Az idei napraforgó betakarítását követően várhatóan a mostaninál drágábban, literenként 500 forint körüli áron vásárolhatunk étolajat a boltokban. A nagyüzemi gyártású étolaj ára az elmúlt két évben emelkedett a 300-320 forintos szintről a jelenlegi 400 forintot jócskán meghaladó szintre – mondta megkeresésünkre egy étolajgyártó vállalkozó. A nagymágocsi Csizmadia Elemérné szerint az elmúlt időszakban a napraforgó ára a duplájára emelkedett, de közben az import is jelentősebbé vált. Ez a két tényező alakíthatta leginkább a hazai árakat. A szakértő elmondása szerint az általuk hidegen sajtolt – vagyis minden vitamint megőrző –, vegyszermentes, és így igen értékes napraforgó- étolajat főként Budapesten és bioboltokban értékesítik, literenkénti 500 forintos áron. Az üzletláncok a hazánkban működő multinacionális cégek által vegyszeres megoldással gyártott étolajakat 420-450 forintos „akciós” áron kínálják, tehát feltételezhető, hogy az idei napraforgó learatása után az árak ebben az árukategóriában is megközelíthetik az 500 forintot.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) tájékoztatása szerint a napraforgó betakarítása a napokban megkezdődött, az elszáradt, úgynevezett deszikkált állományokat kezdték el vágni. Országosan a jövő héttől indulnak el a kombájnok, ha az idő is kedvez. Az MGSZH információi szerint a felvásárlási ár régiónként, felvásárlóként és szállítási határidőtől függően is változik, jelenleg nettó 85-100 ezer forintot fizetnek tonnájáért. Idén országosan 573 974 hektáron vetettek napraforgót a gazdálkodók, tizennégy százalékkal nagyobb területen, mint tavaly. A megyei kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságainak végleges termésbecslése szerint hektáronként 2,4 tonna átlagterméssel számolhatunk az idén, a tavalyi 1,93 tonna után.
Stagnálhat itthon a cukor ára. Októbertől várhatóan 20 százalékot meghaladó mértékben emeli a cukor árát az osztrák Agrana-csoport – mondta az APA hírügynökségnek a társaság vezérigazgatója. Azzal indokolta a döntést, hogy emelkedett a cukor világpiaci ára – A bejelentés Ausztriában és nem Magyarországon történt, azt kommentálni nem kívánjuk – reagált a hírre Fábián Zoltán, a Magyar Cukor Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. Mint mondta, a zrt. értékesítési árait a mindenkori piaci viszonyoknak megfelelően kívánja kialakítani, s kiemelte, a hazai piacon számos vállalkozás foglalkozik cukorértékesítéssel, amelyek aktivitásai szintén befolyásolják az aktuális árakat. Glattfelder Béla uniós képviselőnk szerint a hazai termesztésű kukoricából készült izocukor letörhetné a magas európai cukorárakat. Ezért az e termék mellett korábban is lobbizó képviselő közleményében az izocukor termelési kvótájának növelését javasolta.
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról