Lehallgatási ügy: a brit bulvársajtó Fukusimája

Vajon mi történik a jó öreg Albionban? Csak nem Lady Diana állt bosszút a síron túlról az egykori borzalmas balesetért? Az első nagy brit bulvárválság Lady Diana halálához, a második nagy brit bulvárválság a News of the World lehallgatásaihoz kapcsolható. Lady Dianát állítólagosan halálba hajszolták a paparazzók. Ez gyilkosság. A második nagy bulvárválság hullagyalázás. A News of the World emberei megbuherálták egy halott kislány mobiltelefonját hírszerzési céllal. Ha megbolygatni egy sír nyugalmát hullagyalázás, akkor egy halott gyermek mobiljának nyugalmát megbolygatni ugyancsak hullagyalázás.
A második brit bulvárválság, úgy tűnik, súlyosabb az elsőnél. Miért is? Azért, mert jogi és nem csak erkölcsi természetű skandalum. Az előző csak erkölcsi természetű skandalum volt. Az, hogy a szívek hercegnőjét a paparazzók hajszolták a halálba, jól hangzik, mítoszként abszolút korrekt, ám a tárgyalóteremben már nem áll helyt. Egy profi sofőr vélhetőleg elkerülte volna a balesetet, és ha így történik, akkor az a bizonyos végzetes nap nem különbözött volna sokban Lady Diana mindennapjaitól. Marilyn Monroe, majd Jacqueline Kennedy után a kilencvenes években Lady Diana lett a következő nemzetközi hiperceleb. Elkapott pillanataiból lesifotósok és bulvárlapok tucatjai éltek meg jól, de a hercegnő se volt akkora mártír, mint amekkorának mutatta magát.
A celeb és a bulvár közti viszony egyfajta szado-mazo viszony. A mártírok szeretnek szenvedni. Sokan közülük fizetnek is egy jó zaftos botrányért. A botrány: ingyenpromóció, mindazonáltal a hercegnő halála felvetette a kérdést: vajon meddig szabad elmenni ebben a játékban? Hol vannak a határok? Csernobil nyomán is a világ egy percre megállt – állítsátok meg a Földet, le szeretnék szállni róla! Majd sorra épültek az új atomerőművek egész 2011-ig, amikor is beütött Fukusima. Most a világ ismét épp elgondolkodik. Németország a pánikszerű elgondolkodás állapotában atomerőművei bezárásáról döntött. Lady Diana halála, e bulvár-Csernobil után is a brit bulvársajtó átmenetileg etikusabbá vált, ám ma már tudjuk, ez csak látszat volt. Itt a lehallgatási botrány: a bulvár-Fukusima.
Elképesztő és elképzelhetetlen dolgokra derült fény. A News of the World orwelli nagy testvérként, profi szakszolgálat módjára működött. Élők és holtak mobiljait egyaránt lehallgatta. Rocksztár és herceg – az ismert emberek közül senki nem menekülhetett a gyalázatos kíváncsiság elől. Ez már így nem játék. Az még bocsánatos bűn, hogy a brit bulvárlapok asztrológiarovatát még csak nem is asztrológusok írják, hanem a közönségigényre érzékeny szerkesztők. Az, hogy a „brit tudósok” által végzett különböző kísérletek dokumentációja enyhén szólva hiányos, hát Isten neki fakereszt, még ez is belefér. A napi huszonnégy órában celebkapuk és celebvillák előtt posztoló paparazzók is talán még beleférnek abba a szado-mazo macska-egér játékba, amely a két kölcsönösen egymásban érdekelt fél, a jól szervezett cicivillantásokkal Oscar-díjért ácsingozó filmszínésznők és leszbicsókokkal Grammyre hajtó énekesek, valamint a bulvár között folyik. Ez még mind belefér, megbocsátható, ám az a botrány, ami most kipattant, már nem.
Van egyébként ennek a botránynak egy olyan mellékszála, amely önmagán túlmutat, és talán érdemes foglalkozni vele. Mellékszál? Inkább körülménynek mondanám. Merjük csak észrevenni, hogy a News of the World volt főszerkesztője nő. Egy „jó nő”. Csinos nő. Rebekah Brooksnak hívják. Akár címlaplányként is szerepelhetett volna saját lapjában. A második nagy brit bulvárbotrány valójában az emancipáció, a női emancipáció diadala. Bebizonyosodott, hogy egy nő ténylegesen képes mindarra, amit amúgy egy férfinak, a gonosz, maszkulin, lepedőakrobata és karrieréhes erősebb nemnek szokás tulajdonítani. Rebekah Brooksot abban a stílusban bilincselték meg, mint Dominique-Strauss Kahnt! Kell-e fényesebb bizonyíték ennél a női egyenjogúságra? Érdekes dolog ez. Gondolom, a többi bulvárlaphoz hasonlóan a News of the World ezotériarovata is ezerszer értekezett a jin és jang princípiumokról. Arról, hogy vége a buta, erőszakos férfiak uralmának, itt a Vízöntő kora, jönnek a dzsinnek és a jin, egy szelídebb, nőiesebb világ. Margaret Thatcher a Falkland-háborúval egyszer már Nagy-Britanniában rácáfolt a nőuralom szelídségére – és akkor Viktória királynőről nem is beszéltem –, most pedig itt van Rebekah Brooks, a humán fúrópajzs, aki hajlandó volt mindenen és mindenkin áttiporni a sikerért és a karrierért. Mit jelentsen ez? Hogy minden, amit eddig nőiség címszó alatt tartottunk számon elménkben, az merő illúzió? Nem. A tradíció a látványos ellenpéldák ellenére is tovább él. Rebekah Brooks ellenére is vannak otthonteremtő háziasszonyok, családi körbe zárt anyák.
A tradíció makacs dolog. A rossz tradíciók erejét sem szabad alábecsülni. Fekete elnök az Egyesült Államokban? Ez látszólag a rasszizmus végső cáfolata, győzelem egy rossz hagyomány, a rasszizmus fölött, igen ám, csakhogy azért az amerikai börtönök változatlanul nagyrészt feketékkel vannak tele, és noha Bronxban jobb a közbiztonság, jócskán akadnak városrészek, ahová tévedve megtapasztalható az előítélethez olykor közvetve vezető élményanyag, úgymint a hiányzó pénztárca és a hátba szúrt kés.
A tradíció és a modernitás, az előítélet és a felvilágosultság eleddig soha nem sejtett jellegű koegzisztenciájának vagyunk szemtanúi világszerte. Nem vagy-vagy. És-és. Ez új. A cáfolat ma már sem a filozófiában, sem a bulvárban nem jelent sokat. A megcáfolt fütyül arra, hogy ő elvileg nincsen, megsemmisült létére vígan létezik tovább. Ennek akkor, amikor az Enver Hodzsa által „cáfolt” Isten váratlanul feltámad halottaiból a szkipetárok földjén, örülünk, de amikor ártó babonák, rossz rögzülések maradnak ott, ahol évtizedek óta megszoktuk őket, már kevésbé vagyunk boldogok. Így van ez a politikai rögzülésekkel, előítéletekkel is.
Magyarország sokak szerint még mindig fehér, de nem európai. Húsz év demokrácia nem volt elég a régi előítéletek törlődéséhez. A megbecsülés és a megvetés nem vagy-vagy, hanem és-és módjára jellemzi Európában a hozzánk való viszonyt. Egyszerre vagyunk számkivetettek és befogadottak, mellékesek és lényegesek, zárványok és megbízható szövetségesek. Hazánk örökös tag az Európa Színházban – EU-tag, NATO-tag –, de ritkán tapsolnak neki, viszont mindig elvárják, hogy taps nélkül is meghajoljon a közönség előtt. Egy magyar közbotránynak, általában a magyar közéletnek ilyen körülmények közt ezért más az európai fogadtatása, mint egy brit vagy francia botránynak, az ottani közéletnek. Magyarországon bármi történik, Európa szerint az alapjaiban kérdőjelezi meg a demokráciát, viszont a hajdani limes, a Nyugat határain belül, ha bármi történik, az még a demokrácia része úgymond. Az is a demokrácia része úgymond, hogy kétszázötven újságíró most állás nélkül maradt. A News of the World becsületes újságírói – merthogy az elbocsátott kétszázötven közül a többség nyilván becsületes volt – hol fognak dolgozni? Miből fogják visszafizetni a hitelt? Mi lesz a családjukkal? Daniel Cohn-Bendit, a maga szíve sose fáj a News of the World állástalan újságíróiért?

A szerző író