A bankok visszaélnek erőfölényükkel

Szász Károly úr bizonyára értesült arról, hogy több civil szervezet és ügyvéd pertársaságokat alapít, illetve peres eljárásokat kezdeményez a pénzintézetek ellen. Ezek a csoportok alapjaiban kívánják megkérdőjelezni a magyar banki hitelezési gyakorlatot, és a banki termékek törvényességét, etikai alapjait. A Bankszövetség vezető tanácsadója nyilatkozott ez ügyben, amely szerint „minden a legnagyobb rendben van”. Természetesen a Bankszövetség véleménye elfogultsága miatt nem mérvadó.
A PSZÁF legutóbb négy pénzügyi szolgáltatónál végzett vizsgálatot, ahol alaposan és kellő körültekintéssel megvizsgálták az általános szerződési feltételeket, és a vizsgálat eredményeként az derült ki, hogy a bankok, visszaélve gazdasági erőfölényükkel, olyan szerződési kitételeket írattak alá az ügyfelekkel, amely a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, törvénynek és a polgári törvénykönyv ide vonatkozó előírásainak és szellemiségének nem felelnek meg. A vizsgálat, nagyon helyesen, megállapította, hogy ezek a szerződések törvénysértők, és azok egyes kitételei érvénytelenek.
Az érdekvédelmi szervezetek véleménye szerint (anélkül, hogy nevükben beszélnék, de véleményüket ismerve) mielőtt a tömegessé váló perek elindulnának, szükséges lenne elvégezni a banki termékek újbóli felülvizsgálatát és normakontrollját. Javasoljuk, hogy Szász Károly úr az alábbi szempontokat vegye figyelembe:
A devizahitelek mennyire devizahitelek? Mit jelent az, hogy például egy hitel svájci frankban (CHF-ban) van nyilvántartva? Ezek után ez most forint- vagy CHF-alapú hitel?
A kamatozásnak mihez kellene alkalmazkodnia? A Svájci Nemzeti Bank alapkamatához, a Magyar Nemzeti Bank alapkamatához, vagy a mindenkori pénzpiaci mozgásokhoz? Ezekre a szempontokra mennyire tértek ki az ügyfelek tájékoztatásakor a pénzintézetek? A szerződések megkötésekor a banki alkalmazott mennyire volt tisztában ezekkel a kérdésekkel? Vélhetőleg semennyire. Halvány fogalma sem volt arról, hogy milyen szerződést ajánlott ki az ügyfél részére. Sőt, valószínűleg még a fiókvezető sem volt tisztában a feltételrendszerekkel. A tájékoztatás csak a hitel kondícióira vonatkozott! A megkötött szerződések ezek után mennyire voltak etikusak, illetve megfeleltek-e a banki tájékoztatási kötelezettség kritériumainak?
Még nem találkoztam egyetlen olyan közjegyzői szerződéssel, banki általános szerződési feltétellel, üzletszabályzattal, kockázatfeltáró nyilatkozattal, amely legalább a legalapvetőbb tényeket és ismereteket közölte volna! Ezek után nyilván meg kell vizsgálni, hogy az ügyfél minden tudás birtokában, megalapozottan tudott-e dönteni. Menynyire jogos az a bankok által képviselt álláspont: „Az ügyfelek aláírták a szerződést, ezért viseljék annak minden következményét”? Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezek a szerződések nem két egyenrangú fél között jöttek létre. Ha ez így történt, akkor ezek a szerződések véleményem szerint semmisek.
Meg kell vizsgálni a bankok általános szerződési feltételeit is, a kondíciókkal kapcsolatban a kezelési költség vonatkozásában. A kezelési költség jóval nagyobb arányban veszi ki részét a törlesztőrészletben, mint azt indokolt. A késedelmi kamatok nagysága mitől függ? Hogyan lehet magasabb, mint maga az egész hiteltörlesztés? Mi az etikus késedelmi kamat? Ennek mennyire kell vagy szabad lennie büntető jellegűnek? Mennyire etikus, hogy a késedelmi kamat miatt a tartozások gyakorlatilag másfél év alatt megduplázódnak? Miért nem átláthatók a bankok költségei? Mi az oka, hogy az egyik bank beleépíti a költségeket a tőkébe vagy a kamatba? Talán az, hogy ne lehessen látni a hitelköltségek valódi összetételét?
A horribilis késedelmi kamatok vezettek ahhoz, hogy a hitelek drasztikus gyorsasággal felemésztették a fedezet értékét. Ezzel jókora plusztartozások is felhalmozódtak, amelyeket az ügyfelek életük végéig fizethetnek, sőt néha még az örököseik is. Valóban csak arról van szó, hogyha az ügyfél aláírta a hitelszerződést, ezért aztán viselje annak minden következményét?
Miért nincsenek kialakult és jóváhagyott banki normatívák, amelyek megszabják a követelések behajtásának menetét? Van-e tudomása arról, hogy a bankok saját üzleti érdekeik és szempontjaik alapján hajtják be ezeket a tartozásokat az ügyfelektől? Ha kicsi a hitel, a bank akár egy-két évig is elhúzza a behajtási eljárást, amíg a tartozás el nem éri az ingatlan értékét. Más esetben viszont akár egy-két hónapos nem fizetés után is azonnal érvényesíti követeléseit. Miért nincs egységes szabályozás, amelytől nyilván el lehetne térni, de csak az ügyfél beleegyezésével, közös nyilatkozat alapján? Ez egy olyan joghézagnak tűnik, amellyel rendkívül könnyű visszaélni és az esetek nagy százalékában ez meg is történik.
Meg kellene vizsgálni, hogy a szerződések megkötése időpontjában mit jelentett a hitelbiztosítéki vagy a menekülési érték. Ez logikusan nem azt jelentette-e (legalábbis az ügyfelek szempontjából), hogy a hitelért ekkora összegben felelnek? Ha nem így van, a bank nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének; illetve a bank kockázata kell legyen, hogy milyen gyorsan és mennyiért tudja értékesíteni a fedezetet.
Az ügyfelek nincsenek tisztában a banki követelések behajtásával kapcsolatos szabályokkal. Nyilván a pénzintézetek feltételezték, hogy az ügyfelek töviről hegyire ismerik a végrehajtási törvényt, illetve a pénzintézetek adósságbehajtási gyakorlatát, annak minden jogkövetkezményével együtt. Jogos a kérdés, nem kellett volna egy másik kockázatfeltáró nyilatkozatot is aláíratni az ügyféllel ezzel a témával kapcsolatban; figyelmeztetve, hogy minden ingó és ingatlan vagyonát elveszítheti, sőt örök életére a bank adósrabszolgája marad, az összes adóstárssal és kezessel együtt?! Egy A/4-es lapot talán megért volna.
Megvizsgálták-e azokat a szempontokat, hogy a külföldi bankok magyarországi hitelezési szabályai mennyiben térnek el a bank anyaországi hitelezési gyakorlatától? Meg kell vizsgálni, hogy a magyarországi hitelszerződések mennyire kompatibilisek az uniós hitelezési szabályokkal.
Véleményem szerint a magyarországi hitelszerződések nem átláthatók és nehezen értelmezhetők, mert a bankok a részleteket banktitokként kezelik. Magukban hordozzák bedőlés esetén a kívánatosnál jóval nagyobb mértékű eladósodást, melynek mértéke semmilyen szinten nincs szabályozva és a végrehajtás elhúzódása esetén gyakorlatilag végtelen nagyságrendet is elérhet. Nincs kockázatmegosztás az ügyfél és a bank között. A bank szinte korlátlanul megszabhatja a szerződési feltételeket.
A fenti hiányosságok miatt a hitelszerződés korrektnek és törvényesnek nem mondható.
A magyarországi hitelezési gyakorlat vadkapitalista szemléletű, és egyáltalán nem ügyfélbarát. Kérem, hogy az ön által vezetett szervezet a lehető leghamarabb kezdje meg vizsgálatait, és alakítsa ki álláspontját a több százezer bajba jutott vagy nehéz helyzetbe került adós érdekében!
Kovács László ügyvezető,
Banki és Végrehajtási Károsultak
Információs Irodája, Révfülöp