Feltűnő hallgatásba burkolóznak az idősebb dolgozók, akik már a rendszerváltozás előtt is a filmforgalmazó vállalat munkatársai voltak, ha a régi időkről próbálja valaki faggatni őket. Gulyás Balázs, a Mokép-Pannónia Kft. igazgatója lapunknak elmondta, annak idején utasításba kapták, hogy nem beszélhetnek senkinek sem a pártállami felső vezetőknek rendezett zártkörű vetítésekről. A dolgozók ma is tarthatnak valamitől, hiszen amikor telefonon azt szerettem volna megtudni Gulyás Balázstól, hogy pontosan kik is vettek részt Kádár János mellett azokon a zártkörű vetítéseken, az igazgató kis türelmet kért, mondván, éppen itt van a kolléganő, akitől megkérdezi, ám a hölgy elhárította a kérdést, behallatszott a telefonba, hogy azt válaszolja a főnökének: „én itt sem vagyok”.
Sokatmondó, hogy 1990-től mostanáig egy Mokép-igazgatónak sem jutott eszébe, hogy részletes – minden vagyonelemet felölelő – leltárt készítsen a cégnél. Több mint húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kőbányai telephely lezárt helyiségének titkára fény derüljön. Ki tudja, ha nem költöznek, mikor kerül elő az a hatezer filmtekercs?
Gulyás Balázs érdekességként említi, hogy még azok a piros színű bőrfotelokat is megtalálták, amelyek Kádár elvtársék kényelmét szolgálták bennfentes mozizásuk idején. Vetítéseken szeretnék bemutatni a fellelt filmarchívum gyöngyszemeit, ám ehhez előbb tisztázniuk kell a filmekhez kapcsolódó szerzői jogokat. Felvetődött, hogy egy végzős, szerzői jogra specializálódó joghallgató akár a diplomamunkáját is megírhatná a filmarchívum darabjainak szerzői jogi helyzetéről. Tekintve, hogy a filmek egy része történelmi jelentőségű, a Mokép történész szakértőket is fel kíván kérni a katalogizálásukhoz.
Azokat a filmeket, amelyeknek már lejárt a szerző jogi védelme, be lehet mutatni, már a Millenáristól érkezett is ilyen megkeresés a múlt héten. Vannak olyan filmek is a gyűjteményben, amelyeket csak „betekintésre” szereztek be az elvtársaknak. Ezeket filmeket csak az illetékes elvtársak nézhették meg Magyarországon. Ők jókat szórakozhattak vagy éppen kéjesen borzonghattak a „mocskos kapitalista” filmipar alkotásain, ám ha politikailag avagy ideológiailag károsnak ítélték a köznép számára, akkor csak ők élvezkedhettek a filmcsemegéken.
A filmarchívum feldolgozása csak most kezdődik el, ezért csak néhány kiragadott példával tudta illusztrálni Laska Pál, a Mokép sajtófőnöke azt, hogy milyen filmeket nem engedtek bemutatni nekünk annak idején. Van köztük szocialista országbeli film is, ilyen például az „Odyssea” csehszlovák alkotás. Az 1984-ben készült Terminátor – A halálosztót csak 1988. május 26-án játszották először a magyar mozik.
Talán soha nem tudjuk meg, vajon miért nem láthatták a magyarok az 1955-ben készült Quentin Durward című angol történelmi kalandfilmet, ami Sir Walter Scott regénye alapján készült, és arról szó, hogy egy XV. századi skót nemes segít IV. Lajosnak megtartani veszélyben lévő hatalmát. Durward és egy szép grófnő biztosítékokká válnak egy politikai erőharcban, a szerelem pedig – természetesen – győz.
A párt legfelsőbb elitjének összehordott filmtárban Robert Clouse A sárkány közbelép című Bruce Lee-filmje mellett megtalálható volt Francois Truffaut Négyszáz csapás című világhírű alkotása is vagy éppen David Lynch Elefántembere.
Színes műfaji kavalkád jellemző az archívumra, hiszen a Rocky Horror Picture Show mellett megtalálható benne az erotikával rendesen megfűszerezett 9 és 1/2 hét című film Kim Basingerrel és Mickey Rourke-kal, illetve az Életben maradni hollywoodi mozi is John Travoltával.
Az úgynevezett Kádár-filmarchívum darabjainak nagy többsége amerikai vagy nyugat-európai gyártású, ám szép számban kerültek elő szovjet filmek is, köztük olyan filmtörténeti munkák, mint Eizenstein vagy Grigorij Csuhraj művei. Magyar filmekből azonban nem sokat válogattak maguknak az elvtársak, tudtuk meg Gulyás Balázstól.
Kádár János és néhány fontos funkcionárius szórakoztatását szolgálták ezek a most fellelt filmek. Kádár ritkán, szinte csak a szabadsága idején nézett tévét, ám a mozit szerette. Arról, hogy Kádár a nyugati filmekről elég tájékozott volt, a Magyar Televízió 1979. március 14-i elnökségi üléséről készült jegyzőkönyvből is értesülhettünk, amely Nagy Richárd elnök beszámolója alapján részletesen tájékoztat a pártfőtitkár tévénél tett látogatásáról. A dokumentum szerint Kádár elmondta a tévé elnökének, hogy a külföldről beszerzett anyagoknál „érzékeli a polgári, kispolgári életérzést”, és e jelenségtől óvná a televíziót.
„Nézze, magának lehet, hogy még a szex érdekes, nekem már kevésbé. De én nem is akarok a szex ellen szólni” – interpretálta Nagy Richard szó szerint Kádár szavait. „Ő azt mondta, hogy az öncélú. Ő úgy érzi, hogy néha az öncélú ilyen… szóval a sex azért van benne, hogy a filmet egyébként eladják, különben a film nem sokat mond – mondja ő. Ő csak ezt vetné fel. Ő nem akarja kizárni, nem mondja azt, hogy zárjuk ki a szexet, mert az egy jó dolog, kell a televízióban” – idézte fel a „Főnök” szavait Nagy Richárd.
Prukner Páltól, a filmforgalmazásban jártas szakember egy filmszaklapban megjelent korábbi interjújából tudhatjuk, hogy a pártállami időkben milyen feltételeknek kellett megfelelnie egy nyugati filmnek, hogy a hazai közönség elé kerülhessen: „Szocialista erkölcsöt sértő filmeket nem lehetett bemutatni, bizonyos erőszakon felüli jeleneteket sem, és hát persze nem jöhettek be olyan filmek se, melyek valamilyen módon bírálták a rendszert.” „A Pink Floyd A fal című filmjénél hangos vita alakult ki, mivel az egyik odadelegált képviselő szerint fasiszta ideológiát képviselt – én a másik oldalon álltam, hogy pont az ellenkezőjéről van szó. A bizottságon belül hierarchia volt, de egy ember nem tilthatott le egy filmet. A minisztérium képviselőjének nyilván vétójoga volt és ha az akkori Mokép-vezérigazgató azt mondta, hogy nem, akkor az a film természetesen nem ment. De még így is megkockáztatom: bizonyos mértékig még demokrácia is volt. Mindenki elmondhatta a saját véleményét. Hogy az onnan kiment vagy nem, valahol feljegyezték-e vagy sem, azt nem tudom. Biztos volt besúgó a Moképnél is…”
origo.hu
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek
