Tankönyv és tanévkezdés

Több tízezer szülő vágja otthon a centit: bő két hét múlva letelik a nyári szünidő, és újra becsengetnek az iskolákban. Persze nem arról van szó, hogy ne lenne jó gyermekünkkel tölteni minden percet, együtt kirándulni a Mátrában vagy éppen a Margitszigeten, esetleg csapatostul szelni a magyar tenger habjait. Ám a 10 hetes nyári vakációból mindössze egy-két hetet tölthetünk el így, a szülők szabadságolási lehetőségei ugyanis köszönő viszonyban sincsenek a gyerekek nyári szabadnapjainak számával, nem beszélve az erősen korlátozott anyagi lehetőségekről.
A fennmaradó nyolc hétben maradnak a gyerekeknek a nagymamák, a fizetős napközik vagy táborok, legrosszabb esetben pedig a „kulcsos csellengések”. (Az aktív nagyikkal persze igazán tartalmasan el lehet tölteni a szünidőt.) Akinek van pénze, annak a gondja is kisebb: a nyári szünidőben egymást érik a különböző élmény-, tehetséggondozó vagy éppen túlélőtáborok, gyerekenként átlagosan heti 40-80 ezer forintért. Az ár általában nem tartalmazza az oda-vissza út költségét, és még némi költőpénzre is szükség van. Ezt az anyagi terhelést egy átlagos család legfeljebb nyaranta egy hétre tudja vállalni, vagyis a tömegeknek ez sem jelent tartós megoldást. A mindennapi valóság ezzel szemben a munkahelyen, üzletben ücsörgő, unatkozó-nyafogó gyermek és a pattanásig feszült anya képe, aki nem győzi csitítgatni a gyereket, nehogy a „főnök” megtiltsa, hogy holnap is magával hozza a munkahelyre.
Éppen ezért sok szülő felkapta a fejét, amikor Pokorni Zoltán felvetette, érdemes lenne megfontolni a nyári szünetek lerövidítését. A parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint sok szülőnek szinte megoldhatatlan feladatot jelent, hogy gyermekeinek felügyeletet és megfelelő programokat biztosítson a tízhetes vakáció idejére, és a diákoknak sem jó, hogy ilyen hosszú ideig kiesnek az iskola adta nevelési térből. Különösen rossz ez a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Pokorni szerint vagy a tanítási napok számát kellene megtoldani, vagy a téli és a tavaszi vakációt lehetne meghosszabbítani a nyári vakáció rovására. A fideszes politikus szerint emellett a jövőben arra kell törekedni, hogy nyáron az önkormányzatok ne csak gyermekmegőrzést biztosítsanak az ügyeletes óvodák és iskolák kijelölésével, hanem a vakáció idején is teremtsék meg a nevelés színterét. Hozzátette: minél hamarabb meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy az erdei iskolákban, napközis táborokban való részvételt közpénzből finanszírozzák legalább a rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekek részére.
Pokorni javaslata kapcsán pillanatok alatt élénk vita alakult ki arról, jó ötlet lenne-e a nyári vakáció lerövidítése, esetleg kellenének-e hosszabb évközi szünetek. Egy pedagógus szerint például tanárok ezreinek állását menthetné meg a javaslat, hiszen ha hosszabb a tanév, több a munka, így kevesebben válnának feleslegessé az apadó gyermeklétszám miatt. A szakemberek szerint a hátrányos helyzetű gyerekek szempontjából egyenesen létfontosságú lenne a rövidebb nyári szünet. Vannak olyan hátrányos helyzetű gyerekek, akikkel egy nyári vakáció után szinte mindent elölről kell kezdeni, kezdve az alapvető higiéniés szabályok betartásától a nyelvtanilag helyes beszédig. Ha ugyanis az ilyen gyerekek két és fél hónapra kiesnek az ösztönző nevelési térből, szinte teljesen visszafejlődnek.
Az oktatási államtitkárság azonban hamar lesöpörte az asztalról Pokorni javaslatát. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a magyar oktatás több évtizedes hagyományát, az iskolai nevelés bioritmusát a nyári szünet lerövidítésével nem lenne szerencsés felrúgni, a tanév meghosszabbítása ráadásul jelentős többletköltséget jelentene. Hozzátette: a lényegesen hosszabb évközi szünetek pedagógiai szempontból nem lennének jók, mert akkor szinte elölről kellene kezdeni a tanítást.
Sokan úgy vélik, a javaslat elutasítása mögött elsősorban nem szakmai indokok, hanem a Pokorni–Hoffmann-ellentét áll. Egyesek úgy látják, a helyzet mára annyira kiélesedett, hogy a két fél megfontolás nélkül utasít el minden javaslatot vagy ötletkezdeményt, ami a másiktól származik. Ha ez valóban így van, akkor sürgősen változtatni kell a helyzeten. A két politikus közül ugyan az egyik felülkerekedhetett a másikon, az igazi vesztes azonban ebben a csatában nem a legyőzött fél, hanem mi vagyunk: a szülők, a tanárok és a gyerekek. Egyik politikus sem csinálhat presztízskérdést az őt ért szakmai kritikákból, vagy éppen politikai támadásokból. Nekik az a dolguk, hogy minden körülmények között felülemelkedjenek a sérelmeiken, és újra leüljenek egymással szemben, mert a családok és a gyerekek érdekeit ez szolgálja. Persze nem csak a hosszú nyári szünet jelent gondot, a tanévkezdés sem minden szempontból örömteli. Sok szülőnek amiatt fő a feje, miből fizeti ki majd a borsos árú tankönyv-, füzet- és írószercsomagot. Vannak olyan családok, ahol már június óta spórolgatják össze a tanévkezdésre valót, hiszen két gyerek esetén pillanatok alatt akár százezer forintot is felemészthet a szeptemberi évkezdet. A szülőknek nincs apelláta: hiába az egekbe szökő devizahitel, mégsem kapnak hitelt a papírboltban. Aki nem fizet, az mehet Isten hírével könyv, füzet iskolatáska nélkül.
Ezzel szemben az önkormányzatok megtehetik, hogy akár egy teljes évig ne fizessék ki a rászoruló, ingyenes tankönyvellátásra jogosult gyerekek könyveit, majd szemrebbenés nélkül megrendeljék a következő évre a kiadványokat. Csoda-e, hogy a kis tőkével rendelkező, hazai tulajdonú kiadóknál betelt a pohár, és azzal fenyegetőznek, hogy nem szállítják ki a tankönyvek egy részét, ameddig a felhalmozódott adóssággal rendelkező önkormányzatok nem rendezik tavalyi tartozásukat és az idei előlegszámlát? A kialakult helyzet különösen annak fényében felháborító, hogy az önkormányzatok már egy évvel ezelőtt megkapták a tankönyvekre járó támogatást az államtól, ráadásul címkézett pénzként, ami azt jelenti, hogy ezt az összeget a fenntartók kizárólag tankönyvekre fordíthatják.
Magát európainak tartó országban nem fordulhat elő olyan, hogy a tanévkezdésre akár egyetlen gyerek is könyv nélkül maradjon. Az államnak kutyakötelessége, hogy beavatkozzon, és megoldja a helyzetet még akkor is, ha ő eredetileg nem vétkes, hiszen már odaadta a pénzt a könyvekre. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár is elismerte: megengedhetetlen, hogy a piaci érdekektől függjön, a gyerekek megkapják-e a tankönyveket. Az új Nemzeti alaptanterv életbe-lépésével drasztikusan csökken majd a mai túlzott tankönyvkínálat, ez pedig néhány éven belül megteremti a lehetőségét annak, hogy bevezessék a tartós, széles körben ingyenes tankönyveket. Az ingyenesség a családok bajára valóban megoldást jelentene, a fenntartók számára nem.
A bajban lévő önkormányzatok persze azzal érvelnek: olyan súlyosan alulfinanszírozzák őket, hogy képtelenek minden kiadásukat fedezni, és ha választani kell, előbb a fűtést és az étkeztetést fizetik ki, csak utána a tankönyveket. A készülő új önkormányzati törvény megoldást hozhat a bajra, amennyiben a nehéz helyzetbe került önkormányzatok által működtetett iskolák állami fenntartásba kerülnek. Az államnak azonban ezek után nem lesz kibúvója: neki már nem lesz lehetősége továbbpasszolni az iskolát, ha nehézségekbe ütközik a fenntartása. Ha az államnak nem lesz pénze a fenntartásra, akkor nemcsak tankönyv nem lesz, de iskola sem.