Sárgarépatúra

A máriaremetei kegytemplom mögötti cserkészház kertjében minden második szombaton a környékbeli őstermelők – vagy 35-40-en – kínálják portékájukat. A hangszóró diszkréten népzenét sugároz. Az alkalmi standokon alig néhány órája fejt tej, nemes penésszel befuttatott sajtok, hajnalban kikapkodott, még harmatos friss zöldség, foszlós kalács, hosszan érlelt, márványerezetű sonka, lédús őszibarack, kecsketejsavós, finom mértékletességgel illatozó háziszappan, miegymás kínálja magát. Itt nincs helyük holmi rafinált ízfokozóknak, színezékeknek, fényező bevonóknak, csomósodásgátló, trükkös segédanyagoknak. Minden az, aminek látszik. Az árusok mosolya is őszinte.
– A bizalom a legfőbb érték, amely ha elvész, egyhamar nem tér vissza – szögezi le Szilágyi Zsolt, a Helyi Piac civil mozgalom kezdeményezője, aki mellesleg villamosmérnök, informatikus. – Megtörtént, hogy gazdáknak tartott, a helyi piac nonprofit alapú működését ismertető valamelyik előadáson a 150 fős hallgatóság között megjáratott jelentkezési lapot senki nem írta alá névvel, címmel. Pedig a gazdák épp azt keresték, hol tudnák eladni terményüket. De a sok keserű tapasztalat óvatossá tette őket, gyakran még a jó kezdeményezés iránt is bizalmatlanok. Mert túlságosan gyakran becsapták őket. Az immár öt éve viruló helyi piacon viszont mindenki megleli, amit keres. Itt egymásra találnak az őstermelők és a hazai ízeket kereső vásárlók, sokan már közeli kedves ismerősként üdvözlik egymást. A fákkal övezett, hangulatos teret az összetartozás léleküdítő érzése is átlengi, amellyel feltöltekezhet, aki itt megfordul.
Szilágyi Zsolttól azt is megtudjuk: azon ügyködik, hogy minél több helyi piac alakuljon vagy éledjen újjá. Számítása szerint a nemzeti vidékstratégiával összhangban indokolt lenne akár ezer településen életre hívni hasonló árusítóhelyeket, ahol a környék konyhakertjeiben termő zöldséget, gyümölcsöt és az őstermelők friss kínálatát vehetik meg a háziasszonyok. Ily módon évente több száz milliárd forintos forgalom keletkezne. A létéért küzdő harmincezernyi kis gazdaság életben maradna, a helybéliek pedig olcsóbban juthatnának jó minőségű élelemhez. Akár szövetkezeteket is alakíthatnának a termelők. Mindenesetre mostanság egyre többen ismerik fel a régi-új helyi piac előnyeit, és fordulnak tanácsért Szilágyihoz a pesthidegkúti modell átvételéhez. Legutóbb például Harkányból keresték meg. E folyamat felgyorsulásához jókora lökést adott a németországi hasmenéses járvány és a többi élelmiszerbotrány. Tucatnyi településen, egyebek mellett Pilisszentivánon, Nagymaroson, Makón, Hódmezővásárhelyen és Káptalantótiban is megnyílt a helyi piac.
A pesthidegkúti szombati kavalkádban fehér farmerban feltűnik az államfő felesége is, aki immár a Béla király úti kormányrezidencián lakik, mégis visszajár a helyi piacra az ismerős kistermelőkhöz. Makray Katalin hagymát, őszibarackot, kézzel nyújtott, soktojásos házi tésztát gyűjtött a kosarába annak bizonyságául, hogy az általa nemrég meghirdetett Vedd a magyart! Védd a magyart! program a maga részéről nem csupán valamiféle kincstári kötelezettség.
Kiss Ernő, a fóti Kiss-Böllér Kft. tulajdonosa szemre is kívánatos disznósajtot, szarvaskolbászt, szájban szétolvadó töpörtyűt hozott eladásra. Elmondja: miután egy kereskedőcég alkalmazottjaként nyugdíjba vonult, fiával és lányával közösen tavaly egy apró feldolgozóüzemet, mellette pedig húsboltot nyitott Fót központjában. A környéken szinte egymást érő bevásárlóközpontok akciós áraival egyelőre nehezen versenyeznek. A náluk kapható hentesárut főként az idősebb emberek értékelik. Nyakas erdélyi kálvinistának vallja magát, fogadkozik, hogy némi támogatással 70 éve ellenére is képes lesz megvalósítani régi vágyát: Dunakeszin saját disznóhizlalda építését.
A kiváló minőségre alapoz Megyery Zsófia is, akinek az asztalkájánál mindig többen állnak, gusztálják lekvárjait, szörpjeit. A fiatalasszony a gödöllői agráregyetem tanársegédi állását hagyta ott, hogy belevágjon a házi gyümölcsszörp készítésébe. Férje családja a Börzsönyben málnát és más bogyós gyümölcsöt termeszt, az értékesítés nehézségei miatt azonban gyakran nyakukon maradt a gyorsan romló gyümölcs. Zsófiának a szíve vérzett, hogy a sok értékes finomságból cefre lesz, ezért verőcei otthonuk garázsában nekiveselkedett a málnalekvár főzésének. A szentendrei piacon állt ki először néhány üveggel, ahol lekvárja és szörpjei azonnal elfogytak. A rokonság összeadta a pénzt magozóra, présre és a többi gépre. Most is tucatnyi üveg sorakozik az asztalán, közöttük köszméte-, bodzaszörp, erdeigyümölcs-lekvár. Zsófia állítja: az igazi jó szörpök a borkultúrához hasonlóan összetett tudással, különös gondoskodással születnek, amelyekért a hozzáértők megfizetik az agyoncukrozott pancsolmányoknál magasabb árat. Szerinte a megélhetésért való vergődés közepette a túlzott bürokrácia a legnagyobb kerékkötője a kézműves kisvállalkozásnak.
Somogyi Lajos Dunavecséről érkezett. Sárgadinnyét árul autója saroglyájából. Kényszerből csapott fel mezőgazdásznak, nemrég még munkaruha-értékesítőként járta a falvakat kisbuszával. Ám ahogy kevesebb lett a munka, munkaruha sem kellett. Befuccsolt az üzlet. Mégsem kornyadt le, rugalmasan váltott. Egyik hozzáértő barátja útmutatása alapján 2,5 hektáron termeszt sárgadinnyét, ültet, palántázik, kifeszíti a fóliát, kapál, gyomlál, májustól októberig nincs megállás. Mint mondja: mégis az eladás a legnehezebb. Folyamatosan érik a termés, de mivel mindig csupán néhány ládányi dinnyéről van szó, az időt rabló házalás helyett egyszerűbb valamelyik kereskedőnek olcsón, egyben átadni az aktuális árut. Így aztán megesik, hogy a dinnyéje a szegedi nagybani piacot megjárva, a kereskedők által kézről kézre adva nagy vargabetűkkel kerül vissza a közeli zöldséges pultjára, persze már legalább kétszeres áron.
– Mifelénk is elkelne egy helyi piac – teszi hozzá.
– A szakmai körökben használatos élelmiszerkilométer-mutató szerint például egy csomó sárgarépa átlag 1850 kilométert utazgatva vándorol a konyhakerttől a vevőig, miközben az ára egyre feljebb kúszik – kalauzol el a termelés, forgalmazás labirintusában Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke. – A kusza, már-már abszurd helyzet a rendszerváltás idejére vezethető vissza – mondja –, amikor felszámolták a jól működő fogyasztási szövetkezeteket, falusi piacokat, hogy bizonyos érdekcsoportok helyzetbe hozzák a megtelepülő külföldi áruházláncokat. A nagyáruházak magukkal hozták a gyakran kifogásolható minőségű élelmiszert is külföldről, kiszorítva a hazai termelőket. Akik hiába vesződnek, ott fonnyad leszedetlenül földjeiken a termés, mert nincs hol értékesíteniük. Jelenleg a kapható élelmiszerek csaknem fele máshonnan hozott áru. Így sózták a jónépre legutóbb például a messziről behozott, Lőrinc által idő előtt megtisztelt, lottyant görögdinnyét. A gazdákban most is él az aggodalom, hogy a mézédes hazai termés nem jut el a multik pultjára. Hasonló botrányok megelőzése miatt is üdvözlendő a helyi piacok életre keltése, ahol a becslések szerint 800 ezer kistermelő család adhatná el a kertjében megtermett zöldséget, gyümölcsöt a kereskedők kiiktatásával, tehát elfogadható áron, az egészséges táplálkozás jegyében.
A pesthidegkúti piacon kora délután elcsendesedik az élet. Az árusok pakolnak. De megállnak még egy percre, mert a hangszóró a zárást jelezve a Szózatot sugározza: Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell…
Elpöfög mellettünk egy, az idővel erősen dacoló, mély hangú járgány. A tetején kiürült ládák, az oldalán büszke felirat: Olcsó! Finom! Egészséges! Sokmagos, friss házikenyér! A volánnál napbarnított, szalmakalapos ember. Szilágyival biztatóan intenek búcsút egymásnak.