A Magyar Közút Kht. nyolc éve nem vásárolt új útkarbantartó járművet, így idén összesen 95 ilyen autó beszerzésére írt ki pályázatot. A kocsikat lízingelné az állami vállalat, így a pályázaton a járművek gyártói a kért szolgáltatást nyújtani képes pénzintézetekkel tömörültek konzorciumba. A kiírásra végül négyen nyújtottak be ajánlatot; az egyik Mercedes, a másik Renault, a harmadik Iveco, a negyedik pedig Volvo gyártmányú járműveket szállítana a Magyar Közút Kht. számára. A pályázatnak szűk a határideje, a gyártóknak két és fél hónapjuk van arra, hogy leszállítsák a járműveket, amelyekre egyébként a télen lesz szüksége a Magyar Közút Kht.-nak, hiszen hókotró, sószóró teherautókról van szó.
A négy autógyártó cég lényegében csak az autók alvázát gyártja le, így alvállalkozóként minden konzorciumhoz csatlakozott egy-egy olyan partner is, amely a speciális felépítményeket szállítja az útkarbantartó járművekhez. Mivel azonban ez a munka csak kis százalékot tesz ki a teljes tenderből, így ezeket a vállalkozásokat nem kellett konzorciumi tagként feltüntetni a pályázatban. A négy konzorciumból csupán az egyik adott be ajánlatot magyar felépítménygyártóval közösen, mégpedig a Renault típusú autókat szállító pályázó. Itt az alvállalkozó a szegedi székhelyű Tornado International Kft., amely azonban ilyen rövid idő alatt képtelen lenne ennyi kocsifelépítményt legyártani, így egy nyírségi vállalkozást, az Agrogép Kft.-t kérte fel partneréül. Amennyiben a Renault nyerné a tendert, körülbelül félmilliárd forintot kereshetne ez a két magyar cég.
A tenderen a bírálóbizottság a Mercedes ajánlatát találta legjobbnak az ár és a vállalt szállítási határidő tekintetében egyaránt. A Mercedesszel konzorciumban lévő, a finanszírozást vállaló Merkantil Bank azonban a pályázat benyújtását követően módosított a feltételein, jelentősen megdrágítva ezzel az ajánlatát. A döntéshozók ennek ellenére a legrövidebb szállítási határidő miatt még mindig a Mercedes ajánlatát tartották a legjobbnak, így ezt a konzorciumot hozták ki nyertesnek. A pályázaton második helyezést elnyerő Renault–CIB Lízing konzorcium azonban a Mercedes–Merkantil Bank ajánlatának határidőn túli módosítása miatt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.
A pályázattal kapcsolatos döntés felülvizsgálata azonban azt jelenti: elképzelhető, hogy úgy elhúzódik az eljárás, hogy a Magyar Közút Kht. nem tud időben végső eredményt hirdetni a tenderen, így a tél elejére nem készülnek el az utak karbantartásához, síkosságmentesítéséhez szükséges járművek. Amennyiben a Közbeszerzési Döntőbizottság a vesztes cégeknek ad igazat, a közútfenntartó dönthet úgy is, hogy új pályázatot ír ki. Emellett szó lehet arról is, hogy a Magyar Közút Kht. szerződést köt a pályázaton második helyezett konzorciummal is. Ebben az esetben nagyobb esély lenne arra, hogy a tél elejére megérkezzenek a karbantartó járművek.
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról