Kalandvágytól és egzotikum iránti érdeklődéstől függően ki megkönnyebbülve, ki sajnálkozva hagyja el Albániát. Az ország keleti kapuja fent nyílik a hegyekben: romos bunkerek őrzik a hágót, ahonnan le lehet tekinteni a kelet felé fekvő hatalmas, kéklő medencére. Az Ohridi-tó fölött járunk, amelyen Macedónia és Albánia osztozik. A kétharmad balatonnyi tó rendkívül látványos vidéken fekszik: alpesi magasságú hegyek ölelik körbe, a föléje emelkedő csúcsok párába vesznek az esti homályban. Bár területre kisebb, mint a Balaton, térfogatra nagyságrendekkel nagyobb nála: a magyar tengerben 1,9, míg az Ohridi-tóban 55,4 köbkilométernyi víztömeg található. Nem csoda, hogy a tó és környéke a Balkán üde, zöld szíve, különösen tavaszszal. Az itt élő állatfajok mintegy fele csak ebben a tóban honos.
Ohrid városa a tó északi partján fekszik, és adja magát az öszszehasonlítás: ez Macedónia Siófokja. A tóparti, szocreál szállodasor, a kikötőben álló tavi hajók és kis vitorlások, az árnyas fasorok mind a balatoni nyaralóhelyeket idézik, igaz, 15-20 évvel ezelőtti állapotukban. Albánia után minőségi ugrás tehát Ohrid, amely ráadásul hangulatos óvárossal is rendelkezik. Török-balkáni típusú, fecskefészekként egymáshoz tapadó, faszerkezetes, fehér házak és középkori, bizánci templomok, kápolnák alkotják a tó fölé kúszó csendes városkát. Egy kies sziklafokon emelkedik a XIII–XIV. századi Kaneo Szent János-templom, kertjében magányos sírkereszt áll tökéletes harmóniában a körülötte fekvő tájjal. Az Ohridi-tó Macedónia legszebb vidéke: keskeny úton megközelíthető déli végében található a Szent Naum-kolostor, amit a pávák uralnak. Ezek a pompás madarak a kolostorudvar és a kert lakói, nyugodtan sétálgatnak a látogatók között, de ha kedvük tartja, felszállnak a templom oromzatára is, és ott rikoltoznak egymással. A középkori templom belsejében néma csend honol: gyertyafényes félhomályban tekintenek le ránk az ortodox ikonok szentjei.
Teljes lelki békében kelünk át ezután egy szédületes hágón, ami az ohridinál alig kisebb Preszpa-tóhoz vezet, amelynek túlsó partján már Görögország fekszik. Ez a szerényebb látnivalókkal rendelkező tó és Görögország északi, hegyes tájai kevesebb izgalmat nyújtanak. A Meteorák már annál látványosabbak: a Pindosz-hegység előterében, holdbéli tájban sziklacsúcsokra épült kolostorok Görögország világhírű nevezetességei, amelyeket az ott nyaraló magyarok tömegei is szívesen felkeresnek. Érdemes korán érkezni a kolostorokhoz, mert délben már buszok tucatjai ontják magukból a turistákat, és elvész az egykor szerb uralkodók által támogatott, majd a szultánok által is megtűrt, különös világ varázsa. A Pink Floyd éteri Dark Side of The Moonját hallgatva ereszkedünk le a mesebeli tájból, hogy egy nyüzsgő kikötőváros, Theszaloníki felé vegyük az irányt.
A Balkán Barcelonájaként is felcímkézhető görög nagyvárosban péntek este lüktet az élet: a kikötői sétányokon és a belsőbb utcákon is alig lehet elférni a korzózó emberektől és az egymást érő éttermektől, kocsmáktól, kluboktól vagy bároktól. Akármilyen nehéz helyzetben van is Görögország, a görög ember életkedvét nem kell félteni: tapssal és pénzzel jutalmazzák a kiülős helyek előtt játszó mutatványosokat. Reggelig zajlik az élet az utcákon, hogy aztán megállás nélkül mosódjon át a holnapba.
Másnap már északi irányba fordulunk: hiába beszélünk immár két uniós tagállamról, a görög–bolgár határ még mindig nagyon eltérő fejlettségű országok között húzódik. Bulgária az EU legszegényebb országa, és bár nem beszélhetünk albániai színvonalról, a bolgár vidék nagy része nagyon messze van még az európai átlagtól. Szegényes falvakon át megyünk be a Rila-hegység gyomrába, egy ózondús levegőjű, sűrű erdővel borított völgybe. A Rilai-kolostor Bulgária első számú látnivalója: a X. században alapított ortodox egyházi központ a török hódoltság fél évezrede alatt a bolgár kultúra egyik menedéke volt. A többször bővített és újjáépített Rila ma régi fényében fogadja a látogatókat. Az udvaron elmélyülten átsuhanó szerzetesek vagy barátságosan beszélgető pópák fekete alakjai emlékeztetnek minket egy évszázadok óta alig változó egyházi kultúrára.
Szófia, Bulgária fővárosa természetesen már világibb hely Rilánál, de a kolostornál kevesebbet ad az utazónak. Mondhatni, szinte semmit: kevés ilyen hangulattalan nagyváros lehet Európában. Miközben látszik persze a feltörekvés igénye (bevásárlóközpontok, plázák s egy pár belvárosi bár hoz nemzetközi hangulatot a városba), de Szófia összképét foltozott, poros utak, kopott századelős bérházak, Sztálin-barokk középületek és kiterjedt lakótelepek alkotják – mintha a Keleti pályaudvar környékét kereszteznénk Miskolccal. A városban kevés szórakozási lehetőség akad, szellemi érdeklődésünket kielégítő látnivaló vagy esemény még kevesebb. A bolgárok persze a Balkán többi népéhez hasonlóan nagyon kedvesek, de Bulgáriának még nagyon sokat kell fejlődnie, hogy utolérje Európát.
Ez különösen a Szerbián és az Alföldön keresztül tartó, egynapos utazás után, a Dunát és a budai panorámát megpillantva tudatosult bennünk. Budapest: nyugatról nézve a Balkán, onnan nézve a Nyugat kapuja, talán már örökre. Itthon vagyunk benne.
(Vége)
origo.hu
Magyar Péter botrányaitól volt hangos a hét
