Barta Tamás, a szíven lőtt gitáros

Amikor 1971-ben az LGT-be került, Magyarország legjobb gitárosának mondták. Az 1974-es amerikai turnéról nem tért haza, rövid ideig még zenélt, aztán kikopott a szakmából. Pedig az volt az élete. Üzletet nyitott. 1982 februárjában holtan találták Los Angeles-i lakásában, két golyó volt a szívében. A rendőrség öngyilkosságként zárta le az ügyet. Rejtély, hogy tudta kétszer szíven lőni magát. Annyi tudható, hogy Barta Tamás valószínűleg belekeveredett a Los Angeles-i magyar papírmaffiába, amelyik abból élt, hogy megvesztegette a nagyvállalatok beszerzési igazgatóit, hogy tőle rendeljék az írószert. A pénzt felvette, az árut viszont nem szállította le. Lehet, hogy kábítószer-kereskedőknek tartozott. Esetleg lemásolt egy olyan listát, amelyiket nem kellett volna.
Barta Tamás, akire már csak a középkorúak emlékeznek, júliusban lenne 63 éves. Nem elsősorban róla szólt Gellért András A Metro Klubtól a Szigetig című zenés magyar rocktörténeti sorozatának legutóbbi része, de mégiscsak Barta jegyében fogant. Az LGT-történetnek ez a fejezete ugyanis rávetült a zenekar életére, a gitáros disszidálása miatt a zenésztársak is gyanúsak lettek, a kultúrpolitika pedig öt évre megtiltotta a Barta-szerzemények játszását, pontosabban az egész 1973-ban megjelent Bummm! című albumot. Így ment ez akkoriban. Gellért András sorozata azért érdekes, mert nem szomorú hangú rocktörténészek és vidám hangú Ungvári Tamások mondják el a történtekről a verziójukat, hanem maguk az érintettek, miközben elő van halászva a Magyar Rádió hangtárából a fellelhető anyag, így például a Bartáról készült Markovits Ferenc-dokumentumműsor részlete. Ebből hallhatók Barta Amerikából édesanyjának küldött hangüzenetei is. Felidézik a zenekari tagok, milyen volt az akkori legnagyobb magyar gitáros, hogyan próbálták lebeszélni róla, hogy kint maradjon, milyen kudarcok érték ott – nem lehetett énekes, mert akcentusa volt, mondja Presser Gábor –, végül hogyan értesültek a halálhíréről.
A magyar rock története éppúgy a kultúrtörténetünk része, mint az irodalomtörténet. Vannak híres halottjai, nagy élő öregjei, vissza-visszakapaszkodó reménykedői, és a legtöbben eltűntek a süllyesztőben. Bár a retró újra és újra feléled, csak kevés marad fenn a rostán. Meglepő módon olyan is, amit a maga korában nem értékeltek. Máté Péternek nem volt egyetlen aranylemeze sem, a Hungaroton nem akart szerződni vele, mert nem vették a lemezeit. Ma meg az ő dalaival tarolnak a vetélkedőkben. Akik a tabáni LGT-koncerteken csápolnak a Gyere, gyere ki a hegyoldalba című nótára, nem tudják már, hogy Barta Tamás a szerzője. Gellért András jót tesz, amikor leporolja ezeket a történeteket.
(A Metro Klubtól a Szigetig, Kossuth rádió.)