Ami változatlan

Nehéz lenne felsorolni, hány fronton is harcol éppen az ország megújítását zászlajára tűző kormány. Amit nem láttunk akkor, amikor az MDF és az úgynevezett SZDSZ külső támogatását élvező IMF–Bajnai–MSZP-trió elvett egyhavi nyugdíjat és közalkalmazotti bért, a bankok és a multik tehervállalását természetesen tabunak tekintve, most teljes pompájában bontakozik ki előttünk. Ultimátumot adó, sztrájkra készülő, fenyegetően utcára vonuló csoportok, asztalt verő érdekvédők. 2006-tól négy évig megszorító költségvetéseket fogadott el a parlament, a türelem azonban sokaknál pont most fogyott el.
Ekkora nyomás alatt könnyen összeroppanhat egy politikai erő. Egy év után a rendszerváltó MDF-kormány már igencsak megtépázva, a majdani vereség előszelét érezve próbált talpon maradni. Ehhez képest a Nézőpont Intézet friss felmérése is arra utal: a második Orbán-kormány megalakulása óta eltelt egy év hatalmas változásai, elkeseredett, hangos, a nemzetközi színtérre is kiterjesztett belpolitikai küzdelmei szinte érintetlenül hagyták a pártok erőviszonyait. Mint az Antarktiszról a hatalmas jéghegyek, a Fidesz–KDNP roppant táboráról újabb és újabb szavazói csoportok válnak le, ám fordulatnak továbbra sincs jele.
A Nézőpont szerint például a kormánypártok egy most vasárnapi választáson is megszereznék a parlamenti helyek kétharmadát, hiszen az aktív szavazók körében 56 százalékon állnak (a Tárki indexe „csak” 48 százalékot mutat). A tavaly áprilisi listás eredményük 53 százalék volt. Ahogy az a választásoktól távoli időszakokra jellemző, több a bizonytalan, így ez az arány most lényegesen kevesebb támogatót takar. Csakhogy a Fidesz–KDNP-től elfordulók jó része nem talál magának másik pártot. Tehát az ellenzéki politizálás egy év után is válságban van. A széttagolt Orbán-ellenes parlamenti erők közül senki nem tudott kiemelkedni, a hatalmon lévők teljesítményét egyre kritikusabban szemlélő társadalom ítélete szerint jelen pillanatban sincs kormányképes alternatívája a mérsékelt jobboldalnak. Jellemző, hogy a kormánnyal vívott háború kulcsfigurái, „sztárjai” nem pártpolitikusok, hanem értelmiségiek, külföldről behívott támogatók. Heller Ágnes, Paul Lendvai, Daniel Cohn-Bendit. A jobb ügyekhez méltó buzgalommal fellépő, a jogállamot, a köztársaságot és a sajtószabadságot különösebb ok nélkül temető civil mozgalmak pedig inkább menekülnek az ellenzék ölelő karjai elől. Ám kormányt váltani csak pártok tudnak hiteles vezetőkkel és politikai programmal, erős szervezeti bázissal. Ettől a parlament mai ellenzéki pártjai nagyon messze vannak, teljes összefogásuk pedig lehetetlen.
Az idézett felmérés azt is megállapítja, hogy a magyarok Orbán Viktort tartják az 1990 utáni legjobb miniszterelnöknek, s a többség egyetért például a válságadókkal és nemzeti érdekeink határozott képviseletével. Ellentmondásos az egykulcsos adó megítélése, és a kutatás alapján is nyilvánvaló, hogy a munkahelyteremtés, az egészségügy, a közbiztonság és az oktatás azok a területek, ahol eldől a kormány sorsa 2014-ben. A társadalom a jelek szerint minden csalódása, indulata, gerjesztett vagy jogos türelmetlensége mellett is még mindig ettől a hatalomtól várja az ország ezernyi gondjának orvoslását, a szó minden értelmében felelőtlen ellenzékben nincs bizodalma. Csak a Fidesz – hirdette a szerénységgel nem vádolható választási plakát. Magyarországon egy év után a helyzet változatlan.