A turul azé, aki megismeri

Győztek a nácik – ezzel a címmel jelentetett meg cikket a Népszabadság. Gondoltam, talán Franciaország megszállásáról értekeztek vagy Ausztria lerohanásáról; de vajon miért éppen most? Elkezdtem olvasni Révész Sándor cikkét, és döbbenten láttam, hogy a nácik mi vagyunk. Elsősorban a XII. kerület polgári érzületű lakossága, amely szótlanul tűri a nem egyszerűen diktatórikus, hanem náci döntést: nem kell lebontani a második világháború civil áldozatainak emléket állító turulszobrot.
Emlékeztetőül: hatéves jogvita, heves tüntetések és ellentüntetések után végleges fennmaradási engedélyt kapott a XII. kerületi turulszobor. A második világháború civil áldozatainak emlékét őrző alkotás a Fővárosi Közgyűlés MSZP– SZDSZ-es többségétől nem kapta meg a támogatást, Mitnyan György akkori fideszes polgármester mégis felállíttatta. A balliberálisok, sajtójuk és politikusaik azóta náciznak és turuloznak. Fenyegetőzve követelték hat éven át az emlékmű lebontatását. Pokorni Zoltán javaslatára tavaly fogadta el az Országgyűlés azt a jogszabályt, amely a fővárosi önkormányzat helyett a kerületekre bízza, hogy döntsenek a területükre tervezett emlékművekről. Így a turul végleges fennmaradási engedélyt kapott. Nincs ebben semmi meglepő. Adtak ki már ebben a kerületben másféle fönnmaradási engedélyt is. Gondoljunk Oszkó Péter házára. Igaz, az nem az MSZP–SZDSZ-kormány civil áldozatainak emlékére épült, de az engedélyekkel ott is zűr volt, mert más valósult meg, mint amit a tervek tartalmaztak. Oszkó végül is megkapta vízfüggöny nélküli házára a fennmaradási engedélyt, megúszta hétmillió forint büntetéssel, amelyet zsebből kifizetett. Maradhatott az alagsori fitneszterem minden egyéb luxussal, hiába tért el az építmény az engedélyezett tervtől. Oszkó háza teljesen rendben volt a baloldali sajtónak, nem emlékszem, hogy Révész Sándor valamely cikkében föltette volna a kérdést: ha egy hivatalban lévő pénzügyminiszter nem bizonyul törvénytisztelőnek, akkor mi várható az egyszerű állampolgártól?
Más a helyzet a nácizmus ragályát még szoborformában is madárinfluenzaként terjesztő kerecsensólymokkal. A Népszabadság publicistája aligha véletlenül időzítette a náciuralmat már nem is vizionáló, hanem állító cikkecskét Hillary Clinton amerikai külügyminiszter látogatásának hetére. Csak akad valaki a Tom Lantos Intézet avatásán, aki a külügyminiszter orra alá dug egy Népszabadságot, elég a címet lefordítani: „Győztek a nácik.” Kell ennél több? Ez a cikk valóban csak arra jó, hogy meg lehessen mutatni az amerikai külügyminiszternek, akinek valószínűleg be lehet mesélni, hogy a turul fasiszta szimbólum, nem pedig a magyarok ősi madara, Anonymus is ír róla. Honnan tudná szegény Hillary Clinton, ki volt Anonymus? A lényeg úgyis a cikk címe, a többi nem érdekes, De Gaulle-nak Malraux személyében volt egy egyetemes műveltségű kultuszminisztere, de nem az a világátlag. Liberálisaink bízvást reménykedhetnek abban, hogy Hillary Clintonnak nem lesz ideje rövid ittléte alatt este a szállodai szobájában a Gesta Hungarorumot elolvasni, és így ők a turulpárti nácik ellen már nyerésre állnak a külügyminiszter asszony szívében.
Úgy tűnik, Révésznek mindenki náci, akinek nem okoz gondot a magyarság ősi, mitikus madaráról készült szobor, s aki nem állt a harcosok közé, akik a turul lebontását követelték. S persze minden turulpárti magyar egy potenciális fasiszta. A XII. kerületben csak úgy hemzsegnek. Naponta sétálnak el a szobor előtt, és még egy Molotov-koktélt sem dobnak rá. Vagy mennek a temetőbe, szomorú szemmel kinéznek az 59-es villamos ablakán, és ahelyett, hogy ökölbe szorulna a kezük az antifasizmustól, mázsás szívvel a halottjukra gondolnak.
A kerületi lakosok egy részének volt képük a szobor megmaradásáért tüntetni ahelyett, hogy legalább egy szolid kis robbantáson törték volna a fejünket. Inkább élik a maguk életét, dolgoznak, hazamennek vacsorázni, nézik a Hír TV-t, kikérdezik gyerekeiket a tananyagból, aztán elteszik magukat másnapra. Semmi tiltakozás, egy árva transzparens nem telt tőlük „A kerecsensólyom náci madár!”, „Le a magyar őstörténettel!” „Vesszen a Gesta Hungarorum!” vagy valami hasonló lojális üzenettel, a budai lakásukban, villájukban rettegő liberálisok megnyugtatására.
Révészt a legkevésbé sem érdekli, hogy a kerecsensólyom (lánykori nevén turul) a magyar nép ősi, mitikus madara, nincs olyan néprajzos, aki ne említené meg, különösen, ha azokkal a történelem előtti időkkel foglalkozik, amelyekben minden nép kialakította viszonyát szent, különösképpen tisztelt állataihoz, amelyek közt a madarak szép számmal voltak jelen. Elég csak a világfamotívumra gondolni, amelynek ágain vagy éppen a fa tetején éppúgy madarak ülnek a pogány magyarok hitvilágában, mint a szibériai népeknél, például a nanajoknál, az evenkiknél, előbbieknél például a sámánfa ágain. Sokat foglalkozott a madárszimbolikával a zseniális román vallástörténész, Mircea Eliade is, közte a sas és a sámán közötti mitikus kapcsolattal (a mi őseink is sámánhitűek voltak, ami József Attilának, Nagy Lászlónak, Juhász Ferencnek nem okozott gondot), sőt állítása szerint a sámánöltözék valójában madáröltözék.
Mindezt csak azért írom le, hogy érzékeltessem: azokhoz tartozom, akiknél az időszámítás nem a Szálasi-uralom leáldozásával kezdődik, hanem Krisztus születésével. Nemcsak a zsidóságnak, a turulnak is múltja van. Az őstörténeti idők, jelképek és mítoszok világát kötelezően ismerendőnek tartom egy műveltebb újságírónak, mert sok baj volt már abból, hogy egyesek a kultúrtörténeti hagyományokat egy ideológiával terhelt mozdulattal lesöpörték.
Ezt ma sem teheti meg senki, még ha utálja is a kerecsensólyom tekintetét.
Kiigazítanám Révész cikkének téves állítását, ugyanis Göncz Árpád Tatabányára nem a turulszobor avatása miatt ment el, mert akkor körülbelül 1880-ban kellett volna születnie, lévén a tatabányai turult, Közép-Európa legnagyobb madárszobrát 1907-ben avatták. Göncz az újraavatáson vett részt, ha akarta, ha nem, a turul ugyanis millenniumi emlékmű volt, csak nem készült el időre. A nácik pedig 1907-ben még csak ifjak voltak, fejükben a kezdődő század mérges gőzeivel.
Elég nehéz úgy vitatkozni valakivel, hogy én azt mondom: Diószegi Vilmos, A pogány magyarok hitvilága, ő meg rám üvölt: Szálasi-bérenc! Én csöndben folytatnám: Juhász Ferenc, Virágzó világfa, ő elhallgattat: nácibarátok! Eichmann pribékjei!
Az ilyen vitatkozókat végigmérem, és sarkon fordulok.
A liberálisok hiába akarták, hogy a békés hegyvidéki lakosok törjék össze a turulszobrot. Nem voltak rá hajlandók. Jól tették. Az országban több száz turul van, a történelmi Magyarország területén is számtalan turulszobor látható. Erdélyben még a románok is békén hagyják a kiterjesztett szárnyú kerecsensólymokat, csak a mi liberálisaink csattogtatják örökké téveszméik kancsukáját.
Őseink egy bátor és harcos madárban lelték föl lelkiségük jelképét. Ahelyett, hogy szent állatuknak kaméleont, vakondot vagy esetleg földigilisztát választottak volna. Igaz, ha az utóbbiak mellett döntenek, ma már talán mi is a föld alatt vagyunk.