Harapófogóban a kormány

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a világban. Tegnap a tévé képernyőjére tapadt szemmel figyeltem a parlamenti ülés közvetítését, és nem akartam hinni a szememnek, fülemnek. Mintha a patkó ellenzéki szektorában ülő képviselők egy pillanatra sem lennének képesek elfelejteni a szavazatgyűjtésre irányuló pártos érdekeket, hogy két választás között legalább két-három esztendőt fordíthatnának arra is, hogy a magyar polgárok hétköznapi gondjaira keressenek megoldásokat, elfelejtve egy időre a népszerűségi indexük alakulását.
A kormányfő hétfőn egy intézkedéscsomag javaslatával állt a Tisztelt Ház elé, amelynek tiszta és világos célja, hogy az Országgyűlés védje meg a bérből és fizetésből élő lakosságot a devizahiteleik miatt rászakadt kamatrabszolgaság igájától, hogy szabjon gátat a rendelkezésükre álló hatósági ár alkalmazásával a rezsiköltségek elszabadulásának, hogy törvényi úton tiltsa meg Magyarországon az uzsorakamatra való hitelezést azzal, hogy a teljes hiteldíjmutatót harminc százalékban maximálja. Szinte hihetetlen, hogy a kormányfőnek kell az Országgyűlésben előállnia azzal a javaslattal, hogy a Magyarországon működő bankok szíveskedjenek már a magyar ügyfeleik hitelügyeinek intézése közben forintban felmerülő költségeiket forintban, nem pedig devizában ráterhelni az adósaikra.
Az ellenzék – a baj okáért felelős szocialistákkal az élen – hosszú hónapok óta éles hangon követelte, hogy a kormány oldja meg a problémát, segítsen végre a devizahiteleseken. Majd, amikor a kormány nekilátott a szinte megoldhatatlan problémahalmaz kezelésének, azaz a devizahitelesek különböző problémafokozatot jelentő rétegeire kidolgozva a megfelelő megoldásokat, akkor sakálként ugrottak rá a megoldási javaslatokra. Hol kigúnyolták azokat, mint például a családi házaikból kilakoltatottak számára kidolgozott ócsai lakóparkra vonatkozó javaslatot, hol lekicsinyelték az intézkedéseket, mint az árfolyamgát bevezetését, mondván, az csak elodázza a bajt. Most, hogy a miniszterelnök azt javasolja, hogy az Országgyűlés tegye lehetővé a hitelek egyösszegű visszafizetését 180 forintos frankárfolyamon, a mindig elégedetlenek kórusa mintha megzavarodott volna: egyesek azt kifogásolják, hogy ez csak keveseknek segít, mások, akik igen hamar rájöttek, hogy banki forinthitelből is megoldható lesz az egyösszegű törlesztés, már amiatt óbégatnak, hogy mekkora kár éri a szegény magyar bankrendszert.
Érdekes módon a devizahitelek egyösszegű teljes törlesztésének lehetővé tételéről szóló kormányjavaslathoz a hazai ellenzéknél objektívabban viszonyulnak Londonban. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői szerint ha az elképzelést „jól megtervezett” módon hajtják végre – hogy ne károsodjon a bankrendszer és ne álljon le a hitelezés –, az hosszú távon „nagyon pozitív” fejleménynek bizonyulhat.
Nehéz józan ésszel felfogni, hogyan lehetséges az, hogy egy 150 forint körüli frankárfolyamon hosszú évekkel ezelőtt felvett devizaalapú hitelnél, az eddigi – meglehetősen homályos számításokon alapuló – kamattörlesztéseket kinyögve, a sokszor szinte megduplázódott tőketartozásra figyelemmel miért is kerülhet csőd közeli helyzetbe az a bank, amely most egy összegben hozzájut a követeléséhez. Amikor nem kell a bedőlni látszó ingatlanpiacon tapasztalt árakon értékesíteni a megnőtt hitelkövetelés összegének szinte feléért a jelzáloggal terhelt ingatlant, nem kell a végrehajtót sem fizetni, sőt nem kell felkutatni az adósság miatt világgá ment adósokat sem, miként kezeseik vagyona és jövedelme után sem szükséges kutakodni. Csak be kellene érni a tervezett haszonnál valamivel kevesebbel. Ezt az elérhető hasznot garantálja a közeljövőben megalkotandó törvény a kockázat megosztásának elve alapján. Figyelemre méltó, hogy míg Amerikában a bankok mentek csődbe a jelzáloghitelezés miatt, addig nálunk az emberek váltak kiszolgáltatottá, majd a házaikból – amelyben ott volt addigi életük munkájának, megtakarításának eredménye is – elkergetve még hátralévő életükre is kamatrabszolgává téve. Az elviselhetetlen teher miatt nagyon sokan menekültek öngyilkosságba!
Felfoghatatlan, hogy vajon miért rendülne meg a magyar bankrendszer attól, ha a hitelnyújtás idejéhez képest ma magasabb árfolyamon, egy összegben visszakapja a pénzét? Ma már jól látható az is, hogy a világ pénzügyi folyamatait jól ismerő külföldi multinacionális pénzintézetek magyar leánybankjai pontosan látták, milyen következményekkel jár majd az, ha a világgazdaság kétszeres növekedésével szemben négyszeres pénzmennyiséget hoznak forgalomba. Ők jól tudták, ha kipukkan a lufi, akkor a korábbi történelmi tapasztalatok okán a menekülő valutának számító svájci frank árfolyama meg fog ugrani. Pontosan ezért kötötték a svájci frankhoz a hiteleiket. Lényegében a nullával tették egyenlővé a saját kockázatukat, és beláthatatlan csillagászati magasságúra kalibrálták a várható nyereségüket, bebiztosítva azzal, hogy az adósokon kívül még a készfizető kezesek vagyona és élete munkája is garantálja a biztos hasznot.
A szocialisták elégedetten dörzsölhették a kezüket amiatt, hogy tényleg sikerült egy akkora időzített aknát kibiztosítaniuk és hátrahagyniuk a jobboldali kormánynak, amibe minden emberi számítás szerint tényleg bele kellett volna buknia. Csak azzal nem számoltak szinte az utolsó pillanatig, hogy ez a kormány a cselekvéshez megkapja majd a kétharmados felhatalmazást. Nem számoltak a nép bölcsességével, amely a megörökölt rendkívüli helyzethez rendkívüli döntések meghozatalára képes felhatalmazással emelte Orbánékat a hatalomba.
Ne feledjük el azt sem, hogy miért is kellett felvennünk a Nemzetközi Valutaalaptól és a EU-tól azt a húszezermilliárdos gigahitelt, amelynek törlesztését a központi költségvetésen keresztül a nyakunkba varrták. Ne feledjük, hogy a nyakló nélküli devizahitelezés is az egyik oka volt annak, hogy ilyen módon kellett tartalékot képezni a jegybanknak, sőt százmilliárdokkal kellett védeni a magyar bankrendszert az adófizetők kontójára, a külföldi anyabankok helytállása helyett. Ez az igazi elszámoltatás, nem pedig az, hogy néhány országfutó szélhámos a bíróság előtt felel. Ez az igazi intellektuális elszámoltatás, amikor megosztjuk a böszme módjára a nép nyakába varrt terhet a verejtékünk árán hasznot bezsebelő társaságokkal, nem pedig az, hogy néhány szolgalelkű becstelen briganti csuklóján kattanni látjuk a bilincset, hogy azután fehérgalléros jogtudorok minimalizálhassák a megérdemelt büntetést.
Ez az elszámolás igazságot teremt, erőforrásokat rendez át a magyar nép javára, ebbe senki nem láthat bele bosszút, ez a megtorlás iránti ösztönt sem elégíti ki, viszont lényegi gondjainkat mégis az olyan intézkedéseket tartalmazó javaslatok oldják meg, mint amilyet a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés elé terjesztett.
Nem meglepő, hogy felhördült a bankvilág, sem az, hogy alkotmánybírósági beadvánnyal fenyegetnek meg azzal, hogy majd nemzetközi bírói fórumok elé viszik az ügyet. Elég tréfás pernek nézünk elébe: csak a világ civil lakossága lesz velünk szolidáris, ha a kormányunkat azért citálják majd bíróság elé, mert népének lehetővé tette, hogy egy összegben törleszthesse a hitelét, és megszabaduljon a legkizsákmányolóbb hitelkonstrukciótól, amit valaha is össze tudtak rakni az ügyes pénzügyesek.