Magyarral indul az érettségi szezon

A magyar nyelv és irodalom vizsgákkal ma reggel nyolc órakor megkezdődik az érettségi szezon. Az adatok szerint lényegesen többen érettségiznek az idén, mint egy évvel ezelőtt, az emelt szintű vizsgák száma pedig egyetlen esztendő alatt tizennégy százalékkal nőtt. Az érettségizők száma annak ellenére növekedett, hogy kevesebb a végzős diák, mint tavaly.

2011. 05. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiltakozás. A hallgatói létszám csökkentése ellen tiltakoznak a felsőoktatásban érdekelt szakszervezetek, ezért a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács rendkívüli összehívását kérik Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak kijelentette: az új felsőoktatási törvény átdolgozott koncepciójának több pontját támogatják, de a nemzetgazdasági tárca által szorgalmazott, az államilag támogatott hallgatói keretszám három éven belül történő, több mint 40 százalékos csökkentése miatt több felsőoktatási intézmény léte veszélybe kerülne.


Országszerte a hét végén 92 200 diák ballagott el valamelyik középiskolából. A hétvége még a búcsúzásé, a tanároknak adott szerenádé és az önfeledt szórakozásé volt, ma reggel azonban már életük eddigi legnagyobb megméretése vár rájuk: reggel nyolc órakora magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik az érettségi szezon.
Az adatok azt mutatják, hogy újra megnőtt a fiatalok tanulási kedve, aminek köszönhetően hosszú idő után a felsőoktatás színvonal is javulhat. Az idén 142 556 fiatal tesz érettségi vizsgát, 3500 fővel több, mint tavaly. Az érettségizők számának növekedése jelentős oktatáspolitikai sikernek nevezhető annak fényében, hogy az idei végzős középiskolai korosztály létszáma lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyié. Ez azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt a már korábban érettségizők érdeklődése a továbbtanulás iránt, és több az előre hozott vizsgát választó középiskolás is. A diákok holnap matekból, holnapután történelemből adnak számot tudásukról. Az érettségik 1187 vizsgahelyszínen, 3723 vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd.
*
Az írásbeli vizsgák május 23-ig tartanak. Az emelt szintű szóbelik június 2. és június 8. között, a középszintű szóbelik pedig június 14–28. között lesznek.
Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyhoz képest 14 százalékkal, négyezer vizsgával nőtt, ami azt mutatja, hogy sikeresek voltak azok a kormányzati törekvések, amelyek magasabb fokú érettségi letételére igyekeztek ösztönözni a diákokat. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közül is sokkal többen vállalkoznak emelt szintű vizsgára: a szintemelő vizsgák száma az elmúlt évihez képest 33 százalékkal nőtt.
Az emelt szintű vizsgák letételére ösztönöz a felvételi pontszámítás átalakítása, amelynek lényege, hogy az idei évtől a magasabb fokú vizsgáért sokkal több pluszpont jár, mint a nyelvvizsgáért vagy más pluszteljesítményért. Az emelt szintű érettségiért továbbra is darabonként 40, összesen maximum 80 pontot kaphatnak a felvételizők. A középfokú komplex nyelvvizsgáért ugyanakkor az eddigi 35 pont helyett már csak 28 pont, a felsőfokúért pedig 50 helyett csak 40 pont jár. A nyelvvizsgákért ráadásul összesen legfeljebb 40 pluszpont vehető figyelembe. A hátrányos helyzetű jelentkezők 20 többletpontot kaphatnak az eddigi 25 helyett, a halmozottan hátrányos helyzetűek 40-et 50 helyett. A fogyatékkal élőknek és a kisgyermeküket nevelő anyáknak 40 pluszpont jár az eddigi 50 helyett. A kimagasló sportteljesítményért is kevesebb pontot lehet szerezni. A diákok idén – az idegen nyelven letett vizsgák tárgyait külön számolva – 192 tárgyból tesznek középszintű és 57 tárgyból emelt szintű érettségit. Az emelt szintű vizsgatárgyak száma a tavalyihoz képest 32-vel csökkent. Idén ugyanis magasabb fokú vizsga már csak abból tehető, amely a felsőoktatási felvételi eljáráson érettségipontot adó tárgyként figyelembe vehető. Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségivel. A vizsgafajták közül a rendes érettségi vizsga teszi ki az öszszes vizsga 86 százalékát. Évről évre egyre többen jelentkeznek ugyanakkor előre hozott érettségire: a középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 41230 ilyen vizsgát tesznek le idén tavasszal valamelyik tárgyból. Nekik később, a rendes érettségi letételekor kevesebb tárgyból kell majd vizsgázniuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.