Cafatok

A gyöngyöspatai cigányok vezetője, Farkas János azt mondta áprilisban, minden baj akkor kezdődött, amikor a Jobbik betette a lábát a faluba. Farkas Jánosnak nem volt igaza, mert a lopások, kődobálások, gyalázkodások korábban is mindennaposak voltak a faluban. S persze nem csak Gyöngyöspatán.
Farkas Jánosnak azonban valamennyire mégiscsak igaza volt, hiszen az erőpolitika megjelenése tovább szította az ellentétet. Annyi feszültség halmozódott addigra fel a településen, hogy az lett volna a meglepő, ha sosem következik be a robbanás. Ám a kanócot tavasszal olyan emberek gyújtották meg, akik többnyire nem is Gyöngyöspatán élnek, nem mindennapi elszenvedői az agressziónak, akiknek azonban ez a súlyos társadalmi feszültségektől terhelt település lehetőséget adott a kiugrásra. Az önjelölt rendteremtésre, a politikusi szerepben tetszelgésre, az öt perc (vagy annál sajnos kicsit több) hírnévre. A másik oldalról pedig a „náciveszéllyel” riogatásra, a rasszista bélyeg ragasztgatására.
Mi most abban reménykedünk, hogy Farkas Jánosnak mégsem volt igaza. Merthogy a vasárnapi időközi polgármester-választást a Jobbik jelöltje, Juhász Oszkár nyerte meg, besöpörve a szavazatok harmadát, maga mögé utasítva hat független aspiránst. Legyőzte az esélyesnek tartott, de inkább az állóvíz-politikát képviselő Matalik Ferencné alpolgármestert, valamint a tetoválásait ezúttal öltöny alá rejtő, véderős Eszes Tamást, a „legütőképesebb” jelöltet, aki nemrégiben dulakodásba keveredett jobbikos ellenfelével. (Továbbra sem világos, ki ütött vissza előbb.)
Gyöngyöspata az erős kezek mellett voksolt, összességében a választók negyvenöt százaléka gondolta úgy, hogy radikális polgármester tud csak rendet tenni a településen. Kérdés azonban, hogy az elkeseredés, az érzelmek vezették-e őket döntésükben, vagy az alternatíva hiánya. Juhász Oszkár kampányában (ahogyan Eszes is) rendszeresen emlegette az érpataki modellt, aminek lényege, hogy először rendet kell teremteni a településen, minden más, így a gazdasági felemelkedés csak ezután következhet. Való igaz, ameddig zölden ellopják, kár almát termelni, azt azonban naivitás gondolni, hogy pusztán a rend garancia arra, hogy a szépen beérő piros almának piacot is lehet találni; hogy a település pénzt tud szerezni például az egykor méltán híres (azóta részben széthordott) pincesorának felújítására; s főként arra, hogy a feszültségek megszűnnek. Erőszakkal ideig-óráig ki lehet kényszeríteni a közbiztonságot, ám ez csak felszínes, tüneti kezelés marad addig, amíg az emberek fejébe nem sikerül tudást, morált, gyomrukba pedig laktató ebédet tölteni. Ehhez átgondolt stratégia és sok év munka szükséges, de a jelek szerint okkal tarthatunk a tévutaktól, s attól, hogy személyeskedésre megy majd el az energia.
Juhász Oszkár csendőrséget akar, de azon túl, hogy felállításához polgármesterként sincs joga, az intézkedéssel a sehova nem vezető adok-kapoknak nyújt ismét táptalajt. „Cigánybűnözés” kontra „náciveszély”, újra és újra. Persze – s itt jön az alternatíva kérdése – Gyöngyöspatán és a többi problémás településen a kormány is vizsgázik. Nemcsak a választásokon, hanem mindennap. Mert ha (okkal) elutasítjuk, hogy önjelölt rendfenntartó alakulatok masírozzanak az utcákon, akkor (joggal) elvárjuk a kormányzattól, hogy szavatolja minden egyes állampolgár biztonságát. Ha azt gondoljuk, az érpataki modell önmagában nem hoz legalább viszonylagos jólétet, akkor az ország vezetésétől ki kell követelni, hogy Hevesbe, Borsodba is tereljen befektetőket. Például úgy, hogy az adó- és egyéb kedvezményeket akkor kaphatják meg a nagyvállalatok, ha a hátrányos helyzetű térségekben teremtenek munkát. A Fidesznek meg kell értenie, tovább nem tarthatja magát távol az eseményektől, a való világtól, nem tekinthet a gyöngyöspatai eseménysorozatra úgy, mintha elszigetelt jelenség volna. Persze jönnek a hétköznapok, a cselekvés ideje, s a Jobbik-lufi kipukkanhat. Ám a cafatok miránk hullanak vissza.