Aggályok övezik Líbia jövőjét

Szélsőséges iszlamisták kezébe kerülhet a hatalom a Kadhafi utáni politikai vákuumban – aggódik Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. Az országot igazgató Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) fogadkozik: sariaalapú szociális jogállamot terveznek a mérsékelt iszlám elvei mentén.

Hírösszefoglaló
2011. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Moammer el-Kadhafi líbiai diktátor eltűnése óta először tartott beszédet Tripoliban Musztafa Abdel-Dzsalíl, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője, miután az ellenállás otthonából, a kelet-líbiai Bengáziból a hivatalos fővárosba érkezett. Beszédét tízezren hallgatták a Mártírok terén, az egykori Zöld téren. Abdel-Dzsalíl korábbi igazságügyi miniszter leszögezte, nem engedik érvényesülni a szélsőségeket. „Mozlimok vagyunk, a mérsékelt iszlám követői. Velünk vagytok, és támogattok minket; ti vagytok a fegyver azok ellen, akik elrabolnák a forradalmunkat” – mondta. Emellett a nők jogainak kiszélesítéséről (mostantól nagyköveti és miniszteri posztokat is kaphatnak), a szekularizáció helyett a saria jogrendszer bevezetéséről, illetve az önbíráskodás elkerüléséről is beszélt a tömegnek. Utóbbit azért volt fontos kihangsúlyozni, mert az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet felszólította az ÁNT-t a győzelemittas felkelők megfékezésére, ugyanis az AI jelentése szerint nemcsak a Kadhafihoz hű erők sértették meg az emberi jogokat, hanem a felkelők is.
Az ÁNT elnökének szavait nagy valószínűséggel a NATO és az ENSZ nyilatkozatai is ihlették, a nemzetközi közösségben ugyanis nagy aggodalmat kelt a líbiai politika bizonytalan jövője. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy interjújában kifejtette, szélsőséges iszlamisták megpróbálhatják kihasználni a Kadhafi évtizedes uralma után kialakult átmeneti gyengeséget. Rasmussen azt is aggasztónak találja, hogy az ÁNT vezetői között egyre nagyobb megosztottság tapasztalható, amely főként a forradalomban nagy szerepet játszó iszlamista milíciák jövőjéről szóló viták nyomán alakult ki. Mahmud Dzsibril ügyvezető miniszterelnök szintén Tripoliba érkezett a hétvégén, és az erősödő nyomás miatt bejelentette, hogy legkésőbb tíz napon belül véghez- viszik az ígért kormányátalakítást. Rasmussen szerint „a hadművelet kétségtelenül a végső szakaszában jár, ám amíg bármi fenyegeti a civil lakosságot, addig azt nem hagyják magára”. Kadhafiról pedig még mindig nem lehet múlt időben beszélni. Noha már csak az ország déli része felett van hatalma és holléte is rejtély, szíriai és líbiai televíziós adásokban továbbra is hallhatók üzenetei, melyek szerint „a győzelemig kitart”, és két megerősített állásából továbbra is tűz alatt tartja a felkelőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.