Elítélték a pénzváltó gyilkosát

Csaknem hatvan év szabadságvesztéssel sújtotta tegnap a Fővárosi Bíróság azokat a vádlottakat, akik arab pénzváltókat támadtak meg két éve Budapesten, az egyik sértettet meg is ölték. A csoport vezetője rendőr volt a rablások idején, ő végzett az egyik sértettel.

Csibra Tibor
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyereségvágyból elkövetett emberölés, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablás, súlyos testi sértés kísérlete, fogolyszökés, lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés miatt 19 év fegyházbüntetéssel sújtotta tegnap a Fővárosi Bíróság E. Gábort. Az egykori rendőr két éve társaival arab pénzváltókat támadott meg és fosztott ki Budapesten, az egyik sértettet meg is ölték. A nem jogerős döntés szerint a másodrendű vádlott M. János tizenkét, a harmadrendű P. László kilenc, a hetedrendű Zs. László hat év fegyházat kapott. Négy terheltet fejenként 2,5 esztendő börtönbüntetéssel sújtott, egyet két év próbára bocsátott, egyet pedig 25 nap közmunkára kötelezett a bíróság.
Érdekesség, hogy az ügyészség képviselője múlt heti vádbeszédében határozott idejű büntetésre tett indítványt E. Gábor esetében, tegnap, a határozat kihirdetése előtt azonban annak súlyosítását javasolta. A Fővárosi Bíróság döntésével a korábbi javaslathoz tartotta magát, amikor a határozott idejű, legfeljebb húsz évvel büntethető kategóriát választotta. Jogászok szerint az újabb ügyészi indítvány értelmében a másodfokú bíróság életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatja a volt rendőrt.
A vádirat szerint E. Gábor és társai 2009 nyarán határozták el, hogy a fővárosban élő arab pénzváltókat támadnak meg, hogy így szerezzenek nagyobb mennyiségű készpénzt. A vádlottak úgy gondolták, hogy a valutázók – egyéb ügyeik miatt – nem mernek feljelentést tenni a rendőrségen. A csoport tagjai figyelni kezdték a józsefvárosi piac, és a Keleti pályaudvar környékének pénzváltóit, a támadások előkészítésébe ismerőseiket is bevonták. Utóbbiak szerepe az volt, hogy feltűnés nélkül kövessék a kiszemelt célpontokat, felderítsék lakhelyeiket, szokásaikat, útvonalaikat. Az előkészítésekben részt vett terhelteket az enyhébb büntetési tételekkel sújtották.
A vád szerint a terheltek először egy egyiptomi férfit raboltak ki a lakásánál. Viperákkal összeverték és elvették a táskáját, majd autóval elmenekültek a helyszínről, zsákmányuk 7,5 millió forint volt. Néhány hónap múlva szintén egy arab valutázót szemeltek ki, az áldozatra a lakásánál, egy panelépület lépcsőházában várakozott E. Gábor és M. János. Az arab férfi gyanút fogott, és a terheltek láttán előrántott egy tőrkést. E. Gábor dulakodni kezdett vele, a földre kerültek, de nem bírtak egymással. A rablók – állításuk szerint – menekülőre fogták volna, de a sértett nem tágított, és megsebesítette a volt rendőrt. E. Gábor elővette a nála lévő pisztolyt, és agyonlőtte az arabot. Az áldozat kabátjából az elkövetők negyvenötezer amerikai dollárt vittek el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.