volt ez is. Európai uniós konferenciát szerveztünk a témában, számtalan szakmai fórumon konzultáltam erről óvodapedagógusokkal, szülőkkel. A közoktatási törvény koncepciójába is belekerült az elképzelés.
– A Pokorni által oly sokszor kifogásolt nulladik évfolyam bevezetése viszont kikerült a koncepcióból.
– Én változatlanul előnyös szakmai megoldásnak tartom a nulladik évfolyamot. Ám miután ez sokakban szegregációs képzeteket keltett, jobbnak láttam lemondani róla. A javaslat elvetését megkönnyítette, hogy ha hároméves kortól kötelező lesz az óvoda, néhány éven belül iskolaérett gyerekek lesznek a tankötelesek, és szükségtelenné válik a nulladik, felzárkóztató év. Célunk a gyerekek együtt oktatása, de egyéni fejlesztéssel, a gyerekek adottságaihoz alkalmazkodó pedagógiai kultúrával.
– A kötelező korai óvodáztatás buktatója, hogy nincs elég férőhely.
– Ha megerősítjük a családi napköziket, egy-két év alatt lényegesen javulhat a helyzet. Az ilyen intézmények munkahelyteremtés szempontjából is előnyösek lehetnek, hiszen állást adhatnak olyan édesanyáknak, akik egyébként nem tudnának elhelyezkedni. Kampányt indítunk a családi óvodák érdekében. A kormányzat pályázattal, az állami normatíva differenciált emelésével segíti majd a családi napközik indítását.
– A tanárok iskolában eltöltött idejének megállapítása heti 32 órában új elem a közoktatási törvényben, eddig csak a kötelező óraszám volt meghatározva heti 22 órában. Sokak szerint burkolt óraszámemelésről van szó, amelynek célja a forráskivonás.
– Szó sincs erről. A pedagógusok többsége, a valóban a gyerekekért élő és dolgozó tanítók, tanárok eddig is eltöltöttek ennyi időt (sőt gyakran sokkal többet) az iskolában. Komoly feszültséget jelent, hogy miközben egyre nagyobb az igény az egész napos iskolára, a méltánytalanul keveset kereső pedagógusok a megélhetés érdekében kénytelenek másodállást vállalni, azaz a megtartott órák után másik munkahelyükre rohanni. Ebből az ördögi körből csak úgy lehet kikerülni, ha a pedagógusok olyan bért kapnak, amiből meg tudnak élni, és bent maradnak a munkahelyükön a törvényes munkaidejük körülbelül 80 százalékában, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, és részben az óráikra készüljenek. Úgy kell feltenni a kérdést, hogy maradjon-e minden úgy, ahogyan eddig: éhbérrel, másodállással, romló színvonallal, vagy jöhetnek a magasabb bérek és ezzel együtt a keményebb munkavégzési feltételek. A pedagógusok többsége ez utóbbit akarja.
– Elbocsátások lehetnek emiatt?
– Tömeges elbocsátás nem lesz, a pedagógustársadalom elöregedése megoldja a helyzetet. Egyébként az a szakszervezet, amelyik most a legjobban retteg a leépítésektől, egy szót sem szólt, amikor az előző kormány óraszámemelése idején ezres nagyságrendben bocsátottak el pedagógusokat.
– A kormánypártokon belülről is bírálják amiatt, hogy állítólag nem elég erős az érdekérvényesítő képessége, és meghajol a pusztán pénzügyi szempontokat figyelembe vevő gazdasági tárca akarata előtt.
– Általában ezt is olyan politikusok mondják, akiknek korábban már volt ugyan lehetőségük részt venni a kormányzásban, de egyáltalán nem tudtak jobb pozíciókat elérni a pedagógustársadalom számára. A gazdasági tárcával rendszeresek a konzultációim, hiszen egy kormányban vagyunk, az ország fellendítése érdekében egyfelé húzunk. A gyengeségemről annyit: nyolc év után ez az első esztendő Magyarországon, amikor nem csökkent a közoktatásra fordított összeg, sőt minimális mértékben növekedett. Ráadásul mindez nem ádáz vagy nemtelen viták eredményeként, hanem néhány nyílt, érveket kicserélő szakmai beszélgetést követően rendeződött el. Ha ez a rossz érdekérvényesítés, akkor jogosak a kritikák…