Újratervezés

Nem lesz Székesfehérváron Királyi Séta, a szerződést június elején felmondták. Ezzel ismét nagyszabású, már sok energiát és pénzt felemésztett, uniós támogatást elnyert nagyberuházás esett kútba. A polgármester szerint a középkori királyi koronázótemplom nemzeti emlékhely, méltó bemutatása nem Brüsszel dolga, hanem nemzeti ügy. Költségeit sem kizárólag Székesfehérvárnak kell tehát állnia.

A veszteség
A meghiúsult Királyi Séta projekt menedzselésére 19,9 millió forintot, tanulmányokra, engedélyezési és kiviteli tervekre 75,8 millió forintot, közbeszerzési költségekre majd 5,6 millió forintot költöttek eddig. Ez összesen 101,309 millió forint. Az érvényben lévő szerződésekre előreláthatóan 2,2 millió forintot kell kifizetni. A 2011-re lehívott 54,2 milliós támogatást még nem költötték el, ezt tehát csak vissza kell fizetnie a városnak. A 2009. évben lehívott és jóváírt előleget, 21,7 millió forintot azonban igen, ez most az önkormányzat kasszáját terheli. A lehívott támogatások visszafizetése után nyolc-tíz millió forintnyi kamattal és bírsággal kell még számolniuk. Összességében tehát 148 millió forint a felmondott uniós szerződés ára.

Királyi Séta nevű program 2006-ban a pártok egyetértésével kezdődött Székesfehérváron – az elképzelések mellé akkor szinte mindenki felsorakozott. A pályázat sikeres volt: a város az uniós keretből 2,3 milliárd forintot nyert; erről mondtak le most a megyei és városi képviselők. Tegyük hozzá: nem kizárólag ideológiai és ízlésbeli okokból! A nemzeti emlékhellyel kapcsolatos szakmai és társadalmi viták, a pályázati és szerződéskötési folyamatok lassúsága ugyanis olyan késést okozott, amely miatt a terv határidőre, 2012 októberére az unió elvárásainak mindenben megfelelve nem valósítható meg. Ebben az esetben viszont Székesfehérvárnak kellene kifizetnie a teljes számlát, amit az előző ciklusokból örökölt, ez évtől törlesztendő tizennyolcmilliárdos hitelállománya miatt nem vállalhat.
Valójában három részből állt volna a Királyi Séta – történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron nevű projekt. Ebből egymilliárd forintot fordítottak volna a nemzeti emlékhely, vagyis az egykori koronázóbazilika környezetének kialakítására, megújult volna a történelmi emlékhelyet a barokk belvárossal összekötő Fő utca és a volt vidámpark területén a középkori Székesfehérvárt bemutató makettváros, mellette pedig „királyi játszópark” épülhetett volna. Cser-Pal-kovics András polgármester azt mondja, 2006-ban a fehérvári egyfős baloldali képviselő-testületi többséget az MDF-es képviselő biztosította (Viniczai Tibor alpolgármesterként volt felelős az uniós pályázat kidolgozásáért), és az ő szíve csücske volt ez a terv. Mostanra azonban kiderült, hogy sem megfelelő terv nem áll mindehhez rendelkezésre, sem a finanszírozási struktúra nem jó. A polgármester szerint nem is szabad egy nemzeti emlékhelyet idegenforgalmi projektként kezelni, vagyis nem az uniós elvárások szerint kell látványossággá tenni. Nemzeti emlékhelyet csak nemzeti finanszírozásban lehet megőrizni és működtetni.
Mivel nem a Királyi Séta program az első olyan uniós pályázaton nyert pénzből tervezett nagyberuházás, amelyik kútba esik, érdemes végigkövetni a történet logikáját. Mind a vasutat és fogadóépületet építő szentendrei skanzen, mind a 3,3 milliárdot nyert Szépművészeti Múzeum, miként a fehérvári terv is, azzal nyerte el a döntéshozók kegyét, hogy nem a kulturális beruházásra, hanem az idegenforgalmi vonzerő növelésére tette a hangsúlyt. Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának azt vetették a szemére a műemlékvédők a bővítési terveket látva: ahelyett, hogy a meglévő, egyes részeiben még háborús károkat magán viselő múzeumépületet újítaná fel, a föld alá fogadóteret akar építeni. Baán arra hivatkozott, hogy arra kell pénzt szerezni, amire adnak, márpedig most erre ad az unió, múzeumfelújításra meg nem. Hasonló a logikája a makettvárossal és játszótérrel megspékelt fehérvári tervnek is. Cser-Palkovics András is megerősíti, hogy a pályázati kiírás akkor ezt tette lehetővé, ezért is juthatott a projekt vakvágányra.
Bár a székesfehérvári vezetés most az ígéri, hogy másik pályázat eredményeként a Fő utca felújítása hamarosan megkezdődik, a romkert, benne a középkori bazilika helyzete azonban továbbra is bizonytalan. Az ezredfordulón már acélszerkezetes tető épült a régészeti maradványok megvédésére, de azt négy év múlva lebontották, mert hatalmas volt miatta a felháborodás. A tetőnek csak az egyik hibája volt, hogy nem tetszett a helyieknek, annál nagyobb, hogy a pilléreit belefúrták a középkori kövekbe – és még csak nem is adott teljes védelmet a romoknak. Székesfehérváron tehát senki nem akar még egy rosszul sikerült építkezést, az előzmények ismeretében viszont ennek megint nagy volt az esélye. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2009 augusztusában ugyanis kiadta az építési engedélyt Szabó Zoltán építész tervére, de ez a terv maradéktalanul csak a politikai döntéshozóknak tetszett, a szakma, vagyis a műemlékesek és az építészek heves támadást indítottak ellene. Szabó elképzelése szerint kiásták volna a bazilika jelenleg földdel betemetett, a térszint alatt két méterre lévő, korábban már feltárt maradványait, és a köveket lábakon álló betonfödémmel lefedték volna. Alatta altemplomszerű, három-négy, helyenként öt méter magasságú tér alakult volna ki, amely alkalmas a falmaradványok védelmére, bemutatására és körüljárására. Ezt a megoldást a szakmai fórumok is pártolták, sőt már régóta sürgették, a kövek állapota ugyanis védelem hiányában romlik. A vitát a második elem váltotta ki: a bazilika valamikori főhajójának és két oldalhajójának jelzésszerű, kilenc méter széles, harmincnyolc méter magas építészeti megjelenítése, vagyis egyfajta diadalív a templom legfontosabb helyén, . Ennek segítségével Szabó szerint a látogató érzékelheti a koronázótemplom egykori méreteit.
Azt a szakmai vita során senki sem vonta kétségbe, hogy az építészettörténész a fehérvári bazilika legszakavatottabb ismerője, 1983-tól folyamatosan dolgozott a feltárásán, előbb Kralovánszky Alán régész munkatársaként, majd kutatásainak folytatójaként. Az évek során megismerte a középkori templom minden építészeti periódusát, követte a hatszáz év alatt bekövetkezett változásokat, és mérései szerint az a diadalív, amelyet megtervezett, az épület eredeti méreteit mutatná meg. A művészettörténészek – élükön Marosi Ernő akadémikussal – viszont azt állították, hogy a Szabó által tervezett stilizált épület nem több építészeti fikciónál, vagyis történelemhamisítás: a modern műemléki felfogás egyébként is a konzerválás, nem pedig a restaurálás. Marosi azt fejtegette az Élet és Irodalomban 2009-ben megjelent interjúban, hogy a magyar nyelv különbséget tesz emlékmű és műemlék között. Az emlékművet az utókor számára emeljük, műemléket azonban nem lehet szándékosan létrehozni. A kettőt pedig nem szabad öszszekeverni. A művészettörténész mellé felsorakoztak a régészek is, Szabó jószerével egyedül maradt, tervét nem védte senki.
Kétségtelen, hogy Szabó Zoltánt nem pályázattal választották ki a tervezésre, hanem az akkor még Szili Katalin vezette Nemzeti Emlékhely Közalapítvány kérte fel mint a terület legjobb ismerőjét. A műve körüli szakmai vita azonban az utolsó pillanatban robbant ki, amikor már nem volt idő újratervezésre, mindenki attól félt, hogy a pénz elúszik. Ebben a kényszerhelyzetben adta meg az építési engedélyt Szabó tervére 2009 augusztusában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Ez azt jelentette, hogy elkezdhetnek a kiviteli terveken dolgozni. A hivatal akkori elnöke, Mezős Tamás lapunknak diplomatikusan azt nyilatkozta, hogy társtervezőt vonnak be a munkába, akivel Szabó Zoltán a turisztikai vonzerő csorbítása nélkül korrigálhatja a kifogásokat. Ez a finom megfogalmazás azt sejtette, hogy a tér fölé tervezett építmény egészen más képet fog mutatni, mint az engedélyezett terv. Az illetékesek úgy tervezték, hogy szeptemberre elkészülhet az új rajz, november végére a kivitelezési tervek, 2010-ben megkezdődhet a közbeszerzési eljárás, júniusban az építkezés. Ma már tudjuk, hogy mindebből semmi sem lett.
Cser-Palkovics András fehérvári polgármester azt mondja, 2010 októbere, tehát az önkormányzati választások után tárgyaltak Szabó Zoltánnal, aki pozitívan állt hozzá az új vezetés igényeihez. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy az uniós projekt idejéből már kicsúsztak, ezért is döntött úgy május 31-én a megyei és a városi közgyűlés közös ülésén, hogy felmondja a szerződést. Új alapról kell elkezdeni a nemzeti emlékhely méltó megóvását és bemutatását. A pályázati önrészből megmaradó pénzt – 280 millió forintot – pedig a város egyéb fontos beruházásaira fogják fordítani. A polgármester szerint az egykori koronázótemplom romjait szakrális kegyhellyé kell alakítani, a módosításban már csak ezeknek a szempontoknak kell szerepelniük, az idegenforgalmi szempontokat pedig ki kell zárni. Elképzelése szerint a lefedett falak között altemplomot kell kialakítani, mely kis kápolnaként szolgálhatja a szakralitást. A koncepció kidolgozását el kell indítani, és ennek során megfogalmazni, hogy mit is jelent a romkert fogalma, mit a nemzetnek Szent István bazilikája. Azt tervezik, hogy 2013-ban, Szent István halálának 975. és az 1938-as országgyűlés 75. évfordulóján – ekkor döntöttek arról, hogy augusztus 20. az államalapító ünnepe lesz – már Székesfehérváron, a megújított nemzeti emlékhelyen rendezhetik az állami ünnepet.
Az előzmények ismeretében megkerülhetetlen a kérdés: a politikusok vagy a szakma fogja-e kimondani a bazilika megújítási terveire a végső szót? Cser-Palkovics András azt mondja, a fenntartók, tehát a város és a megye határozza meg az elvi szempontokat, a többi a szakma dolga. Jó lenne legalábbis, ha így lenne. Ha viszont nem lesz a tervekről szakmai megegyezés, akkor a közgyűlések magukra vállalják a döntés felelősségét.