Az újragombolás valószínűleg utalás a Gombold újra! Divat a magyar nevezetű kezdeményezésre, ahol a hagyományos népviselet elemeit helyezik kortárs kontextusba a ruhatervezők. Kosztolányi kritikaikiadás-sorozata azonban nemcsak a közönséget invitálja újraolvasásra, hanem az irodalomtudomány művelőinek is szól: olyan kézikönyvet kínál nekik, amire a jövőbeni Kosztolányi-kutatás biztosan építhet majd.
Annak ellenére, hogy a beszámolók inkább az irodalommal foglalkozókat, mint a széles értelemben vett nagyközönséget érdekelhették, rengetegen gyűltek össze a Hadikban. Ezzel el is érkezett a pillanat, hogy Karinthy és Kosztolányi egykori törzshelye (amely példamutatóan igyekszik ápolni a hagyományt), átgondolja a kávéházi terek beosztását. Nem szépítem a dolgot: meg lehetett őrülni a melegtől, cserébe viszont lehetetlen volt megközelíteni a rendezvényt, ahol már a kezdés előtt öt perccel a lépcsőkorlátról csüngtek az emberek. Egyszóval megmutatkoztak a Hadik kávéházra és a szomszédos Szatyor bárra felszabdalt egykori Hadik hátrányai, az aprócska galéria kevésnek bizonyult a Kosztolányi-est közönségének.
Ettől függetlenül érdekes dolgokat tudtunk meg a készülő kritikai kiadásokról. Az estet Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész nyitotta meg, a három meghívott irodalomtudós-kolléga, Buda Attila, Kalmár Éva és Takács László pedig Kosztolányi munkásságának azokról a területeiről beszéltek, amelyekkel ők foglalkoznak.
Kalmár Éva sinológusként a kínai versfordításokat gondozza: ezekből meglepően sok, több mint kétszáz darab van a Kosztolányi-életműben, és a professzor aszszony beszámolójából az is kiderült, hogy Kosztolányi nem mindig volt precíz. A versfordításokkal kapcsolatos problémák közül sok abból adódik, hogy az angol fordításokból dolgozó költő figyelmetlenségből kettőt lapozott, vagy összekeverte a címzést a szerzővel, így számos versfordításának nem is az a kínai költő az eredeti alkotója, akinek ő tulajdonította.
A sokoldalú Kosztolányi az újságírás területén is alkotott maradandót, erről Buda Attila irodalomtörténész mesélt a Hadikban: elmondása szerint a Kazinczyt és Bajzát követő új generáció, Ambrus Zoltántól Ignotuson és Babitson át Kosztolányiig arról is nevezetes, hogy kilépett a klasszika-filológia köréből: esszéisztikus, megismerésre koncentráló műfajt teremtettek ahelyett, hogy feltétlenül tudományos alapossággal közeledtek volna az irodalomhoz. Maga Kosztolányi egész életében újságokhoz kapcsolódott, és ezek közül a Nyugat inkább fórumként, mint a létfenntartás szempontjából volt jelentős. Mellette számtalan lapban közölt a költő irodalmi és nyelvészeti témájú cikkeket, színikritikákat, jegyzeteket is. A legfontosabbak persze a pályatársakról szóló írások, amelyek Buda Attila szerint önmagukban is öt kötetet tesznek majd ki a Kosztolányi-sorozatban. Ebből körülbelül látható is, milyen óriási munka lesz az életmű feldolgozása a kutatók számára. Nem beszélve arról, hogy – mint az irodalomtudós elmondja – a Kosztolányi-jegyzetek tele vannak utalásokkal, idézetekkel, amelyeket a korabeli magyar és külföldi sajtót is jól ismerő kutatóknak kell majd felfejteni.
A sorozat következő kötete azonban nem az esszégyűjtemény, hanem a Nero, a véres költő lesz. Kosztolányi első regényével Takács László klasszika-filológus foglalkozik. Neki jutott az a szerencse, hogy az Akadémia kézirattárában felfedezte a regény szinte hiánytalan kéziratát, amelyet részvényelszámolási nyomtatványokra, marhaszállítási bárcákra és könyvborítóbelsőkre jegyzetelt Kosztolányi, mikor mi esett a keze ügyébe. Ez a kézirat számos olyan érdekességet is elárulhat, mint például a regényrészletek keletkezési ideje. Másfelől, mint ahogy Takács László fogalmaz, ennek a végigolvasása „alászállás Kosztolányi műhelyébe”: nemcsak kritikai kiadás, hanem tankönyv is. Aki végigolvassa, megtanulhat írni, megformálni egy szöveget úgy, ahogyan azt Kosztolányi formálta.
origo.hu
Erről szól majd a kétnapos budapesti csúcstalálkozó
