Rendzavarás és rendszavazás

A hajléktalanok többsége egyáltalán nem kíván szem előtt lenni, s ha egyáltalán, akkor is csak minimális mértékben tehet arról, hogy a peremre szorult. Nem lenne szabad összemosni őket a kitörni, kiemelkedni már egyáltalán nem akaró lumpenekkel

Karácsony első napján szemben ült velem a villamoson egy öreg csöves. A jótékonysági akción kapott műanyag szatyra tartalmát rakta ki maga elé az ölébe, s cifrán káromkodott közben. Ki lehetett az a barom, aki ezt a csomagot összeállította? Zacskós leves, száraztészta, ételkonzerv! Én hajléktalan vagyok, nem nagycsaládos! Hol főzzem meg, hol melegítsem meg? Ha ilyen marhaságokat osztogatnak, egy lakást is adhatnának mellé, de legalább egy konyhát. Együtt érzőn kérdeztem tőle, hogy mihez kezd a számára haszontalan ajándékkal, de hamar eloszlatta kétségeimet, mondván: van egy boltos haverja, aki becseréli pálinkára és cigarettára. Ebből a sok évvel ezelőtt megesett történetből is kiviláglik, a hajléktalan problémáit nem könnyű megoldani. A jóindulat olykor csak növeli a gondokat, míg az érintettek kedvére való eljárásokat nem feltétlenül mondhatjuk helyénvalónak és követendőnek.
Amikor a „hajléktalan” kifejezést halljuk, többnyire az aluljárókban, a saját mocskukban fetrengő, orrfacsaró bűzt árasztó, gyakran agresszív társulatra asszociálunk, akik nemcsak elborzasztják a járókelőket, de megesik, hogy provokálják is. Sokunknak volt már része ocsmány szitkozódásban, mert nem kapott alamizsnát a kéregető csöves, vagy csak próbáltuk kikerülni, hogy ne tapogasson össze a csatakos mancsával, ne köhögjön, harákoljon az arcunkba közvetlen közelről. Láthatóan élvezik, hogy zavarják, zaklatják, megbotránkoztatják az embereket, jobb belátásra téríteni nem lehet őket, már a szándék vérig sérti őket, s a jogaikról hadováznak ilyenkor. S milyen igazságtalanok vagyunk! Mert igaz, hogy a „hajléktalan” szó hallatán ezek a deviánsok jutnak először eszünkbe, de amikor beszélünk róluk, akkor már közel sem. Mert pontosan tudjuk, hogy a fentebb körülírt irritáló társaság csak az elenyésző kisebbség. A többség egyáltalán nem kíván szem előtt lenni, normális, tisztességes életre vágyik, s ha egyáltalán, akkor is csak minimális mértékben tehet arról, hogy a peremre szorult. S ha emberhez méltatlan állapotok közé kényszerülnek is, semmilyen körülmények közt nem lenne szabad összemosni őket a kitörni, kiemelkedni már egyáltalán nem akaró lumpenekkel. Ahogy nem lehet egy kalap alá venni az összes baloldalit, vagy éppen rendvédelmi dolgozót, úgy a hajléktalanokat sem.
Mégis megteszik. Nemcsak a közvélemény, hanem a különböző politikai erők is. A hajléktalanokról való kommunikációjuk alapján lehet ledorongolni a másik oldalt, pártot, szociális érzéketlenséggel, közönyösséggel, tehetetlenséggel, intoleranciával vádolni. Az efféle vádaskodások elsőrendű és nélkülözhetetlen eszköze az általánosítás.
A fővárosi kerületek közül a nyolcadikban működik a hajléktalanokat ellátó legtöbb intézmény. Ott van a legtöbb szállás, ott osztják a legtöbb ételt, ruhát. Így Józsefváros nemcsak Budapest hajléktalan- központjává lett, hanem ez a kerület költi a legtöbb pénzt is hátrányos helyzetűek ellátására, támogatására. Dr. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere méltatlannak véli ezt a helyzetet. A kerület nem bír el ekkora anyagi megterhelést. A hajléktalanok nagy része más kerületekből szivárog be a Józsefvárosba, s csak annyi köze van a városrészhez, hogy annak költségvetését rövidíti meg. A rászorulókat továbbra is ellátná a kerület, de a polgármester azt kéri, hogy ne egyedül viseljék a terheket, az lenne tisztességes és igazságos, ha a kerületek megosztanák a költségeket. Másik nagy probléma a kukázás. A segítő szervezetek, akik hozzájuk fordulnak, mindenkit ellátnak élelmiszerrel, ezért semmi nem indokolja, hogy hajléktalanok a kukákban kutassanak ennivaló után. Súlyosan veszélyeztetik a sajátjukon kívül a másik egészségét, ráadásul a kiborogatott szemét látványa és bűze zavarja a lakosságot. Kocsis Máté rendeletben tiltotta meg a kukázást, ám ez a döntése hangos és hisztérikus vihart kavart ellenzéki, valamint „civil” körökben. Az április 21-i testületi ülésre berontott egy tízfős társulat és üvöltözve adta bizonyságát rendkívüli politikai érettségének. Mint kiderült, ők az Új Szemlélet Csoport nevű szervezet, s a kukázást tiltó rendelet ellen tiltakoztak ilyen intelligens és liberális módon. Természetesen országszerte felhördült az összes hivatásos toleráns, mert szerintük a kukákban turkáló hajléktalanok nélkül soha nem érjük utol Európát.
A polgármester és a testületi többség helyi népszavazást kezdeményezett, ne vádolhassák a fideszes vezetésű önkormányzatot azzal, hogy önkényesen dönt elesett emberek sorsáról. Három kérdést tennének fel: 1. Támogatja-e Ön Józsefváros önkormányzatának azon rendeletét, mely tiltja és bünteti a kukázást? 2. Támogatja-e Ön, hogy közterületen életvitelszerűen ne lehessen tartózkodni? 3. Támogatja-e Ön, hogy a polgármester tárgyalásokat folytasson a fővárosi önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és Budapest területén történő arányos elosztása érdekében? A népszavazást Józsefvárosi rendszavazásnak nevezték el, mert az igenek többsége nemcsak anyagilag segíthetné a kerületet, hanem a közterületek rendjén is nagymértékben javítana. Az Új Szemlélet Csoport irányítottnak és primitívnek minősítette a népszavazási kérdéseket, szerintük a polgármester hülyének nézi a választópolgárokat, ám ők a lakosság segítségére siettek, s szintén öszszeállítottak három problémaérzékeny, lényegbe vágó, igazságteremtő kérdést: 1. Támogatja-e Ön, hogy a hajléktalanság megszüntetése érdekében az önkormányzat megfizethető bérlakásállományát növelje? 2. Támogatja-e Ön, hogy a hajléktalanná válás megelőzése érdekében az önkormányzat csökkentse a szociális bérlakásban élő kerületi lakosok lakbérét? 3. Támogatja-e Ön, hogy adóforintjaiból naponta nyolcezer forintot költsenek a szabálysértési bírságot kifizetni képtelen, ezért szabadságvesztéssel büntetett kukázókra? A civil szervezet szakmai műhelynek és akciócsoportnak minősíti magát, hogy miféle szakmában járatosak, az egyelőre nem ismeretes. Politikai értelemben a „civil” azt jelenti, hogy nem hivatásos, de még akciócsoportok esetében sem azt, hogy dilettáns s főleg nem idióta. Mivel ők használták először ebben a vitában a „hülye” kifejezést, azért nem kifogásolható, ha a kérdéseiket sommásan hülyeségnek értékeljük. Természetesen olcsó bérlakásokra szükség van, de a szociális bérlakásokat nem hajléktalanok lakják, azok hiánya vagy relatíve magas költsége egy másik réteg nyomasztó gondja, a hajléktalansághoz kevés köze van. A csoport szerint, ha a polgármester felvetéseit a lakosság többsége elfogadja, akkor a kerület a büntető állam mintapéldájává válik, hiszen a szemét nem lesz a gyűjtőedények körül szétszórva, s ez egy haladó szellemű jogvédő számára riasztó alternatíva. Kell-e mondani, hogy az önkormányzati testület MSZP-s tagjai Komássy Ákos vezetésével egyetértettek a csoport új szemléletű kezdeményezésével, s támogatják azt?
Az ajándékba adott száraztésztát még betudhatjuk jó szándékú tévedésnek, de az Új Szemlélet Csoport baloldali támogatottságú hecckampánya egyértelműen manipulatív célú politikai akció. Ahogy a hajléktalankérdésben a legtöbbször történik, a rendteremtés reményében hozott hatósági intézkedés a deviáns jelenségeket akarja viszszafogni, de a tolerancia hisztérikusai és egyéb széplelkek úgy állítják be, hogy az elnyomók az elesett emberek amúgy is megnyirbált jogait korlátozzák tovább.
Lehet, hogy ez az erőszakos, demagóg brancs a legnagyobb akadálya a hajléktalanprobléma megoldásának?