Két túrázó meghalt szombaton a Fogarasi-havasokban, miután harmadik társukkal együtt megcsúsztak a Netedu-csúcs (2351 méter) nyugati lejtőjén. A túlélőt helikopterrel hozták le a Fogarasi-havasokból, írta meg a Krónika portál.

A Szeben megyei hegyimentő szolgálat szombat esti tájékoztatása szerint a két elhunyt férfi több száz métert csúszott egy meredek lejtőn, és nem volt esélyük a túlélésre. A harmadik, a balesetet túlélő turistát egy hegyimentő mentette ki a Fogarasi-havasokban, csörlő segítségével ereszkedett le a helikopterből, hogy biztonságba helyezze.
A sérültet a Bâlea-tóhoz szállították, nincs életveszélyben.
A hegyimentők szerint a turistáknak nem volt téli felszerelésük, pedig a Fogarasi-havasokat most vastag hóréteg borítja.
Dan Popescu, Szeben megyei hegyimentő szolgálat igazgatója közölte, hogy mindhárom túrázó ploiești-i, a két elhunyt férfi 35, illetve ötvenéves.
A baleset helyszínére ugyancsak hegyimentő ereszkedett le, aki megállapította a másik két személy halálát. Azonban a rendkívül nehéz terepviszonyok és az időjárási körülmények miatt a holttesteket szombaton nem tudták csörlő segítségével kimenteni.
A szebeni hegyimentők tájékoztatása szerint a mentést vasárnap folytatják, mind szárazföldön, mind pedig légi úton, az időjárás alakulásától függően.
A romániai hegyimentő szolgálat munkatársai szinte napi rendszerességgel mentenek eltévedt vagy bajba jutott turistákat az ország hegyvidékein. 2024-ben a Salvamont mintegy 6500 alkalommal folytatott bevetést, ennek során 7562 személyt mentettek meg. Az idei nyári szezon kiemelkedő hónapjának számító augusztusban nyolcszáz túrázó, kiránduló életét mentették meg a hegyimentők, viszont tizenöten életüket vesztették a hegyen.



















