Egy bizonyos nézőpontból

Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz, Bin-jip – Lopakodó lelkek, Az íj. Kim Ki-Duk mára klasszikusnak számító filmjeivel gyorsan meghódította a világot. Az idén ötvenéves dél-koreai rendező a 2008-ban forgatott Dream után hirtelen eltűnt a nyilvánosság elől, az idei cannes-i filmfesztiválon pedig megrázó öndokumentumfilmmel borzolta a kedélyeket: az önkéntes száműzetés dokumentuma, az Arirang – megosztva – elnyerte az Un Certain Regard kategória díját. Kim Ki-Duk Cannes-ban bojkottálta a sajtót, a Karlovy Vary-i filmfesztiválon azonban interjút adott lapunknak.

Cannes-ban ostromolta a sajtó, mégis mélyen hallgatott. Miért szólal meg most?
– Mondjuk úgy, hálából. Nézze, a Karlovy Vary-i filmfesztivál szervezői fizették a repülőjegyemet, a szállásomat a Grand Hotel Puppban, vetítik a mozimat a fesztiválon. Mégsem tehetem meg velük, hogy ha kérnek rá, nem adok interjút.
– Korábban három évig bírta a hallgatást. Egy menedékházban felállított kabinban élt teljes elzártságban, a nyilvánosság kizárásával. Hogyan tudta elviselni? Egyáltalán: miért vállalt spártai életet?
– A kabinban eltöltött napok egyrészt roppant unalmasak voltak, de csak részben. Közben, mondjuk úgy, visszataláltam önmagamhoz. Valójában örülök az ott eltöltött időnek, mert segített a lelki békém kialakításában, abban, hogy önkontrollt gyakoroljak. Emellett az élet új érzését is megtapasztaltam. Mindenkinek van egy keresztje, amelyet eltérő módon él meg.
– Nincs köze az elvonuláshoz annak, hogy 2008-as filmje, a Dream forgatásán kis híján végezetes kimenetelű balesetet történt?
– Tisztában vagyok vele, hogy a forgatásokon történhetnek balesetek. De a Dream forgatásán történt baleset akkora sokkot okozott, hogy az ember utána akarva- akaratlanul elkezd gondolkodni életről és halálról. Egy jelenetben a főszereplő Lee Na-young öngyilkosságot követ el, s felakasztja magát, a mozdulatsor pedig majdnem végzetes volt. Az esettől roppant mód megrémültem, a gondolataimba pedig egyre több kétely szövődött a munkásságomat illetően. Ezért döntöttem úgy, hogy egy időre visszavonulok.
– Miért döntött úgy, hogy rögzíti is, ami a kabinban történik?
– Nem készültem erre tudatosan, nem tettem semmiféle előkészületet. Három évig nem tudtam forgatni, a külvilágtól elzárva éltem, majd vásároltam egy Canon kézikamerát, és mindenféle szándék nélkül elkezdtem magamat felvenni. Amikor már sok anyag állt a rendelkezésemre, elhatároztam, hogy megvágom, és egy kerek filmet készítek belőle. Még ezzel sem voltak különösebb terveim, de aztán a végső változatot látva arra gondoltam, hogy megmutatom a világnak. Így jutott el a film Cannes-ba, ahol az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpontból) programban kapott helyet. Egy dolgot viszont be kell vallanom: a többi rendező előkészületek után, színészekkel, stábbal, forgatókönyvvel készítette el saját alkotását, míg én egyedül, önző módon forgattam le az enyémet. Attól tartok, hogy a cannes-i beválogatásom az előéletemnek köszönhető. A fesztivál ismerte a korábbi filmjeimet, a híres rendező munkásságát, s emiatt kaptam lehetőséget, illetve utóbb ezért nyertem díjat. Emiatt viszont elnézést kell kérnem a többi versenytársamtól, valóban sajnálom őket.
– Az Arirang című filmben koreai kollégáit is ostorozza. Miért?
– Az évek során öt rendezőaszszisztensem volt, valamennyien nálam kezdték a szakmát, majd jegyzett rendezővé váltak, nagy költségvetésű filmeket készítenek. Sztárokkal, nagy stúdióknak dolgoznak. Valamennyien elhagytak engem, s ezért úgy éreztem, hogy átvertek. Dühös voltam rájuk, de most már minden rendben van, megbékéltem a helyzettel. A filmgyártást a pénz irányítja: a hírnév, a sztárok, a nagy bevételek. A Transformers 3.-at a koreai mozik hatvan százaléka vetíti egyidejűleg, s ez a nagy vetítési százalék példátlan a világban. Emellett szinte lehetetlen bekerülni a vászonra másoknak, az én filmemnek is ezt a szélmalomharcot kellett megvívnia a Transformersszel.
– Képesnek érzi magát, hogy újra játékfilmet készítsen?
– Igen, megújulva, friss látásmóddal szeretnék ismét játékfilmeket készíteni.