Kitüntetés hadisírgondozásért. A magyar hadisírok, emlékművek és kegyeleti helyek ápolásáról szóló riportjaiért lapunk munkatársát, Margittai Gábort II. osztályú Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címmel ismerte el Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Megelégelte a kincses város magyarsága a Házsongárdi temetőben szinte napi rendszerességgel elkövetett garázdálkodásokat. Az erdélyi magyar történelmi egyházak, valamint tíz helyi magyar civil szervezet vezetői szombatra meghirdették a sírkert ökumenikus áhítattal egybekötött együttes bejárását, amelyen tiltakozni kívánnak a felbecsülhetetlen építészeti emlékek évek óta tartó rongálása ellen. Az utóbbi időben nem telt el hét anélkül, hogy a több mint négyszáz éves temetőben ne gyaláznák meg valamelyik évszázados sírkövet. Nemrég a Bánffy család sírkertjében két XIX. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök frissen restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal.
Műemlékvédők és Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója hosszú évek óta hasztalanul követelik a sírkert gondnokságát ellátó helyi önkormányzattól, hogy akadályozza meg a pusztítást, lásson neki mintegy négyszáz sír műemlékké nyilvánításának. A polgármesteri hivatal pénzhiányra hivatkozott, de a napokban rászánta magát, hogy térfigyelő kamerákkal hálózza be a 25 hektáron fekvő, 1970-ben műemlékké nyilvánított sírkertet.
A hét elején sikerült áttörést elérni: a román kultuszminisztérium által felkért szakértők nekiláttak a Házsongárd műemlék sírjainak topográfiai felméréséhez. A sírok külön-külön műemlékké nyilvánítása lehetővé teszi, hogy a rongálókat megbüntessék. A sírkövek és kripták helyreállítására való pályáztatáshoz szükség van a síremlékek művészettörténeti leírására, amely a néhány hónapig tartó felmérés során szintén elkészül. Egy héttel ezelőtt egyébként meglátogatta a temetőt Detlev Boeing, az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatósága kisebbségi és emberi jogokért felelős főtanácsosa is, aki a látottak alapján leszögezte: fel kell hívni a közvélemény figyelmét a sírgyalázásokra. Mentőövet nyújthat Erdély panteonjának az is, hogy a magyar kormány – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bejelentése szerint – javaslatot kíván tenni Bukarestnek: kerüljön a temető Románia UNESCO-listájára. Márpedig ehhez valamennyi sírhelyet külön-külön védetté kell nyilvánítani, ez a folyamat azonban már az idén befejeződhet.